A hűtőben tárolt elemekről szóló tanácsot érdemes volt követni. De ez csak múlt időben igaz, a gyakorlat egy korábbi technológiából ered, de azóta az elemek felépítése, és így a tárolási igényei is megváltoztak – derül ki az Express cikkéből.
A régi elemeket még volt értelme hűtőbe rakni
A cink-szén elemek csaknem fél évszázadon át meghatározóak voltak a hordozható készülékekben. Ezek az elemek tárolás közben is veszítenek a kapacitásukból, mivel használaton kívül is végbemennek bennük lassú kémiai folyamatok.
A cink szolgál anódként, a katód pedig mangán-dioxidot és szénkomponenst tartalmaz, miközben az elektrolit ammónium-klorid alapú. A rendszerben a cink tárolás közben is lassan reagál, illetve korróziós folyamatok zajlanak, amelyek fokozatosan csökkentik az elem rendelkezésre álló kapacitását.
A hőmérséklet azért fontos, mert a kémiai reakciók sebessége erősen függ tőle.
Melegebb környezetben a nem kívánt mellékreakciók is gyorsabban zajlanak, így az elem akkor is hamarabb veszít a kapacitásából, ha közben nem használják.
Alacsonyabb hőmérsékleten ezek a folyamatok lelassulnak.
Tehát ezért tárolták hűtőszekrényben az elemeket. A cink-szén elemeknél az alacsonyabb hőmérséklet valóban segítette a hosszú távú tárolhatóságot: a szakmai adatok szerint 5–10 Celsius-fokon négy év után az ilyen elem kapacitásának körülbelül 80 százaléka maradhatott meg, míg 21 Celsius-fokon ez az érték mintegy 65 százalék volt.
Az alkáli elemeknek nem kell a hideg
Az alkáli elemek felépítése viszont már eltér a cink-szén elemekétől. Ezekben szintén cink és mangán-dioxid vesz részt az energiatermelő reakcióban, az elektrolit azonban kálium-hidroxid alapú. Ez a konstrukció kisebb önkisülést és lényegesen jobb tárolhatóságot tesz lehetővé.

Persze az alkáli elemben is zajlanak lassú kémiai folyamatok használaton kívül. Ezek sebességét a hőmérséklet ugyanúgy befolyásolja: hidegebb környezetben lassulnak, melegebb környezetben gyorsulnak. A különbség az, hogy
a modern alkáli elemeknél a normál tárolási körülmények között eleve sokkal kisebb a kapacitásvesztés.
Ezért a hűtésből származó előny ma már korlátozott. A hideg ugyan lassíthat bizonyos kémiai folyamatokat, de az alkáli elemeknél nincs olyan mértékű nyereség, amely indokolná a hűtőszekrény használatát.
Ugyanakkor a hideg helyről kivett elem felületén a melegebb levegő hatására páralecsapódás jelenhet meg, a nedvesség pedig korróziót okozhat, illetve problémát jelenthet az elem érintkezőinél és a készülékben is.
Az elemgyártók sem javasolják a hűtőszekrényt
A Duracell jelenlegi ajánlása szerint az elemeket szobahőmérsékleten, száraz környezetben érdemes tárolni.
A vállalat szerint a hűtés nem szükséges és nem ajánlott.
Az Energizer szintén a túlzott hő elkerülését hangsúlyozza. Útmutatója szerint az elemeket hűvös, jól szellőző helyen kell tartani, mivel a magas hőmérséklet lerövidítheti az élettartamukat.
Az elem akkor is öregszik, amikor nem használják
Az eltarthatóság az elem típusától és gyártójától függ. Az Energizer adatai szerint
a hengeres alkáli elemek szobahőmérsékleten általában 5–10 évig, a cink-szén elemek 3–5 évig tárolhatók,
míg egyes lítium elemeknél ennél hosszabb, akár 10–15 éves időszak is megadható. A Panasonic bizonyos alkáli elemeinél 10 éves tárolhatóságot tüntet fel megfelelő körülmények között.
A magas hőmérséklet ezt az időt lerövidítheti, ezért egy évekig forró helyen tartott elem állapota jelentősen eltérhet egy azonos korú, megfelelően tárolt darabétól.
Mi történik, amikor kifolyik az elem?
Idővel fennáll a szivárgás kockázata. Az alkáli elemek kálium-hidroxidból álló elektrolitja egy erősen lúgos anyag.
Ha az elem tömítése meggyengül és az elektrolit kijut, a levegő szén-dioxidjával reakcióba lépve fehér, kristályos kálium-karbonát jelenhet meg az elem külsején.
A kifolyt elem ilyenkor már nem használható.
A kifolyás különösen azért problémás, mert az elektrolit és a keletkező lerakódás a készülék érintkezőit is megtámadhatja. A gyártók szerint a magas hőmérséklet és a magas páratartalom a használaton kívüli elemeknél is növeli a szivárgás esélyét. A készülékben hosszú ideig bent hagyott, lemerült elem szintén kockázatot jelent, mivel a további kisülés elősegítheti a szivárgást.

