312 óra közmunkát kapott a férfi, amiért a tüntetésen lefújta festékkel a Kossuth téri zászlórudat

Startlap - Startlap
A bíró szerint nem politikai véleménynyilvánításról, hanem rongálásról van szó, mivel akár egy molinóval is kifejezhette volna, hogy mit gondol.

Gyorsított eljárásban tárgyalta a Pesti Központi Kerületi Bíróság T. Krisztián ügyét, aki a keddi Kossuth téri túlóratörvény elleni tüntetésen ráfújta a zászlótartó rúdra, hogy “SZTRÁJK!”. A bíró nem fogadta el a védő érvelését, miszerint a vádlott tette politikai véleménynyilvánításnak számít – ami nem bűncselekmény – és rongálásnak minősítette az esetet, amiért 312 óra közérdekű fizikai munka elvégzésére kötelezte T. Krisztiánt – számolt be a hvg.hu.

T. Krisztiánt 80 centis betűkkel fújta fel a feliratot, amivel a vádirat szerint 27.178 forintos (21.400 forint + Áfa) kárt okozott. A feliratot a Belváros-Lipótváros Városüzemeltetés munkatársai mosták le, akik a cég állítása szerint elsőre nem is tudták rendesen eltűntetni a festéket. A védelmet ellátó Szegedi Zsolt ügyvéd ezzel nem értett egyet, és egy csatolt fotóval bizonyította, hogy a zászlórudat teljesen tisztára mosták, továbbá szerinte T. Krisztián vízbázisú festéket használt, ami könnyedén eltávolítható. 

 

Az ügyész a érvelése szerint T. Krisztián bűncselekményt követett el, és nem politikai véleményt nyilvánított. Súlyosbító körülményként hangsúlyozta, hogy a graffitizés nagyon gyakorivá vált, és közérdekű munkát kért a vádlottra, akinek beismerő vallomását és a büntetlen előéletét enyhítő körülményként értékelték. A TASZ jogásza azzal védte ügyfelét, hogy a politikai véleménynyilvánítás ténye a tett elkövetésének helye, ideje, valamint a felirat tartalma alapján egyértelmű. 

A bíró a kár értékét nem határozta meg pontosan, csupán annyit mondott ki, hogy 1 forintnál biztosan nagyobb volt, de az 50 ezer forintot nem haladta meg, és egy kivétellel elfogadta a vádiart pontjait. Ő azzal érvelt, hogy a jogszabályokat véleménynyilvánítás során is be kell tartani, falfirkát elhelyezni bűncselekmény, és a vádlott egyéb módon (például molinóval) is kifejezésre juttathatta volna véleményét.

Ez is érdekelhet

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Megütöttek egy tiltakozót, aki tükröt tartott Orbánnak a...

képcím

Önkénteseket toboroz Magyar Péter