Dávid észre sem vette, hogy megváltozott a rutinja – néhány hét múlva jöttek a panaszok

Kevesebb mozgás, más ételek, kevesebb folyadék – az őszi rutinváltás az emésztésünket is megterheli, még ha eleinte fel sem tűnik.

Dávid nyáron szinte minden este sétált munka után, sok zöldséget és gyümölcsöt evett, és a kulacsa egész nap ott volt mellette. Novemberre ebből szinte észrevétlenül egyre kevesebb maradt. Mire végzett a munkával, már sötét volt, gyakrabban maradt otthon, vacsorára tartalmasabb ételeket választott és sokszor elfelejtett inni is.

Néhány hét múlva ritkábban volt széklete, nehezebben ment az ürítés, és időnként erőlködnie is kellett. Nem az ősz okozta a problémát. A hidegebb hónapokkal járó rutinváltás viszont több olyan apró szokást hozhat magával, amelyek együtt már az emésztésre is hatással vannak.

Kevesebbet mozgunk

A korai sötétedés, a hideg és a rossz idő könnyen kiszorítja a napi sétát. Pedig a rendszeres mozgás a bélműködést is támogatja, ezért székrekedésre való hajlam esetén érdemes ősszel és télen is beiktatni valamennyi aktivitást. Nem kell komoly edzésre gondolni: egy tempós séta, néhány megállónyi gyaloglás vagy egy rövid otthoni torna is számít.

Dávid végül az ebéd utáni húsz percet használta ki, így nem a fényviszonyok függvénye lett, hogy aznap mozog-e.

Kevesebb rost kerülhet a tányérra

Ősszel és télen természetes, hogy több meleg, tartalmas ételt kívánunk. A gond nem ezekkel van, hanem azzal, ha közben háttérbe szorulnak a rostban gazdag alapanyagok. A zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek, a zab és a teljes kiőrlésű gabonák segíthetnek abban, hogy a széklet puhább és könnyebben üríthető legyen. Ehhez nem szükséges teljes étrendváltás. Már az is sokat számíthat, ha a reggeli mellé kerül egy kis gyümölcs, a főétkezésekhez zöldség vagy hetente többször eszünk hüvelyeseket.

Könnyebb megfeledkezni az ivásról

Nyári melegben magától értetődő a rendszeres folyadékfogyasztás. Hűvösebb időben kevésbé érezzük a szomjúságot, így könnyen előfordulhat, hogy estére derül ki: egész nap csak néhány pohár folyadék fogyott. A megfelelő folyadékbevitel különösen fontos akkor, ha valaki több rostot kezd enni. A kettő együtt segítheti a könnyebb székletürítést.

Praktikus lehet minden étkezéshez inni, az asztalon tartani egy pohár vizet vagy a napi rutin egy-egy fix pontjához kötni az ivást.

A székelést is halogatjuk

Egy hosszú értekezlet, utazás vagy sűrű munkanap közben egyszerű azt mondani: majd inkább később. Ha ez rendszeressé válik, az sem kedvez a bélműködésnek. Ha jelentkezik a székelési inger, lehetőleg ne halogassuk indokolatlanul! De az sem jó megoldás, ha valaki hosszasan ül a vécén és mindenáron próbál eredményt elérni.

Ha nehezen megy az ürítés, az erőlködés helyett érdemes inkább a széklet állagán és a mindennapi szokásokon változtatni.

Az aranyeres panaszok is felerősödhetnek

Dávidnál a keményebb széklet mellé végül viszketés és kellemetlen érzés társult a végbéltájékon. Korábban már volt aranyere, így tudta, hogy a székrekedés, a kemény széklet, az erőlködés és a hosszas vécézés mind fokozhatják a végbéltájék terhelését. Aranyeres hajlam esetén ezért különösen fontos, hogy a széklet könnyen üríthető maradjon.

Különleges kúrára nincs szükség. Több mozgás, megfelelő folyadékbevitel, rostban gazdagabb étrend és a székelési inger követése sokszor többet ér, mint egy bonyolult életmódváltás.

Dávidnál végül ezek az apró változtatások rendezték a helyzetet.

HIRDETÉS

 

Telitalálat aranyér esetén

 

Az aranyér első jele gyakran az enyhe vérzés, amelyhez idővel fájdalom vagy kellemetlen érzés is társulhat. A tünetek megjelenésekor kiemelten fontos a megfelelő helyi kezelés, míg a proktológiai műtéteket követő lábadozás során a szöveti regeneráció támogatása kap főszerepet.

 

A hialuronsav-tartalmú Proktis-M végbélkúp és Proktis-M plus végbélkenőcs kiválóan alkalmazható aranyeres panaszok esetén, illetve a végbéltáji sebészeti beavatkozásokat követő terápia kiegészítéseként, mivel hatékonyan támogatja a sérült szövetek regenerációját. A hialuronsav – kiemelkedő vízmegkötő tulajdonsága révén – segít fenntartani a szövetek optimális hidratáltságát, ezáltal ideális környezetet biztosít a természetes hámosodáshoz.

 

A Proktis-M végbélkúp elsősorban a belső aranyeres panaszok kezelésére szolgál, míg a Proktis-M plus végbélkenőcs a külső, valamint a mellékelt applikátor segítségével a belső aranyér esetén is alkalmazható. A két készítmény a tünetek jellegéhez és a gyógyulás szakaszához igazítva akár kombinálva is használható.

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz. Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL

 

OLVASSA EL

 

A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

 

VAGY KÉRDEZZE MEG

 

KEZELŐORVOSÁT!  

Ez is érdekelhet

képcím

Ködös, helyenként fagyos reggelek jönnek csütörtökön és...

képcím

Több mint ezer bizalmi vagyonkezelést vizsgál a NAV novembertől

képcím

Hat sztár, aki feloldatta a töltéseit, és megmutatta az eredményt