Mintha kiürítené a raktárt a JYSK: 60 százalékkal olcsóbban adják a kerti bútorokat, fél áron az erkélyek sztárja
A nyár vége jó alkalom lehet azok számára, akik kedvezőbb áron szeretnének kerti bútorokat vagy kültéri kiegészítőket vásárolni. Ilyenkor ugyanis már érdemes figyelni a szezonvégi kiárusításokat, különösen akkor, ha már a következő nyárra is előre gondolkodunk. Most a JYSK tart nagyszabású kerti kiárusítást.
Az aktuális akciós újság szerint 20-60 százalék kedvezményt adnak minden kerti termékre, a „mindig alacsony ár” megjelölésű cikkek kivételével. Ugyanakkor találtunk olyan termékeket is a kínálatban, amelyeknél a kedvezmény jelenleg még a meghirdetett 60 százalékot is meghaladja.
Átnéztük a kínálatot, és kiválasztottunk tíz olyan terméket, amelyek az ár, a kedvezmény mértéke, a vásárlói visszajelzések használhatóság alapján érdekes ajánlatnak tűnnek.
ORTEN kisasztal – 7500 forintra árazták le
A fekete ORTEN kisasztal 16 900 forint helyett jelenleg 7500 forintba kerül, vagyis 55 százalékkal lett olcsóbb. A 60×60 centiméteres, 35 centiméter magas, acélvázas asztal edzett üveglapot kapott, mérete miatt pedig kisebb teraszon vagy egy kerti ülőgarnitúra mellett is jól használható. Egy vásárlói visszajelzés szerint ugyanakkor az üveglap nincs a vázhoz rögzítve, amit kisgyermekes háztartásban érdemes lehet figyelembe venni.
UBJERG kisasztal – praktikus választás lehet kis erkélyre
A jóval kisebb, 46×46 centiméteres UBJERG kisasztal olajjal kezelt tömör akácfából készül, ráadásul összecsukható, így használaton kívül könnyebben eltehető. A JYSK a termék adatlapján külön kiemeli, hogy erkélyen is jól elfér.
A korábbi 12 500 forintos ár helyett jelenleg 9500 forintért kínálják, vagyis 24 százalék a kedvezmény. Bár ez a kiárusítás kisebb engedményei közé tartozik, a vásárlói visszajelzések kifejezetten erősek. A véleményekben többen praktikusnak, masszívnak és könnyen összecsukhatónak nevezik.
FUGLSAND kerti asztal – több mint 96 ezer forinttal olcsóbb
Az egyik legnagyobb összegű megtakarítást a FUGLSAND kerti asztal kínálja. A 120 centiméter átmérőjű, tömör akácfából készült kerek asztal 159 900 forint helyett 63 500 forintba kerül, vagyis 60 százalékkal lett olcsóbb.
A vásárlói tapasztalatok is biztatók. Többen masszív, minőségi és mutatós darabként jellemzik. Arra viszont érdemes számítani, hogy valódi fából készült kültéri bútorról van szó, amelyet a gyártó ajánlása szerint rendszeresen olajozni kell a megfelelő védelem érdekében.
BREDFJED kerti párna – 66 százalékkal lett olcsóbb
Az egyik legnagyobb százalékos kedvezmény a BREDFJED állítható kerti székhez készült párnánál látható. A korábbi 14 900 forint helyett jelenleg 5000 forintba kerül, vagyis 66 százalék az engedmény.
A szürke párna 50×120 centiméteres és 4 centiméter vastag, huzata strapabíró struktúrszövet, emellett OEKO-TEX Standard 100 tanúsítvánnyal rendelkezik.
LOMMA állítható kerti szék – fél áron, több mint 400 értékeléssel
Az egyik legjobb ár-érték arányú széknek a LOMMA fekete állítható kerti szék tűnik: a korábbi 36 900 forintos ár helyett jelenleg 18 450 forintba kerül, vagyis fél áron kínálják.
A szék nemcsak az árengedmény miatt érdekes. Porfestett alumíniumváza könnyű, nem rozsdásodik és nem igényel különösebb karbantartást, textilén ülő- és háttámlája pedig gyorsan szárad és könnyen tisztítható. A háttámla hat különböző pozícióba dönthető, a széket pedig össze is lehet csukni, így használaton kívül kisebb helyen tárolható.
A vásárlói visszajelzések is meggyőzőek: 436 nemzetközi értékelés alapján 4,6 pontot kapott az 5-ből. A véleményekben többen a kényelmét, stabilitását, könnyű kezelhetőségét és jó ár-érték arányát emelik ki.

STRANDBY – 58 százalék kedvezmény
A hasonló árkategóriájú STRANDBY kerti szék a korábbi 29 900 forintos ár helyett 12 500 forintba kerül, így 58 százalékot lehet megtakarítani.
A három kilogrammos szék alumíniumvázzal, valamint textilén ülő- és háttámlával készül. Az anyag gyorsan szárad és könnyen tisztítható, a szék pedig rakásolható. A vélemények között a kis súlyt, a stabilitást, a kényelmet és a praktikumot is dicsérik.
BORK függőfotel – fél áron a 2026-os év egyik trenddarabja
A nagyobb értékű termékek között különösen látványos a BORK szürke függőfotel árengedménye. Az eredetileg 159 900 forintos fotel jelenleg 79 500 forintba kerül, vagyis fél áron kínálják.
Nem véletlenül neveztük a címben az erkélyek sztárjának: a függő, tojás formájú fotelek 2026 egyik legnépszerűbb kültéri bútortrendjének számítanak.
A kuckószerű, ívelt kialakítás egyszerre látványos és kényelmes, miközben a teraszon, kertben vagy akár egy nagyobb erkélyen is hangsúlyos pihenősarkot lehet kialakítani velük. A 2026-os trendajánlók a függő „egg chair” típusokat a keresett teraszbútorok között emelik ki, népszerűségük pedig jól illeszkedik az organikus formák és a nappaliszerű kültéri terek térnyeréséhez.
A BORK acélból és időjárásálló polyrattanból készült, párnák is tartoznak hozzá, teljes magassága 192 centiméter, maximális tesztelt terhelhetősége pedig 110 kilogramm. A pozitív vélemények között többen a kényelmét és a megjelenését dicsérik.
SADBJERG kerti fotel – közel 30 ezer forinttal olcsóbban
A SADBJERG fekete kerti fotel ára 64 900 forintról 35 000 forintra csökkent, ami 46 százalékos engedmény és 29 900 forintos megtakarítás.
A mindössze két kilogrammos fotel alumíniumból, műanyagból és újrahasznosított tömör teakfából készült. A JYSK szerint erkélyen is jól elfér, ráadásul összeszerelve értékesítik.
NORDSTRAND napozóágy – fél áron
Az egyik leginkább kipróbált termék a válogatásban a NORDSTRAND fekete napozóágy, amely 42 900 forint helyett 21 450 forintba kerül, vagyis ezt is fél áron lehet megvásárolni.
Az acélból és textilénből készült, 191 centiméter hosszú napozóágy háttámlája öt pozícióba állítható, maximális tesztelt terhelhetősége 110 kilogramm. A termékről már 505 nemzetközi értékelés született, ezek átlaga 4,5 pont. A magyar vélemények között többen a kényelmet, a könnyű tisztíthatóságot és a strapabíró kialakítást emelik ki.
HOLD-AN napvitorla – 6000 forintért árnyékolhatjuk az erkélyt
Nemcsak bútorokra érdemes figyelni a kiárusításban. A 3×3 méteres bézs HOLD-AN napvitorla 10 000 forint helyett 6000 forintba kerül, vagyis 40 százalékkal lett olcsóbb.
A négyszögletes napvitorlához rögzítőköteleket is adnak, és erkély, terasz vagy kerti ülőhely árnyékolására egyaránt használható.
A JYSK adatai szerint anyaga akár 97 százalékos UV-sugárzás elleni védelmet biztosít.
A vélemények többsége pozitív, ugyanakkor akadnak olyan vásárlók is, akik erősebb szélben a rögzítési pontok tartósságával kapcsolatban számoltak be problémáról. Napvitorlánál egyébként is fontos a megfelelő rögzítés, illetve az, hogy kedvezőtlen időjárás esetén ne hagyjuk kifeszítve.
Érdemes ellenőrizni a készletet vásárlás előtt
A szeptember 1-ig érvényes JYSK akciós újság szerint a kiárusítás a készlet erejéig tart, a honlapon ugyanakkor augusztus 11-i záródátum szerepel, ezért érdemes lehet sietni, ha kinéztünk valamit. Az aktuális készletet és az árakat vásárlás előtt érdemes ellenőrizni a webáruházban vagy a kiválasztott üzletnél.
Érdemes az Akciós-Újság.hu oldalán megtalálható más áruházláncok akciós termékeit is átböngészni, például:
A cikk tartalma nem szponzorált, hanem tájékoztató jellegű. A Startlap Vásárlás cikkeiben szereplő termékeket a szerkesztők szubjektíven válogatják.

