A legújabb mobiltelefonok 2019 őszén

Marci 2019. szeptember 24. Kütyü
Szeptember elejétől kezdve folyamatosan érkeznek a nagy telefongyártó cégek termékbejelentései, nézzük is meg, mire számíthatunk az okostelefonok élvonalából az őszi időszakban.

Az épp egy hete előrendelhetővé vált új iPhone-szériáról már beszámoltunk, de az almásokon kívül is lesz választék bőven, pl. most már tényleg kijött a Samsung a hajtogathatós telefonjával, de újdonságokkal érkezik az Asus, az LG, és a Huawei is.

Ha telefonfrissítésen gondolkodunk, két okból is érdemes várni vele egy kicsit, egyrészt azért, mert néhány héten, illetve hónapon belül szinte mindenki új szériával jelentkezik, aki egy kicsit is számít a piacon, így a tehetősebbek zsír új készülékre is válthatnak, másrészt pedig éppen ez az újdonság dömping fogja valamivel lejjebb nyomni a korábbi modellek árait.

A két legerősebb újdonságot ígérő trend mostanában az 5G és az összehajtható struktúra, bár ezek egyike sem olyasmi, amiért olyan nagyon megérné telefont újítani, hiszen az 5G még az Egyesült Királyságban is csak két nagy szolgáltatónál elérhető a négyből és talán majd 2020 végére fog elterjedni szélesebb körben. Magyarországon ráadásul csak az évtized közepére jósolják a komolyabb megjelenését és akkorra is csak a nagyobb városokat készülnek lefedni vele.

Ami pedig a hajtogatható témát illeti, nos, senkit nem akarunk elkeseríteni, de egyelőre még nagyon úgy néz ki, hogy a technológia még túlságosan gyerekcipőben jár ahhoz, hogy az átlagtelefonokhoz képest alaposan túlárazott hajtogatós koncepciót értelme legyen megvásárolni.

Asus ROG Phone 2

Ezt a telefont a tajvaniak direkt a gamerek számára tervezték, ez abból is látszik, hogy több játékkal is kötöttek olyan együttműködést, melynek eredményeképpen az új ROG tulajdonosok spéci cuccokhoz juthatnak hozzá az adott játékokon belül (pl. Asphalt 9, Shadowgun Legends).

A gamingre fókuszálást támasztja alá a szinte PC erősségű konfiguráció is (12 GB RAM, Snapdragon 855 Plus proci, 512 GB tárhely), a 6000mAh-s akkumulátorral pedig el is lehet majd játszogatni egy jó ideig, mielőtt lemerülne. A telefon hazai árát még nem tudjuk, az Asus szeptember eleji bejelentéséből viszont kiderült, hogy Európában olyan 300 000 Ft. környéki áron tervezik értékesíteni azt, bár erre még nem számoltuk rá a remek hazai Áfát és az egyéb járulékokat, így számíthatunk rá, hogy Magyarországon lényegesen drágább lesz.

A hajtogatós Samsung Galaxy

Galaxy Fold (Forrás: Samsung)

A Samsung már évek óta tartja lázban a mobilozó közönséget azzal, hogy folyamatosan lebegteti, hogy mindjárt piacra dobja a hajtogatható telefonját. Ebben az sem zavarja a céget, hogy időközben már beelőzték a kínaiak, sőt az eredeti, áprilisra tervezett indulást is elhalasztották és az új dátum szeptember lett.

Ezek után persze egyáltalán nem meglepő, ha némi egészséges szkepszissel tekintettünk a Samsungra és az új időpont tutibiztosságára, ám kellemes csalódás ért minket, hiszen a telefon pár napja hozzáférhetővé vált az európai piacon is.

A hazai megjelenéséről még nincsenek információk, ám azt már tudjuk, hogy horribilisen drága lesz, hiszen Németországban jelenleg 660 000 Ft-nak megfelelő euróért árulják. Az is valószínű, hogy nagyon kényes jószágról van szó és a tömeges meghibásodások elkerülése végett a Samsung egy külön videót adott ki arról, miként érdemes rendszeresen karbantartani a Galaxy Foldot, hogy ne essen komolyabb baja.

LG G8X ThinQ

Az LG rögvest bizonyítja is, hogy miért érdemes a Samsungnak felkötnie a nemzeti textilt, hiszen a berlini IFA-n debütált új telefonja két kijelzővel is rendelkezik. Ugyan ez az eljárás nem rokonítható a hajtogatós verzióval, itt sokkal inkább amolyan laptopszerű elrendezésről van szó. Bár az eléggé furcsa, hogy a legnagyobb újdonságot ígérő kettős képernyő nem szerves része a friss konstrukciónak, hanem csak egy választható opció. A telefon paraméterei egyébként elég jók (Snapdragon 855, 6GB RAM, 128GB tárhely) és mivel egy LG termékről van szó, ezért remek hangminőség is társul mindehhez. A telefont egyelőre csak bejelentették, nem tudjuk, hogy mikortól válik megvásárolhatóvá.

LG G8X ThinQ (Forrás: LG)

Huawei Mate 30

A minden szempontból brutálisan felpimpelt Huawei Mate 30 kiváló tulajdonságokkal érkezik, de az Amerika és Kína között dúló kereskedelmi háború miatt Google szolgáltatások nélkül. Ez természetesen szűkíteni fog a termék mozgásterén, hiszen akármekkora zsenik is üljenek a Huaweinél, biztos, hogy nem képesek a semmiből előrántani egy olyan alkalmazásparkot, amelyik egyáltalán képes lenne labdába rúgni a Google Play mellett.

A megjelenés dátuma egyelőre még nem ismert, ám a napokban történt bejelentésből nyugodtan következtethetünk arra, hogy már nem kell sokáig várni rá.

OnePlus 7T

Az itthon kevésbé ismert OnePlus az új 7T szériájával nem tervez világrengető újításokat, az egész projekt tulajdonképpen a már futó OnePlus 7 sorozat apróbb ráncfelvarrásait takarja. Ilyen például az új Snapdragon 855-ös processzor, illetve a OnePlus 7T Pro esetében a felugró szelfi kamera.

Maga a telefon szeptember végén jelenik meg legelőször az indiai piacon, a világ többi részén viszont még várni kell vele legalább október 10-ig.

Az év legjobb mobiltelefonjait itt találod!

Keresés az oldalon