"Egy filléres ceruzaelem miatt kétszer nem érkezett meg a vb-re rendelt tévém az eMAG-tól" - olvasónk hihetetlen sztorija így oldódott meg
Régóta kiszemelt egy televíziót olvasónk, majd amikor kedvező áron megtalálta az eMAG kínálatában, úgy döntött, megrendeli. Mint lapunknak fogalmazott, több ajánlat is elérhető volt a piactéren, de tudatosan az eMAG-ot választotta forgalmazóként, mert úgy gondolta, ez lesz a legbiztosabb megoldás.
A vásárlás idején egy további akcióval is találkozott: a rendelés végösszegéből 10 százalék kedvezményt lehetett kapni, ha a kosárban szerepelt egy úgynevezett „Jolly Joker” termék is. Olvasónk megnézte az akcióban részt vevő termékeket, ár szerint rendezte őket, és kiválasztott egy 540 forintos ceruzaelemet.
A kedvezmény valóban érvényesült, így leadta a rendelést. A tévét kifejezetten a foci-vb előtt szerette volna beszerezni, ezért nem az utolsó pillanatra hagyta a vásárlást.
A tévé megvolt, az elem hiányzott
A rendelésnél 3-5 napos szállítási időt garantáltak olvasónk elmondása szerint. A folyamat eleinte rendben is haladt, a szállító felvette vele a kapcsolatot 5 napon belül, és egyeztettek egy hétfői kiszállítási időpontot. Olvasónk emiatt otthon maradt, hogy át tudja venni a televíziót.
Hétfő reggel azonban telefonhívást kapott: a csomagot mégsem tudják kiszállítani, mert hiányzik belőle egy tétel. Mint mondták neki, a televízió megvan, az elem viszont nincs.
Olvasónk ekkor még elfogadta a helyzetet, és abban maradtak, hogy később új időpontot egyeztetnek. Rövid időn belül ismét jelentkezett a szállító, újabb időpontot beszéltek meg, ezúttal péntekre. Ismét otthon maradt, aznap reggel azonban ugyanaz történt, a telefonban közölték vele, hogy a csomagot nem tudják kézbesíteni, mert egy tétel továbbra is hiányzik.
„Lemondok az elemről, csak hozzák ki a tévét”
Ekkor olvasónk már jelezte, hogy lemondana a ceruzaelemről, csak a televíziót szeretné átvenni. A helyzetet azért találta különösen bosszantóak, mert a hiányzó termék értéke 540 forint, aminél még a kalkulált szállítási költség is magasabb.
Miután a futárcég nem dönthet arról, hogy csak a csomag egyik részét kézbesíti, a szállítóval folytatott beszélgetéskor azt tanácsolták neki, hogy az eMAG ügyfélszolgálatával vegye fel a kapcsolatot.
Olvasónk ezt meg is tette. Elmondása szerint először hosszabb ideig chatbotokkal kellett egyeztetnie, majd amikor ügyintézőhöz került, újra leírta a problémát:
azt szeretné, ha a szállító kézbesítené a televíziót, ami ekkor már több mint egy hete náluk volt, a ceruzaelemről le is mondana.
Állítása szerint konkrét megoldást nem kapott, csak türelmet kértek tőle. Később e-mailben egy néhány ezer forintos vouchert küldtek neki kárpótlásként, de a kiszállítás ügyében ekkor még nem történt érdemi előrelépés.
Mit mond az eMAG?
A panasszal megkerestük az eMAG-ot, hogy megtudjuk, valóban késhet-e egy nagy értékű rendelés egy alacsony értékű promóciós termék hiánya miatt? A kommunikációs osztály válasza szerint igen, előre fizetett, online bankkártyás rendeléseknél előfordulhat ilyen csúszás.
„Ennek oka éppen a vásárlók védelme: el szeretnénk kerülni annak kockázatát, hogy a rendelés egyik felét kiszállítjuk, míg a másik (hiányzó) tétel esetleg később sem válik elérhetővé és lemarad, amivel a vásárlót érné a kár. Alapvetően a teljes, hiánytalan csomagok kiszállítására törekszünk” – írták.
A cég ugyanakkor azt is közölte, amennyiben a vásárló az ügyfélszolgálaton jelzi, hogy a hiányzó tétel nélkül is kéri a csomagot, természetesen van lehetőség a részleges teljesítésre. „Ilyen esetekben ügyfélszolgálatunk minden esetben felveszi a kapcsolatot az illetékes futárszolgálattal, és engedélyezi a rendelkezésre álló termékek azonnali kiszállítását” – tették hozzá.
Olvasónk elmondása szerint ezt jelezte is, a kiszállítás mégsem történt meg hamarabb, egészen pontosan mostanáig kellett rá várni. Június 11-én végül hiánytalanul átvette a közel 3 hete leadott rendelést, és jelzése szerint már be is üzemelte a készüléket, így szerencsére a 2026-os labdarúgó-világbajnokság esti nyitómeccsét már azon nézheti.

Módosítható a rendelés, és nem kerül többe az ismételt kiszállítás
Az eMAG válaszában kitért arra is, hogy az ügyfélszolgálat a Marketplace partnereknél leadott megrendelések esetén is rendelkezésre áll, és a fentihez hasonló egyedi megoldásokat alkalmazhat, illetve a vásárló kérésére módosíthatja a rendelést.
A többszöri kiszállítási kísérletekkel kapcsolatban azt írták:
a futárcégekkel kötött szerződéseik értelmében partnereik alapdíjon háromszori kiszállítási kísérletet biztosítanak, így a többszöri próbálkozás nem jelent extra költséget.
Arra is rákérdeztünk, milyen jogai vannak a vásárlónak, és milyen megoldást kínál az eMAG, ha lejárt a vállalt szállítási idő?
„Ha az ígért szállítási határidő lejárt, és a vásárló még nem kapta meg a terméket, jogában áll teljesen díjmentesen megtagadni a csomag átvételét (elállni a vásárlástól).
Tisztában vagyunk vele, hogy a késedelem komoly bosszúságot jelent, ezért az ilyen esetekben az általános üzleti gyakorlatunk része a vásárlók kárpótlása.
Ennek keretében – ahogy ebben a konkrét esetben is történt – kompenzációs kupont biztosítunk az okozott kellemetlenségekért” – írták.
Jártál már hasonlóan? Tapasztaltál problémát webáruházzal, kiszállítással, ügyfélszolgálattal vagy garanciális ügyintézéssel kapcsolatban, amelynek tanulságai mások számára is hasznosak lehetnek? Írd meg nekünk a vasarlas@startlap.hu címre.

