71 éves lett a kanálhajlító Uri Geller

Startlap - Startlap
Nem csak hajlítja, gyűjti is a kanalakat, Puskás Ferenctől is van egy nála.

Uri Geller 1946. december 20-án született Tel-Avivban. Bűvész vagy parafenomén, ezen szinte folyamatos a vita. Ő azt állította, hogy természetfeletti pszichikai képességekkel rendelkezik.

Szülei Magyarországról vándoroltak ki Izraelbe, ő Gellér György néven született. Keresztnevét bátyja után kapta, aki nem sokkal az ő születése előtt hunyt el autóbuszbalesetben.

Először katonának állt az izraeli hadseregben, miután megsérült leszerelt. Később fotómodellnek állt. Feleségével Hannah-val az esküvői tanújuk Michael Jackson volt, akivel később összevesztek, mert állítólag antiszemita kijelentéseket tett.

Televíziós szereplései által lett híres, ahol különböző mutatványokkal ámította a közönséget. Kanalkat hajlított, megállt órákat működésre bírt, eltakart rajzokat „látott”. Azt mondja, hogy ötéves korában figyelt el a képességeire, amikor evés közben meghajlott a kezében a kanál.

Sokan kritizálták azzal, hogy segítőivel tudja végrehajtani a mutatványokat, ő viszont állította, hogy akaratának és elméjének erejét használja. Az utóbbi időkben viszont több olyan kijelentést tett, amiben már nem paranormális képességének tulajdonítja a mutatványait.

Nem csak hajlítgatja, hanem gyűjti is a kanalat, több mint ötezer darabot számláló kollekciója van, egy részük híres emberektől, például Sir Winston Churchill-től, Elvis Presley-től és Puskás Ferenctől is.

Az 1991-ben eltűnt Farkas Helga megtalálásához is segítségül hívták. Elmondása szerint ő érezte, hogy életben van és lehet, hogy nem is elrabolták, hanem elszökött. Bár Geller szerint élt, a nyilatkozata idejében már halott volt a lány, meggyilkolták.

 

Forrás: Wikipedia

Címlapfotó: MTI – Honéczy Barnabás

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka