100 millió forint értékű heroint találtak Siófokon két 70 éves drogdílernél

Startlap - Startlap
A rajtaütést videóra vették a nyomozók.

A police.hu beszámolója szerint öt embert elfogtak, több mint öt kiló heroint, három autót és több százezer forintot foglaltak le a a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának nyomozói szombaton.

A gyanú szerint a 70 éves siófoki D. János és a 68 éves budapesti B. Gyula három szerb társukkal közösen rendszeresen heroint csempésztek Magyarországra. Az eladást B. Gyula irányította, a beszerzést és a szállítást pedig a szerbek intézték. Utóbbit egy kisbusszal oldották meg, amelynek hátsó kerekei mögé, egy tárolóban rejtették el a drogot. 

A budapesti rendőrök március 30-án reggel csaptak le a bandára D. János siófoki otthonában, ahova ekkor futott be két szerb férfi a kisbusszal, és éppen a kocsi egyik kerekét szerelték le, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. A nyomozók több mint 5 kiló nagy tisztaságú heroint találtak, melynek piaci értéke közel 100 millió forint. A csoport harmadik szerb tagjánál több mint 10 ezer eurót találtak, őt egy kispesti panzióban kapták el. B. Gyulát XV. kerületi otthonában fogták el, ahol informatikai eszközöket, illetve 440 ezer forintot és egy autót foglaltak le.

A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói az öt férfit kábítószer-kereskedelem miatt kihallgatták gyanúsítottként, őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Ez is érdekelhet

képcím

Németországban legalizálták a marihuánát

képcím

Lecsukták a heroinszállítmánnyal lebukó magyar pilótákat

képcím

Két magyar férfi szállíthatott hárommilliárd forintnyi heroint...