Brutális infláció: jóval nagyobb lehet a drágulás, mint amit a hivatalos statisztika mutat
Az Azénpénzem egy felmérés során arra jutott, hogy egy átlagos bevásárlás 28 százalékkal drágább, mint tavaly ugyanekkor. Az egyes termékek árai ennyit változtak az elmúlt évben.
Toronymagas az emelkedés
Már a januári infláció is jócskán meghaladta a várakozásokat, februárban azonban még nagyobb ütemű lett a drágulás. A fogyasztói árak a hivatalos adatok szerint átlagosan 5,6 százalékkal nőttek egy év alatt, az élelmiszerek pedig 7,1 százalékkal kerültek többe. Az Azénpénzem által összeállított kosár értéke azonban ennél jóval nagyobb emelkedést mutatott:
a kosár összértéke 28 százalékkal nőtt tavaly februárhoz képest.
Az átlagos heti bevásárlás termékeit tartalmazó kosár ára 7503 forintról 9603 forintra emelkedett. A legnagyobb áremelkedések az alábbi termékeknél figyelhetők meg a lap gyűjtése szerint:
- Csirkemellfilé: 1 900 forint/kilogrammról 2 390 forint/kilogrammra nőtt (+25,8 százalék).
- Őrölt kávé: 1 310 forintról 1 810 forintra drágult (+38,2 százalék).
- Dobozos 100%-os narancslé: 863 forint/literről 1 160 forint/literre emelkedett (+34,4 százalék).
- Napraforgó étolaj: 647 forint/literről 846 forint/literre nőtt (+30,8 százalék).
- Finomliszt: 178 forint/kilogrammról 272 forint/kilogrammra drágult (+52,8 százalék), ami a legnagyobb százalékos áremelkedés.

A tejtermékek, a vaj és a tojás is jelentősen drágult, míg a legkisebb árváltozás a tartós tej esetében figyelhető meg: azonban ez a termék is több mint 12 százalékkal drágult tavaly óta. Összességében az alapvető élelmiszerek ára átlag felett nőtt, ami komoly terhet róhat a vásárlókra.
Rekordmagasak az árak
Az idén februárban a KSH adatbázisában szereplő árak alapján mintegy 60 termék, illetve szolgáltatás akad, ami még sohasem került ennyibe. Úgy fest, nincs megállás a szolgáltatások árának emelkedésében sem: a női hosszú haj mosása, vágása és szárítása például majdnem 7400 forint. Hasonló lehet a helyzet a jogosítvány szerzésére kimutatott nem egészen 365 ezer forinttal – sokan örülnének neki, ha ez “csak” ennyi lenne.
A hagyományos temetés a KSH szerint az idén februárban 476 ezer forintba került, ami egy év alatt majdnem 11 százalékos drágulást jelent. A hamvasztás 340 ezer forintos ára körülbelül tíz százalékkal haladja meg a 2024. februárit. Sohasem kellett annyit kiadni például a szemüvegért: az utolsó rendelkezésre álló adatok szerint a keret közel 28 ezer, a lencse pedig 17 ezer forint. Emellett rekordokat döntöget például a gyerekkocsi és a kerékpár ára is – olvasható a cikkben.