50 év után leleplezték az Omega egyik leghíresebb dalának a titkát

Startlap - Startlap
Kiről szól a Gyöngyhajú lány? Bulvárösszefoglaló.

50 év után leleplezték az Omega egyik leghíresebb dalának a titkát

Évtizedeken át tömegeket foglalkoztatott, ki lehet a Gyöngyhajú lány. Trunkos András, az Omega menedzsere nyilatkozott a sláger történetéről. Részletek.

Egymás után jelentkeznek a volt szeretők Horváth Grétánál, Stana Alexandra megszólalt

Nem értem az egészet, hiszen mi most novemberben átalakítottuk a ház egy részét, készülve a közös gyerekre 

– kezdte keserű vallomását Horváth Gréta, aki sorolta az elmúlt hónapok közös dolgait és terveit, és azt mondta, soha életében nem csalódott ekkorát. Mindeközben Stana Alexandra sejtelmes választ adott a kérdésre, hogy vajon valóban ő a harmadik fél, aki miatt Meggyes Péter el akar válni feleségétől. Horváth Gréta nyilatkozata itt, Stana Alexandra kommentárja pedig itt olvasható.

Hosszú Katina vicces szelfivel tagadja az Index róla szóló értesüléseit

A lap uszodai pletykák alapján írt arról, hogy a bajai úszócsillag hamarosan bejelenti visszavonulását. Az úszószövetség megerősítette, hogy Hosszú egy nagy bejelentésre készül, aztán Katinka egy sokatmondó fényképpel tett pontot a pletykák végéreBővebben.

Ferenc pápa kiugrott a Vatikánból és lemezboltba ment

Pressefoto Ulmer/ullstein bild via Getty Images

A közismerten nagy zenerajongó egyházfő kedd este jelent meg Rómában, ahol kezében egy CD-vel távozott egy kis üzletből. A váratlan jelenésről pedig videós bizonyíték készült. Íme.

Kapócs Zsóka évek óta nem alszik együtt a párjával

Kapócs saját bevallása szerint nem tartozik a gyereküket elkényeztető anyák közé, az éjszakákat mégis négyéves kisfiuk miatt nem töltik együtt az egykori focistával, Simek Péterrel. Bővebben.

Schuck Andornak valószínűleg megvan az új szerelme

Schmuck tavaly nyáron, másfél év után vált el 27 éves feleségétől, de a minap már arra célozgatott, hogy meg is találta kedvese utódját. Részletek.

Stahl Judit új szerepben mutatkozik be

A főzés és sütés helyett ezúttal a környezetvédelem áll Stahl új feladatának középpontjában. Ha kíváncsi vagy, miről van szó, akkor ezt a cikket olvasd el.

Hugh Hefner özvegye: “Minden kamu dolgot eltávolítottam a testemből”

Denise Truscello/WireImage

Crystal Hefner, aki főként tekintélyes dekoltázsával és rikítóan szőke hajszínével hagyott nyomott a Playboy alapítójának oldalán, mára a szerénységből merít erőt, és többé nem mutogatja testét. A történet szomorú csavarja, hogy ez Hefnerné követői számában is látványos nyomott hagyott. Fotók és további részletek itt.

Kvíz: kitalálod, melyik világsztár szerelme látható a képen?

A feladat korántsem olyan egyszerű, mint gondolnád, hiába keressük valóban világhírű nők és férfiak párját, a szeretett másik felek arcát valószínűleg sosem láttad még. Ha szeretnéd próbára tenni tudásodat, erre a linkre kattints.

(Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ez is érdekelhet

képcím

Ferenc pápa húsvéti üzenete: soha nem lehet fegyverekkel...

képcím

Ferenc pápa kinevezte Karikó Katalint

képcím

Ferenc pápa a szentföldi harcok leállítását sürgette...