Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: „A magyar kiskereskedelem a zavartalan ellátás feltételeinek biztosításában is válságállónak bizonyult. A pánikvásárlások néhány tavaszi hétre korlátozódó időszakában sem volt példa tartós áruhiányra, nem találkoztunk üres polcokkal. A napi fogyasztási cikkek és gyógyszerek mindig elérhetőek voltak az üzletekben és a patikákban. A kereskedelemben dolgozókat emiatt ugyanúgy köszönet és hála illeti meg, mint az egészségügyi védekezés első vonalában harcolókat.”

Előretörtek a webshopok

Tavaly jelentősen felgyorsult az internetes és csomagküldő értékesítés térnyerése. Az elektronikus kereskedelem éves teljesítménye első alkalommal múlta felül az ezermilliárd forintot 2020-ban. A webshopok novemberben 137 milliárd forintos havi teljesítménnyel döntöttek történelmi rekordot. Az online értékesítés forintosított éves teljesítménye 2018-hoz képest kétszeresére, 2016-hoz viszonyítva három és félszeresére nőtt. Az e-kereskedelem korábban 6-7 százalékos részaránya a teljes forgalomból 2020-ban 9 százalékhoz közelített.

Fotó: Getty Images

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzetre tekintettel már február végén fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el. A korábbi évek 700-900 ellenőrzéséhez képest tavaly összesen 1500 webáruházat vizsgáltak a szakemberek. A 2019-es mintegy 6 millió forinthoz képest közel 22 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki az online kereskedelem területén. A folyamatos hatósági jelenlétnek köszönhetően az ismételt jogsértések aránya a korábbi évek 54 százalékos átlagáról 18 százalékra csökkent.