Szépség 2020. július 13.

Elhoztuk a legjobb nyári parfüm akciókat nőknek és férfiaknak

Fatima Szépség 2020. július 13.
Christian Dior szerint a nő parfümje többet árul el róla, mint a kézírása, de a francia divattervező azt is megjegyezte, hogy a kölni a hölgy személyiségének az eleme, a végső igazítás a stílusán. Ezekből pontosan kitűnik, milyen fontos eleme a szettünknek a kölni - mutatunk is néhány darabot, amikkel nem lehet mellélőni.

És valóban, a fent említett két idézet rávilágít arra, mennyi mindent kifejezhetünk az illatunkkal. Vannak, akik járt utat nem adnak járatlanért: évek, évtizedek óta ugyanazt a jól beváltat használják, mert abban találták meg önkifejezésüket. Eközben mások szeretik rendszeresen váltogatni a kölnijüket, vagy egyszerre több tucat üvegcsét tárolni a fürdőszobapolcon, amik közül a pillanatnyi hangulatuk szerint válogathatnak. Persze olyanok is akadnak, akik még mindig nem találták meg a tökéletes, hozzájuk passzoló aromát. Ha ez utóbbi kategóriába tartozol, vagy csak kipróbálnál valami újat, akkor mutatunk pár jó terméket.

Egy príma parfüm árának a határa a csillagos ég, de mi három pénztárcabarát árkategóriát szabtunk meg: az elsőbe 10 ezer forint alatti, a másodikba 10 és 15 ezer forint közötti, míg a harmadikba 15 ezer forint fölötti értékben megvásárolható termékeket gyűjtöttünk. A legtöbbje neves, már bejáratott és itthon is ismert márkáktól van, de hoztunk egy-két újdonságot is. Nem utolsó sorban pedig – bár főként a nők kerülnek előtérbe – a férfiaknak is kedveskedünk néhány kellemes parfümmel. A legjobb pedig, hogy a Notinón óriási kedvezményekkel juthatsz ezekhez.

 
Notino parfümakció
Fotó: Startlap, Notino

10 ezer forint alatt

Igen, egyes parfümök borzasztó sok pénzbe kerülhetnek, de szerencsére nem kell megelégednünk a rossz minőségűvel, ha nem szeretnénk egy vagyont költeni, ugyanis már jó áron – különösen az akciók keretein belül – ki lehet fogni minőségi termékeket. A Calvin Klein Eau De Toilette azok szimbóluma, akik a pillanatnak élnek, semmit nem terveznek meg előre és hagyják, hogy az élet szabadon sodorja őket. Friss citrusos-virágos illat lengi körül a spontán és világot felfedező nőket. Ugyancsak a citrus illataromával kecsegtet a DKNY parfüm, amit a kifejezetten optimista, üde hölgyeknek javasolnak.

A Chopard Casmir Eau de Parfum egy gyümölcsös-fűszeres illat, mely a távoli keletre repít, csábítóan egzotikus és misztikus – akárcsak maga a kelet. A Burberry pedig egy üde, virágos illat a természetesen elegáns nőknek, úgy jellemezték: a brit főváros esszenciája egyetlen üvegcsébe rejtve.

 

 

10 és 15 ezer forint között

Szűk intervallum, így nem meglepő, hogy nagyon hasonló árban lehet találni jó termékeket. Az egyik nagy kedvenc – természetesen a rúzst formáló üveg miatt – a Cacharel Yes I Am, ami a merész és független nők illata, akik készen állnak az azonnali érvényesülésre. Érzéki, virágos-gyümölcsös illat, pikáns tónusokkal, egy csipet gyömbérrel, kardamonnal megfűszerezve. A Clinique Happy Heart szintén egy gyümölcsös aroma, olyan érzéseket hoz elő, mintha egy virágos kertben sétálna a viselője és megízlelné a zamatos gyümölcsöket, napsugarak melengetnék az arcát, és a letisztult boldogságot érezné.

Aki azonban a folyamatos nyüzsgésre vágyik, annak a DKNY Stories-t ajánljuk, amit a sosem nyugvó New York inspirált.

A nagyvárost és a nagyvárosi sikertörténeteket, a nagyot álmodó nőket testesíti meg, egyszerre modern és elegáns, gyöngéd és erős virágos illatával.

 

 

15 ezer forint fölött

A Boss darabját azoknak a nőknek szánták, akik pontosan tudják, mit akarnak. Az  illatkompozícióját a csábítás folyamata ihlette, mégpedig az első szikra kipattanásától, a végzetes vonzalom megjelenésén keresztül egészen a teljes függőség kialakulásáig. Ez a Boss, ez korbácsolja fel a szenvedélyeket és a tüzet, ez lehet a csábítás titkos fegyvere. Aki egy kicsit visszafogottabb, inkább a romantika híve, az egy csapásra beleszeret a párizsi hangulatot megidéző Lancôme Trésor Midnight Rose-ba, ami a málna és a rózsa elegyével bolondítja meg az érzékeket.

A Sì minden olyan hölgy előtt tiszteleg, aki nem fél erősnek lenni és maximálisan élvezni az életet.

Arra buzdít, hogy igent mondjunk a szabadságra, az álmokra, az egyéniségre, a szerelemre és karizmánkkal meghódítsuk a világot. A Chloé is a szabadság megtestesítője, de más módon: ebben kifejeződik minden, ami bohém, féktelen, kalandos és felejthetetlen, titokzatos és folyton új távlatokat felfedezését akarja. Jellegzetes virágos-ciprusos illat a szabad gondolkodású, elegáns nőknek.

 

 

Kedvenc férfi parfümjeink

Bár egyes felmérések szerint az arc, kéz, szem, frizura és a mosoly az elsők, amit egy nő megnéz egy férfin, de az ápoltsághoz egyértelműen az illat is hozzátartozik. Egy kifinomult férfi a dezodorok és a borotválkozás utáni kölnivíz mellett egy igényes parfümöt is tart a polcán, például a Citrusos Jaguárt, ami a modern magabiztos férfiak belépője. Kicsit magasabb árkategória a Swiss Arabian Shaghaf Oud, ami orientális ellenállhatatlanságával tereli a viselőjére a gyengébbik nem figyelmét. A vadabbaknak jó választás a Paco Rabanne Black XS, a fás-keleties illatkompozíciója az élettel teli, friss és energikus pasik védjegye, míg a nagyvárosi alfahímeknek a Carolina Herrera termékét javasoljuk.

 

Keresés az oldalon