Kevés háztartási eszköz változtatta meg úgy az életünket, mint a mosógép. A szárítógépet azonban Európa legtöbb háztartásában még ma sem tekintik alapfelszerelésnek, rendszerint teregetéssel szárítják a ruhákat. Ezzel szemben például Észak-Amerikában a szárítógépek szinte minden családi házban megtalálhatóak, az USA-ban a háztartások több mint 80%-a használ ilyen készüléket. A szárítógép gyakori használata mögött kulturális és építészeti magyarázatokat kell keresnünk: a tengerentúli otthonok többségében van külön mosókonyha, ahol a nagyobb, szellőzőnyílással ellátott gépeket kényelmesen el lehet helyezni – ez a megoldás a kisebb, zártabb európai lakásokban általában nem megoldható.
Önálló szárítógép helyett egyre többen választják nálunk is a helytakarékos, egybeépített mosó-szárítógépet. Ezek a 2 az 1-ben készülékek egyetlen gépben látják el a mosás és szárítás feladatát, ami különösen előnyös, ha kevés a hely, vagy ha kényelmes, automatikus megoldást keresünk. Ráadásul ma már ár-érték arányban is kifejezetten versenyképesek: egy ilyen eszköz ára alacsonyabb, mintha a két gépet külön megvásárolnánk. A modern mosó-szárítógépek ráadásul egyáltalán nem jelentenek kompromisszumos megoldást sem a tisztaságban, sem a szárazságban: ugyanazt nyújtják, mintha két külön berendezést használnánk.

Mekkora kapacitásra van szükség egy mosó-szárítógépnél?
A megfelelő kapacitás kiválasztása az első és legfontosabb lépés. Egyedül élőknek vagy páros háztartásnak általában elegendő egy 6–7 kilogrammos gép, míg egy négy-öt fős család számára inkább 8–10 kilogrammos kapacitású modell javasolt. Fontos tudni, hogy
a mosási és szárítási kapacitás nem azonos: ha a gép 8 kg ruhát tud mosni, szárításra jellemzően csak 5 kg-ot ajánlott betenni.
Ez nem minőségi hiányosság, hanem a technológia sajátossága – a ruháknak szárítás közben több helyre van szükségük, hogy a meleg levegő átjárhassa az anyagot.
Energiahatékonyság: mennyit spórolunk a valóságban?
A mosó-szárítógépek energiafogyasztása magasabb, mint egy önálló mosógépé, hiszen a szárítás is energiát igényel, tehát ha valamikor, akkor most jól meg kell nézni az energiacímkéket. Nézzük meg, hogy néz ki mindez a valóságban.
Egy kombinált, mosó- és szárítóprogram során az A–B energiaosztályú kombinált mosó-szárítógépek kb. 1,5–1,9 kWh/ciklus fogyasztást produkálnak, a C–D energiaosztályú modellek 2,0–2,4 kWh/ciklus körül teljesítenek, az E–F osztályú gépek kb. 2,5–3,0 kWh/ciklust, vagy még többet fogyasztanak.
Számoljunk egy kicsit. Tegyük fel, hogy a készüléket hetente 4-szer indítjuk el „mosás + szárítás” programmal, vagyis egy év alatt 52 × 4 = 208 ciklus fut le. Számoljunk a kedvezményes áramdíjjal, ami kb. 36 Ft/kWh. Két gépmodellt hasonlítunk össze: egy energiatakarékos modellt, amelyhez 1,8 kWh átlagos energiafelhasználást rendelünk, és egy kevésbé takarékos modellt, amely a példánkban 2,6 kWh-t fogyaszt.
Évi 208 ciklussal számolva az energiatakarékos modell 374,4 kWh-t fogyaszt, a másik 540,8 kWh-t. Ha ezt megszorozzuk az áramdíjjal, az energiatakarékos gép évi 374,4 kWh × 36 Ft/kWh ≈ 13 478 Ft/év költséggel dolgozik, míg a kevésbé takarékos modell 540,8 kWh × 36 Ft/kWh ≈ 19 469 Ft/éves fogyasztással jellemezhető.
Vagyis
egy B energiaosztályú mosó-szárítógép közel 6 ezer forintos megtakarítást jelent egy E energiaosztályúhoz képest heti 4-szeri használat esetén.
Ha 8 évig használjuk ugyanezt a gépet, akkor összesen közel 48 ezer forintot spórolunk.
Zajszint: mit jelentenek a decibelek?
A zajszintet decibelben (dB) mérik, de ezek a számok egy laikus számára önmagukban nem sokat jelentenek. Nézzük meg, hány decibeles zajforrást nyújtanak hétköznapi hanghatások. Egy halk iroda kb. 40 dB zajjal jár, a normál beszéd 60 dB, egy porszívó pedig 70–75 dB zajt csinál. Ehhez viszonyítva már sokkal jobban tudjuk értelmezni a következő értékeket: a korszerű mosó-szárítógépek mosás közben jellemzően 50–55 dB, centrifugáláskor 70–75 dB, szárítás közben pedig 60–65 dB zajszinttel üzemelnek. Vagyis a leghangosabb részt, a centrifugálást egy jó gép esetében legfeljebb akkora zaj kísérheti, mint a porszívózást.

Ha a mosás alatti zaj nem éri el az 55 dB-t, az már kifejezetten halk gép, és egy 72–74 dB alatti centrifugálási zajszint is elég jónak számít.
Lássuk a veszélyes tartományokat: ha a gép 76–78 dB fölé megy centrifugáláskor, az már jelentősen hangosabb, kis lakásokban biztosan nem fogjuk értékelni.
Programok és kényelmi funkciók egy mosó-szárítógépen
A mosó-szárítógépek legnagyobb előnye, hogy egyetlen gombnyomással képesek végigvinni a teljes mosási és szárítási folyamatot. A legtöbb modell kínál csak mosás, csak szárítás, valamint folyamatos mosás + szárítás módot. Utóbbi különösen kényelmes, hiszen
a gép automatikusan átáll szárításra, amint a mosási ciklus befejeződött, és a szenzorok segítségével pontosan addig működik, amíg a ruha valóban száraz nem lesz.
A hasznos funkciók közé tartozik az automata mosószer-adagolás, amely optimalizálja a tisztítószer mennyiségét, így a gép mindig a lehető legtakarékosabban működik. A gőzprogram felfrissíti a ruhát, csökkenti a gyűrődést és az allergéneket, a gyorsmosás 15–30 perc alatt végez kisebb adagokkal, az eco-program pedig alacsonyabb hőfokon is hatékonyan tisztít. A Wi-Fi kapcsolat ma már sok modellben elérhető, ami lehetővé teszi, hogy távolról indítsuk el a gépet, vagy értesítést kapjunk a program végéről.
Tévhitek a mosó-szárítógépekről
Sokan tartanak attól, hogy a mosó-szárítógépek rosszabb minőségben mosnak, mint a hagyományos mosógépek – de ez ma már nem igaz. A korszerű modellek ugyanazokkal a technológiákkal működnek: inverteres motor, intelligens vízadagolás, precíz hőfokszabályozás és dobmozgás.
A mosási eredmény ugyanolyan tiszta, mint ahogyan azt az önálló mosógépektől megszokhattuk. A szárítás is teljes értékű folyamat, nem csupán centrifugálás:
a gép meleg levegőt keringet, amely elpárologtatja a nedvességet, majd kondenzálja azt. A legtöbb modell hőszivattyús vagy kondenzációs elven működik, vagyis a ruhák valóban szárazon kerülnek ki a gépből, a szárítóprogram típusától függően akár rögtön be is hajtogathatók a szekrénybe. Két igazi különbség van csupán. Az egyik az, hogy – ahogyan azt már említettük – a szárítási kapacitás kisebb, ami praktikusan annyit tesz, hogy nagyobb adag ruhák esetén két részletben kell gondoskodni a szárításról.
A másik, hogy a programidő hosszabb lehet, mint két külön gép esetében, mivel a mosás és szárítás egymás után, ugyanabban a dobban zajlik. Egy teljes mosás + szárítás ciklus általában 3–6 órát vesz igénybe a választott programtól és a ruha mennyiségétől függően. Cserébe viszont nem kell közben, pakolni és felügyelni a folyamatot, csak betöltjük a ruhát, beállítjuk a programot, és a végén ott a frissen mosott, száraz ruha.
A fogyasztás természetesen magasabb, hiszen egy gép végzi el két készülék munkáját: nagyjából 20–30 százalékkal többet fogyaszt egy ilyen dupla program, mint egy külön mosási ciklus.
Az olcsó mosó-szárítógép
Miért szeretjük?
A Gorenje WD2A854ADS mindent tud, amit egy mosó-szárítógéptől elvárhatunk: 8 kg-os mosási, és 5 kg-os szárítási kapacitása elég egy kisebb család számára,
rendkívül csendes, gőzfunkcióval csökkenti a gyűrődéseket, és annak ellenére, hogy bőven 200 ezer forint alatt van az ára, mégis A energiaosztályba tartozik.
És elég jól is néz ki.
Hátrányok?
Az extra funkciók egy részét nem olyan könnyű beprogramozni, aki nem jól jön ki a modern gépekkel, annak meggyűlhet vele a baja. Ami még problémás lehet, hogy a programok az átlaghoz képest egy kicsit túl hosszúak.
Kinek ajánljuk?
Annak, aki egyéni vagy családi használatra keres egy mosó-szárítógépet, némi extra funkcióval, ugyanakkor nem luxuskategóriára vágyik, és nem akar túl sokat költeni.
A csendes, beépíthető mosó-szárítógép
Miért szeretjük?
Válogatásunk egyetlen beépíthető darabja az Electrolux modellje, ami rendkívül csendes működésével tűnik ki a többi közül. Míg az előző gép mosási zajszintje 56, szárítási zajszintje pedig 74 decibel, ennél a gépnél mindösszesen 46 decibeles a mosási, és 70 decibeles a szárítási zajszint. Pedig már a Gorenjét is rengetegen dicsérik a csendes működése miatt, na most ez ahhoz képest szinte némának mondható. 8 kg-os mosókapacitással és 4 kg-os szárítási kapacitással rendelkezik, egy csomó program van rajta, pl. ez is tud gőzölni, és kisebb ruhatöltet esetén egy óra alatt végez a mosással és a szárítással.
Hátrányok?
Mivel nincs rajta lehetőség a saját programok tárolására, akinek nem tetszenek az előre beépített programok, annak minden alkalommal egyesével végig kell nyomogatnia az összes beállítást.
Kinek ajánljuk?
Ha kisgyerekes családba, vagy kis lakásba kell új szárítós mosógép, akkor ennél halkabb mosó-szárítógépet nehezen fogsz találni.
Az energiatakarékos, ami kis helyen is elfér
Miért szeretjük?
Sok fürdőszobában nem férnek el a hagyományos méretű mosógépek, csak keskenyebb darabok. Az ilyen típusú mosógépekre mindig vadászni kell, ezért külön öröm, ha akad ebből olyan, ami ráadásul sok mindent tud. Ilyen a Haier mosó-szárítógépe, aminél fontos kiemelni, hogy méretéhez képest meglepően sok ruhát képes kezelni:
10 kg-os mosási és 6 kg-os szárítási kapacitással jellemezhető. Az ajtaja gigantikus, és széles szögben nyílik, ami megkönnyíti a pakolást.
Nagyon halk, mindösszesen 69 decibellel centrifugál, egy csomó intelligens funkciója van, világít a dob, gőzöl, és fertőtleníti önmagát.
Hátrányok?
A nagy felszereltségnek megkérik az árát, ez a mosó-szárítógép válogatásunk második legdrágább darabja. Az applikáció beüzemelése az elején igényel némi türelmet.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik egy full extrás, dizájnos kialakítású mosó-szárítógépet keresnek, akár családi, akár egyéni felhasználásra, keskeny kialakítással.
A nagycsaládos, mindentudó mosó-szárítógép
Miért szeretjük?
Luxus külső, luxus belsővel.
Ez egy okos mosógép, ami nemcsak abban nyilvánul meg, hogy távolról is vezérelhető, hanem olyan dolgokban is, mint például az, hogy érzékeli a ruhatöltet méretét és puhaságát, és ehhez optimalizálja a dobmozgásokat, figyelmeztet, ha karbantartásra van szükség, és automatikusan kiválasztja a mosási programhoz szükséges szárító programot. Ez az A energiaosztályú gép tekintélyes, 12 kg-os mosási, és 10 kg-os szárítási kapacitással bír, ami nagyobb háztartások számára is bőven elegendő. Viszonylag halk, még centrifugálás közben is csak 72 decibeles zajszintet ígér a gyártó,
Hátrányok?
Egy vitathatatlan hátránya van, hogy a többi hasonló géphez képest rettentő drága. A másik probléma az egymásra tornyozott konstrukció lehet, ami csak külön mosókonyhában, illetve nagyobb lakásokban működik igazán jól.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik a legjobbat szeretik megvásárolni mindenből, nagyobb családok számára keresnek szárítós mosógépet, és nem árérzékenyek.
A gőzölős, ami a legtöbbet hozza ki a pénzedből
Miért szeretjük?
Míg az előző két modell esetében az árukat szidtuk, az Electrolux EW7W2682E esetében nincs ilyen gond.
Mos, szárít, gőzöl, nagyon kevés vizet használ, gondoskodik a gyapjú ruhákról, és képes egy óra alatt kimosni és megszárítani a ruhát.
Az érzékeny ruhaneműk barátja, mert azon kívül, hogy ez is képes a töltethez igazítani a hőmérsékletet és a dobmozgást, a dob különleges mintázatát úgy alakították ki, hogy óvja a ruháidat. Mosó- és szárítókapacitása átlagos (8, illetve 5 kilós), és ugyanígy a zaj is a megszokott szintet hozza.
Hátrányok?
Nem igazán tudunk ilyet mondani. Persze van nála halkabb, okosabb, szebb, ugyanakkor ár-érték arányban jobbat aligha találni ennél.
Kinek ajánljuk?
Azoknak, akik egy középkategóriás mosó-szárítógépre vágynak, átlagos kapacitással, sokféle programmal, egy jó márkától, barátságos áron.
Cikkünk frissült!





