„A bálna hangot ad a hozzám hasonló embereknek”

Startlap - Startlap
Megszólalt egy kórosan elhízott férfi A bálna című filmmel kapcsolatban. Azt mondja, hasonló problémákkal küzd mint az alkotás főhőse, és szerinte a film hangot ad a helyzetében élőknek.

Sean Crawford elsírta magát A bálna című díjnyertes hollywoodi film előzetese miatt. A kelet-lothiai Athelstanefordból származó férfit azért hatotta meg az amerikai filmdráma, mert sok hasonlóságot vélt felfedezni a maga és a főszereplő, Charlie helyzete közt.

Sok a közös pont

A brit férfi jelenleg jelentős súlyfelesleggel küzd, az alkotás pedig egy kórosan elhízott angoltanár életével foglalkozik.  A BBC cikke szerint Crawford most 190 kilogrammot nyom, a súlygyarapodása pedig – csakúgy mint a film főszereplőjénél – azt követően indult be, hogy meghalt egy hozzá közelálló személy. A férfi most többek között azért szólalt meg, mert úgy érzi, A bálna című film hangot adott az ő helyzetében élőknek.

„Charlie egy számítógép mögé rejtőzködve oktat, mert szégyelli a súlyát. Én szintén azért bújtam el, mert szégyelltem a sajátomat” – mondta.

 

Crawfordot egyébként leginkább az hatotta meg, hogy a film főszereplője próbál közelebb kerülni a lányához, hiszen a brit férfinek szintén van egy gyermeke.  „A fő hangsúly azon van, hogy a lányainkból jó emberek váljanak, arra az esetre, ha nem lennénk ott, hogy lássuk őket felnőni”- nyilatkozta.

Sok kritika éri a túlsúlya miatt

„Gyakran előfordul, hogy undorodva néznek rám a felnőttek. A gyerekek pedig megbámulnak és megjegyzéseket tesznek, de megértem, ilyen a fiatalság. Gyakran hallom ugyanakkor, hogy az emberek együttérzéssel beszélnek az anorexiáról és a bulimiáról, miközben az elhízást rossz szemmel nézik. Pedig végső soron mindkettő betegség” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy sokan gyakran számításba sem veszik, hogy depresszió és egészségügyi problémák is okozhatnak súlyfelesleget.

A férfi egyébként magabiztos embernek tartotta magát az elhízása előtt, de az egyik legjobb barátja meghalt 2019-ben, majd kis idő után felmondott a karbantartási felügyelői állásából is. A járvány miatt pedig hosszú hónapokon át maradt munka nélkül.

Mint írják, a 18 hónapos időszak alatt indult be a súlygyarapodás, és Crawford 76 kilogrammot szedett fel.

„Elhanyagoltam az életemet, és az időm 99,9 százalékát tévénézéssel, evéssel és szénsavas üdítők fogyasztásával töltöttem” – nyilatkozta.

Nagyon meghatotta A bálna című film

A férfi most már jobban érzi magát, és mint mondta, reméli, hogy sikerül lefogynia. A kezdő lökést egy segítő csoport adta meg Crawfordnak, a lánya pedig támogatja az elhatározásban. Emellett azt is elárulta a BBC Scotlandnak, hogy nagyon meghatotta A bálna előzetese, és úgy érezte, mindenképp meg szeretné nézni az alkotást.

„Annyira átéreztem a mondanivalóját, hogy sírva fakadtam az előzetes végén” – mondta, majd hozzátette:

 

„Együtt érzek vele, és hangot ad az én helyzetemben lévő embereknek is”.

„Ő egy tanár, és segít a társadalomnak. Megmutatja, hogy az emberek hasznot húznak az életéből, mivel általában a túlsúlyos emberek rejtőzködnek, és nem kapják meg az őket megillető elismerést” – jelentette ki Crawford.

A bálna egy 2022-ben bemutatott amerikai filmdráma, amelyet  Samuel D. Hunter írt és Darren Aronofsky rendezett. A film általában pozitív kritikákat kapott, Brendan Fraser a főszerepben nyújtott alakításáért pedig többek között megnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat is 2023-ban.

Ez is érdekelhet

képcím

Napokkal a halála előtt rendőrt hívott Berki Krisztiánra Mazsi

képcím

Felismered Magyarország legszebb kastélyait? Kvíz

képcím

Túlsúly = alacsony D-vitamin szint?