Már benne járunk az eperszezonban: áprilisban külföldi gyümölcsöt vásárolhattunk, de néhány hete a magyar eper is megjelent a piacon, írja a TEOL. Nézzük, hogy alakulnak az árak az elkövetkező időszakban!
Lassabban érik, mint ahogy kereslet lenne rá
Két hete még csak 4-5 ezer forintos kilós áron lehetett eperhez jutni, azóta azonban a javarészt külföldi származású termék ára jelentősen csökkent. A hűvösebb idő beálltával viszont az üvegházakban is lelassult az eper érése, és ismét emelkedni kezdett az ára:
az eperszezon idén egyelőre izgalmasan alakul.
Sőth Mihály tolnai kereskedő a TEOL-nak elmondta: már háromezer forint alatt is volt a jó minőségű eper kilós ára, de ahogy lehűlt az idő, egyre emelkedik. Ő Dunavecséből hozza a kiváló minőségű magyar fóliás epret, de a termelő jelezte:
lassabban érik, mint ahogy kereslet lenne rá, emiatt az ára emelkedni kezdett.
Jelenleg háromezer és négyezer forint között van a kilós ára. Ők Szekszárdon és Tolnán is árulnak, nagyon figyelnek arra, hogy a vásárló elégedett legyen, így válogatva töltik meg a dobozokat. “Inkább adom pár forinttal drágábban, de a vásárlót ne érje csalódás”, mondta a kereskedő.

Ennyiért adják a nagybani piacokon
A TEOL az Agroinform.hu külföldi és belföldi árlistája alapján állította össze az eperárakra vonatkozó összegzését. Május 5-i jelentés szerint
a nagybani piacokon a hazai epret 1600-2400 forint közötti kilós áron szerezhették be a viszonteladók.
Az import eper ára 1500-1600 forint/kiló körül mozog. Egy héttel később azonban már 2800 forintot kértek a nagybani piacon is a magyar fóliás eper kilójáért.
A szekszárdi, a paksi és a bonyhádi piacon is változatosak az árak.
Háromezer forint alatt sehol sem lehetett venni eperből egy kilót.
A szekszárdi Lidl-ben eközben a múlt hét végén 1200 forintos áron kínálták a fél kilót, a Sparban és a Pennyben pedig 2000 forint volt a fél kiló eper.
