31 év után született ismét tapír a fővárosi állatkertben – alig egy hetet élt

Startlap - Startlap
Pedig az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt.

Elpusztult a fővárosi állatkertben szeptember elején született tapírborjú – tette közzé honlapján az intézmény kedden.

A tájékoztatás szerint a boncolás a szív- és vázizmok elfajulását, valamint súlyos fokú májelfajulást állapított meg a szeptember 2-án született kistapírnál.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 31 év után, szeptember 2-án született újra tapírkölyök. Az újszülött állat kezdetben elég életerősnek tűnt és az emlőket is megtalálta, így a gondozók nagyon bizakodóak voltak. A tapírborjú azonban a hétvégére láthatóan gyengülni kezdett, végül már az állatorvosoknak is be kellett avatkozniuk és mesterséges táplálással egészítették ki az anyatejet – olvasható a honlapon.

“Mint kiderült, a kistapír olyan egészségi problémákkal született, amelyet az anyai gondoskodás és sajnos az állatorvosok és a gondozók életmentést célzó erőfeszítései sem tudtak ellensúlyozni. A kicsi szombaton pusztult el, de a bejelentéssel meg akartuk várni a boncolási, illetve a laboreredményeket” – közölte a budapesti állatkert.

Júliusban a debreceni állatkertben is született egy aranyos tapírbébi, róla itt találhattok fotókat.

Ez is érdekelhet

képcím

Pénzzel fogja jutalmazni felhasználóit a Facebook és az Instagram

képcím

Így szedték ízekre a magyar járványtagadó orvos hazugságait

képcím

Szupercuki tapírbébi született a budapesti állatkertben - videó