Kiemelt Hírek 2018. július 12.

90 nap és háromszori figyelmeztetés - így enyhítettek a hajléktalanságot tiltó törvényen

Startlap Kiemelt Hírek 2018. július 12.
Nem kell rögtön elmenniük.

Csütörtöki ülésén fogadta el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága azt a kormánypárti módosító javaslatot, ami enyhítene az utcán élőkre vonatkozó szabálysértési eljáráson – írja a hvg.hu.

A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciális helyszíni intézkedési eljárást vezet be: ennek keretében a rendőr felszólítja a hajléktalant a közterület elhagyására, és aki ennek eleget tesz, azzal szemben nem indul meg az eljárás, ahogy azt az eddigi javaslat is tartalmazta. Aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen, az továbbra is szabálysértést követ el, ám a változtatás értelmében a szabálysértési eljárás csak akkor indul meg, ha a rendőrség 90 napon belül már háromszor felszólította a hajléktalant a közterület elhagyására, aki ennek a negyedik felszólítás alkalmával sem tesz eleget.

 

A felszólítások ellenőrzésére létrejön egy nyilvántartás azokról, akiket helyszíni intézkedések alá vontak. Az adatokat a helyszíni intézkedéstől számítva 90 napig, illetve az eljárás megindításáig lehet tárolni. A szabálysértési eljárás eredménye pénzbírság nem lehet, a bíróság döntésének megfelelően közérdekű munka vagy elzárás róható ki a hajléktalanokra.

A rendőrség az eljárás ideje alatt köteles gondoskodni a hajléktalan tisztálkodásáról, tiszta ruhájáról, ingóságairól és vele élő állatairól is, mivel az eljáráshoz az érintettet előállítják. Az ingóságokat hat hónapig őrzik, után pedig megsemmisítik őket.

Keresés az oldalon