Labubu és társai: rengeteg pénzt spórol, aki nem költ az aktuális őrületekre
Idén nyáron senki sem szabadulhatott a Labubuktól: ezek az apró, furcsa plüssállatkák először a hírességek, majd az aktuális divatot követő fiatalok táskáin jelentek meg világszerte, miközben az internetet is elárasztották. A látszólag értéktelen kulcstartók valójában rendkívül magas árakon kelnek el: egy-egy online aukció során akár 500 dollárt is hajlandóak fizetni értük a gyűjtők. A Labubu-babák a mikrotrendek klasszikus példái: mutatjuk, miről szól ez a jelenség, és hogyan kerülheted el, hogy az utolsó fillérjeidet is az éppen aktuális mikrotrendekre költsd!

Mik a mikrotrendek?
A mikrotrendek apró, rövid élettartamú jelenségek, amelyek gyorsan felkapottá válnak, majd ugyanolyan hirtelen el is tűnnek. Jellemzően a közösségi médiából indulnak, ahol egy-egy mém, kihívás, termék vagy öltözködési stílus pillanatok alatt tömegekhez juthat el. Míg a nagyobb trendek hosszabb ideig határozzák meg a divatot, kultúrát vagy fogyasztási szokásokat, addig a mikrotrendek rövid távú hullámok, amelyek gyakran egy adott platformhoz vagy kisebb közösséghez kötődnek, és vonzerejük hamar elhalványul.
A mikrotrendek remekül példázzák az internetes kultúra gyors áramlását és változását:
ami ma virális, az holnap már elavult lehet.
Ugyanakkor a mikrotrendek rövid élettartamuk ellenére erősen formálják a fogyasztói szokásokat, a marketinget és a popkultúrát, hiszen a márkák és alkotók folyamatosan próbálják meglovagolni ezeket a hullámokat – gyakran nem kevés pénzért.
Emlékszel még a tavalyi őrületekre?
Talán már el is felejtettük a tavalyi év mikrotrendjét, a dubai csokit: 2024 végén és 2025 elején mindenki erre az ínycsiklandozó, pisztáciás-tésztás csokoládéra vágyott. Ezt követően megjelentek a piacon a trend különböző feldolgozásai, például a dubai csokis szaloncukor, vagy az eggyel elrugaszkodottabb dubai csokis virsli.
@mariavehera257 @fixdessertchocolatier WOW, JUST WOW!!! Can’t explain how good these are! When a chocolate, a dessert and a piece of art meet this is what you get! 🍫 "Can't Get Knafeh of it," "Mind Your Own Busicoff," and "Crazy Over Caramel." Order on Instagram Chatfood or Deliveroo and let me know what’s your FIX? Instagram : fixdessertchocolatier #asmr#foodsounds#dubai#dubaidessert♬ оригинальный звук - Mariavehera
A mikrotrend fontos tulajdonsága emellett, hogy a gyors és erős érdeklődést kihasználva a termék magas áron kelhet el: a dubai csoki 100 grammos kiszereléséért 2499 forintot fizethettünk a Lidl-ben, és a többi forgalmazó üzletben is hasonló árakra számíthattunk. Amikor pedig lecsengett ez a trend, rögtön követte a másik: ez volt az angyalhaj-csokoládé, ami ugyan nem futott be akkora karriert, mint elődje, mégis rengetegen láthatták a közösségi médiában.
Labubu: az idei nyár legnagyobb mikrotrendje
A Labubu egy különleges, kissé groteszk, mégis aranyos gyűjthető figura, amely a hongkongi Kasing Lung illusztrátor karaktereiből született. A figura a kínai Pop Mart cég vakdobozos (blind box) figuráin keresztül vált világszerte ismertté: ez annyit tesz, hogy
a vásárlók nem tudják, pontosan melyik verziót kapják, így a gyűjtés izgalma sokakat beránt a trendbe.
A furcsa figura 2024-ben jelent meg: ekkor több influenszer és híresség – köztük Lisa a Blackpink nevű K-Pop-bandából – posztolt róla a TikTokon és az Instagramon. A Labubu idén nyárra érte el népszerűsége csúcsát: mostanra igazi státuszszimbólummá vált a fiatalok körében.
A plüsst a legtöbben nem játékként, hanem divatkiegészítőként használják, kulcstartóként nadrágra vagy táskára akasztva.
Az idén eddig legnépszerűbb mikrotrend árai hatalmas szórást mutatnak: egy új Labubu figura átlagosan 20–30 dollár (7 és 10 ezer forint) körül mozog, viszont a ritka és limitált kiadások a másodpiacon akár 500 dollár (170 ezer forint) felett is elkelhetnek. Ez a gyűjtői láz tette a Labubut a mikrotrendeken belül is ikonikus jelenséggé – egyszerre tűnik gyerekjátéknak, ugyanakkor magas pénzügyi értéke miatt a felnőtteket is vonzza.
@irrabelle LABUBU😻 #unpacking#labubu#sing#singing#irabelle#labubusong#labubuunpacking♬ original sound - IRABELLE ☆♫
Mikrotrendek az öltözködésben: idén menő, jövőre már nem vennéd fel
A mikrotrendek a divatban is megjelennek: ezek azok a villámgyorsan felkapott stílusirányok, amelyek néhány hét vagy hónap alatt terjednek el, majd ugyanilyen gyorsan a háttérbe szorulnak. Létrejöttükben kulcsszerepet játszik a közösségi média: TikTokon, Instagramon vagy Pinteresten egy-egy outfit, színösszeállítás vagy kiegészítő hirtelen virálissá válik, és mindenki utánozni próbálja.
Ezek a trendek gyakran nem klasszikus divatházakból indulnak, hanem influenszerektől, hírességektől vagy akár mémekből.
A működésük alapja az újdonság és az exkluzivitás érzése: aki gyorsan reagál, az “trendérzékenynek” számít, és rövid ideig közösségi státuszt szerezhet vele. A divatmárkák sokszor ráerősítenek ezekre a trendekre, kapszulakollekciókat vagy limitált darabokat dobnak piacra, hogy kihasználják a keresletet, amíg tart a körülötte kialakult hype, avagy fogyasztói lelkesedés.
Hosszú távon a mikrotrendek nem feltétlenül maradnak velünk, de képesek beépülni egy-egy nagyobb trendbe. Így láthattuk például, hogy a Y2K-stílus (alacsony derekú farmer, miniszoknya) először csak mikrotrendként jelent meg a közösségi médiában, majd fokozatosan visszakerült a főáramú divatba. A mikrotrendek tehát gyors impulzusok, amelyek frissítik és folyamatosan alakítják az öltözködési kultúrát, ugyanakkor nem biztos, hogy hosszú távon azonos formában maradnak fenn.
Mennyibe kerülnek a mikrotrendek?
Tegyük fel, hogy a legújabb divat szerint állítanál össze egy szettet, miközben a legmenőbb csokit eszed, és éppen az új Labubu-babád csomagolását bontogatod.
Egy eredeti márkájú Labubu alsó hangon 15 ezer forintos áron indul a magyarországi forgalmazóknál,
de a limitált, keresett darabok ára akár a 100 ezer forintot is megközelítheti. A trend pénzügyi vonzatába az is beletartozik, hogy sokan többet vásárolnak a népszerű figurából: a vakdobozos kiadás miatt nem tudni, melyik kiadás érkezik meg a vásárlóhoz, illetve gyakori, hogy az első tulajdonos tovább értékesíti a terméket.
Ha Labubud kibontása közben dubai csokit majszolnál, akkor a forgalmazótól és a mérettől függően nagyjából 1500-5000 forintot kell majd költened az édességre; ha a két mikrotrendet ötvöznéd, kapható az interneten Labubu alakú dubai csoki is, melynek akciós ára 1490 forint szállítás nélkül. Az angyalhaj csoki hasonló árakon, 2500 és 500 forint között kapható.
Ha számodra fontos, hogy mindeközben stílusosan legyél öltözve, érdemes beruháznod egy menő farmerre vagy miniszoknyára. Egy eredeti árú (tehát nem akciós) férfi farmernadrágok a felkapott Devergo márkától 20-30 ezer forint között mozognak; ugyanitt egy divatos miniszoknya nagyjából 5 ezer forintba kerül. A jelenleg népszerű mikrotrendek szerint érdemes magunkra húznunk egy futballmezt is az úgynevezett “blokecore” stílus jegyében: ezek ára nagyban függ a forgalmazótól és az eredetiségtől, de egy jó minőségű mez ára mindenképp 10 ezer forint fölé emelkedik.
@babayale_ is ‘blokecore’ still valid? #babayale#youroutfitinspo#springoutfits#blokecore#soccerjerseys♬ Doomsday - Instrumental - MF DOOM
Nézzük tehát, mennyit spórolsz, ha nem követed a mikrotrendeket: ha nem rendeled meg a középkategóriás Labubut, kapásból 20-30 ezer forinttal több marad a számládon. Ha a szupermarketben a polcon hagyod a dubai csokit, és inkább egy gazdaságosabb alternatívát választasz, nagyjából 2500 forintot takarítasz meg. Tegyük fel, hogy az új farmernadrág és a futballmez helyett a tavalyi ruháidat viseled: ezzel 40 ezer forintot spóroltál.
Tehát, ha idén nyáron távol tartottad magad a mikrotrendektől, több mint 65-75 ezer forintot takaríthattál meg.
Ezért nem érdemes felülni a mikrotrendeknek
A mikrotrendek legnagyobb hátránya, hogy rendkívül rövid életűek: ami ma felkapott, az néhány hét vagy hónap múlva már elavultnak számít. Így könnyen előfordulhat, hogy a frissen megvásárolt ruhák és kiegészítők hamar a szekrény mélyén végzik, kihasználatlanul. Ez nemcsak bosszantó, hanem komoly pénzpazarlást is jelent, főleg, ha valaki folyamatosan igyekszik lépést tartani az újabb és újabb trendhullámokkal.
A másik fontos szempont a környezetterhelés. A mikrotrendek követése szorosan összefonódik a fast fashion világával, ahol a tömeges gyártás, a rövid használat és a gyors kidobás hatalmas ökológiai lábnyomot hagy. Emellett a gyorsan váltakozó trendek nem mindig illenek mindenki személyiségéhez vagy stílusához, így gyakran hiteltelennek, erőltetettnek tűnhet, ha valaki pusztán a felkapottság kedvéért hord bizonyos darabokat.
A folyamatos megfelelési kényszer ráadásul lelki terhet is okozhat: a közösségi médiában könnyen alakul ki az érzés, hogy lemaradunk valamiről, ha nem követjük a legújabb divathullámot. Valójában azonban
sokkal kifizetődőbb és hosszabb távon is fenntarthatóbb, ha az ember inkább a saját stílusát építi
időtálló és valóban hozzá illő darabokkal, ahelyett, hogy a mikrotrendek gyorsan múló varázsát hajszolná.
Harc a kísértés ellen: így győzz!
A mikrotrendeknek nehéz lehet ellenállni, hiszen tele van velük a közösségi média: ha tudatosan szeretnéd elkerülni őket, néhány egyszerű szabállyal könnyedén legyőzheted a kísértést.
Az első lépés, hogy vásárlás előtt mindig tedd fel magadnak a kérdést:
valóban illik ez a darab a stílusomhoz, vagy csak azért vágyom rá, mert éppen divatos?
Ha a válasz inkább az utóbbi, akkor jobb, ha inkább nem vásárolsz.
Hasznos lehet az is, ha tudatosan szűröd a közösségi médiás tartalmakat: kövess olyan influenszereket, akik a fenntartható, időtálló divatra helyezik a hangsúlyt, nem pedig a mindig aktuális hóbortokra. Emellett érdemes kialakítanod egy időtálló alapgardróbot, amelyben klasszikus és könnyen kombinálható, jó minőségű ruhák szerepelnek. Így kevésbé lesz szükség arra, hogy minden szezonban újabb és újabb ruhadarabokat vásárolj.
Emellett sokat segíthet, ha követed a “24 órás szabályt“:
várj legalább egy napot, mielőtt megvásárlod a kiszemelt darabot
– gyakran kiderül, hogy a vásárlási kedv addigra el is száll.
