Melyik a legjobb léghűtő?

Balázs
A klímánál zöldebb, alacsonyabb fogyasztású és olcsóbb léghűtőkről sokat hallani manapság, a kérdés csak az, hogy megéri-e beruházni egy ilyenre?

A léghűtő a legzöldebb módon működik, hiszen nem csinál mást, mint vizet párologtat el és a párával lehűti a levegőt, mint ahogyan az zajlik egyébként a bolygónkon már jó régóta a természet közreműködésével. Persze abban a pillanatban, hogy ezt egy gép kezdi el csinálni, már szükségszerűen beszélnünk kell a szerkezet pozitívumairól és hiányosságairól egyaránt.

Ahhoz, hogy ne okozzon nekünk csalódást a léghűtő érdemes nem elkövetni az egyik klasszikus hibát, sose gondoljuk azt, hogy a léghűtő alkalmas a klíma kiváltására, ugyanis teljesen más elven működik, a teljesítménye és a hatásfoka is eltérő, mint a mindenféle klímaberendezéseké.

Olcsóbb és valóban, lényegesen kevesebbet is fogyaszt, mint a klíma, ugyanakkor nem képes olyan jól lehűteni a lakást és az a kevés is hosszabb idő alatt válik érezhetővé, mint a klíma esetében.

A léghűtő valójában nem más, mint egy párásítóval és jégakkukkal feltuningolt ventilátor, ami száraz környezetben remekül teszi a dolgát, de a klímával ellentétben nem lesz képes a 30 fokból 22-t csinálni fél óra alatt, sőt a világ összes ideje alatt sem.

Emellett viszont könnyen mozgatható, kivezető cső sem kell neki, beszerelésre sincsen szükség, tehát az albérletekbe igen jól jöhet, ahol a házi néni/bácsi ellenzi a klíma beszerelését, vagy csak nem tudjátok megoldani a kivezető cső elhelyezését és így a mobilklíma opciója is bukó.

Milyen léghűtőt válasszunk?

A léghűtő párásító technológiája is kétélű játék, mert egyrészt valóban egészségesebb a sima vízpárát belélegezni, mint bármit, amit kitol magából a légkondi, ugyanakkor olyan közegben, ami már eleve is párás volt, képes monszunra hajazó állapotokat teremteni, ami részben a fülledtségéből kifolyólag iszonyatos, másrészt remek élőhelyet biztosít a mindenféle gombáknak, köztük a penésznek is.

Tehát, hogy megéri-e léghűtőt vásárolni, azt mindenkinek magának kell eldöntenie, mérlegelni kell, meg kell nézni, hogy a fenti előnyök és hátrányok mennyiben érinthetnek minket és utána dönteni. Addig is itt van néhány léghűtő, csak hogy legyen miből válogatni, ha arra jutnátok, hogy beszereztek egyet.

Az esőillatú

Sencor SFN9011SL léghűtő

3 sebességfokozat; 4 funkció; éjszakai mód; időzítő; 5,5 literes víztartály; Ára: Kb. 45 000 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Azért mert a négy funkciója között ott az ionizálás is, amitől a szoba levegője olyanná válik, mintha frissen esett volna odabent az eső.

Három sebességgel rendelkezik, így megadhatjuk a léghűtés intenzitását.

Van még benne éjszakai mód is, ami azt jelenti, hogy 30 percenként csökkenti a gép sebességét, előbb a legerősebbről a közepesre, majd onnan a leggyengébbre.

Hátrányok

Nem egyszerű a vízzel való utántöltése, továbbá a legerősebb fokozata meglehetősen hangos.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik szeretik az eső utáni frissességet a levegőben.

A programozható

Gree Tosot 3 az 1-ben Léghűtő

4 sebességfokozat; 3 funkció; időzítő; 6 literes víztartály; Ára: 29 990 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Azért mert előre beprogramozhatjuk, hogy mikor és hogyan működjön, tartalmaz egy 15 órás időzítőt, továbbá a késleltetett indításra is van lehetőségünk.

A levegőt 120 fokos szélességben teríti szét a lakásban.

Az oszcillálás és a párásítás is ki-bekapcsolható. A hatliteres víztartálya pedig meglehetősen nagynak minősül, így ritkábban kell cserélni.

Hátrányok

A hozzáadott jégakkuk spéci méretűek, azaz nem könnyű őket helyettesíteni, így a készülék hűtésre addig használható, amíg ezek fel nem melegszenek, utána várni kell, amíg újra lehűtjük őket a fagyasztóban. Vagy eleve venni még két akkut hozzá.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik szeretik előre megtervezni, hogy a léghűtőjük mikor és hogyan lépjen működésbe a szobában.

A hűtő-fűtő

Orion OACH-718 léghűtő

3 sebességfokozat; 4 funkció; fűtés és hűtés is; időzítő; 5 literes víztartály; Ára: Kb. 28 000 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert az alapvető hűtési funkcióján felül képes fűteni is, bár ezt nem ebben a rekkenő júliusban kell letesztelni.

Nem foglal sok helyet, annyit egészen biztos nem, mint egy mobilklíma és ebből kifolyólag könnyen is mozgatható.

Van időzítője is és egy kisebb szobában elég tűrhető hőmérsékleti viszonyokat tud teremteni.

Hátrányok

A víztárolójának takarítása nem a legegyszerűbb meló a világon.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik nem csak a nyárra, de a télre is gondolnak.

A felhőkarcoló

Klarstein Skyscraper Ice 4in1 léghűtő

3 sebességfokozat; 4 funkció; éjszakai mód; időzítő; 6 literes víztartály; Ára: 57 990 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert egy közepes szobában is elviselhető állapotokat képes teremteni. Három működési móddal rendelkezik, az éjszakai fokozatosan gyengül egészen a kikapcsolásig, a természetes erősödő és gyengülő légáramlatokkal dolgozik, a normál meg pont az, aminek látszik, bekapcsoljuk és tolja a levegőt.

Rendelkezik ionizációval is, így a kellemetlen szagokat is ki lehet utasítani vele a szobánkból.

A kezelési felülete könnyedén átlátható. Mindezek mellett remekül is néz ki.

Hátrányok

A víztároló hátoldalán nincs szintjelzés, így nehéz kitalálni, hogy mennyi víz van benne.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik nem csak egy jó léghűtőt szeretnének, de elvárják azt is, hogy a készülék kinézzen valahogy.

A légfrissítő

Caribbean Blue levegőhűtő készülék

3 sebességfokozat; 3 funkció; 4 literes víztartály; Ára: 28 990 Ft

Hirdetés

 

Miért szeretjük?

Mert három fokozatban, horizontális és vertikális irányban is fújja nekünk befele a hűvöset.

A készülék emellett légfrissítőként is funkcionál, tehát az elhasznált, rossz levegőt frissre cseréli és a speciális szűrőjén a por is fennakad.

Több sebességgel is rendelkezik és a kezelése sem bonyolultabb, mint egy átlagos gyerekjáték.

Hátrányok

Elég hangos, így alváshoz nem a legjobb választás.

Kiknek ajánljuk?

Elsősorban azoknak, akik nappali használatra szeretnének maguknak egy léghűtőt.