Öt hely, amit novemberben látni kell

Balázs 2019. november 05. Világ
Ez az a hónap, amikor mindenki megtalálhatja a számítását, azok is, akik az utolsó foszlányait keresi a jó időnek és azok is, akik már inkább síelnének.

Nincs mit tagadni rajta, így novemberre már tényleg beköszöntött az ősz, a hőmérő ritkán csúszik 10 fok fölé. A nyálkás, sáros, lehangoló időjárás szomorú monotonitását csak nagy ritkán töri meg néhány órányi napfény. Ilyenkor azért nem kell túlzottan romantikus léleknek sem lennünk ahhoz, hogy beindítsa a fantáziánkat az elvágyódás.

Ugyan a környéken található tengerpartok látogatása mostanra okafogyottá vált, még a legtovább kitartó helyi éttermek és szállodák is lehúzzák a rolót október végén, szóval az Adriára, meg az Égei-tengerre legközelebb jövőre érdemes menni, ám ez nem jelenti azt, hogy nem lennének remek alternatíváink, ha nem bírnánk ki a vízpart közelsége nélkül. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a klasszikus nyári értelemben való strandolásnak ilyenkor már a mérsékelt égöv alatt az enyhébb éghajlattal megáldott területeken sincs túl sok értelme, de ettől egy jó séta, vagy egy kellemes tengerparti vacsora még simán összehozható.

Ugyanakkor nem kell citátumhuszárnak állnunk ahhoz, hogy eszünkbe jusson a bezáródó ajtóról és egy másik kinyílásáról szóló közhely-fosszília. Így van ezzel a november is, tehát,

amikor már egyértelműen véget ér a strandszezon, szinte azzal egyidejűleg indul be a síturizmus. Persze ilyenkor még óvatosan, tapogatózva, hétvégi szinten próbálkoznak vele, ám pl. az Alpoknak már van olyan területük, ahol lehet ezzel kísérletezni.

Lisszabon (Portugália)

Utaznál, de nem tudsz dönteni? Kövesd az Utazás Tippek oldalt a Facebookon a legmenőbb úti célokért!Követem!

Amíg Európa nagy részében már vacognak a népek, addig a portugál főváros időjárása irigylésre méltóan enyhe, ami novemberben olyan 18 és 20 fok közötti átlaghőmérsékletet jelent. Persze nem ez az egyetlen jó tulajdonsága Lisszabonnak, ami mára a kontinens egyik gasztrofővárosává vált, mivel tele van igényes, felső kategóriás és meglepően megfizethető éttermekkel és kicsi, hangulatos kocsmákkal.

Lisszabon (Forrás: iStock)

A szűk kis utcákon lavírozó retro villamosok még emelnek pár szintet az atmoszférán. Ha már arra járunk, mindenképp ugorjunk be a város bulinegyedének számító Cais do Sodré-ba, illetve nézzük meg a várat, valamint az UNESCO világörökségi listáján szereplő Jerónimos kolostort, Belém-tornyot, valamint a világ egyik első földrengésbiztos városrészét, a Pombaline-negyedet. Ezt egyébként a 18. században építették meg, miután a kerület elődjét lebontotta egy földrengés. 

Szállások Lisszabonban

Hirdetés

 

Olcsó repülőjegyek Budapestről Lisszabonba – > Katt ide!

Verbier (Svájc)

Ez a délnyugat-svájci falu arról híres, hogy az egyik olyan hely Európában, ahol már novemberben is lehet síelni, bár hozzá kell tenni, hogy itt a feltételes mód az időjárási viszonyok okán indokolt. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor még fékezett habzással, hétvégente működik a síturizmus és az aktuális hóhelyzettől függ, hogy felcsatolhatjuk-e a sítalpakat vagy sem.

Forrás: iStock

Verbier egyébként különösen ismert sízős körökben a szűzhavas, nem előre kialakított pályáiról, ahol azért a szokásosnál jóval nagyobb adag elővigyázatosság szükségeltetik, de aki szeret sítalpakkal nomádkodni, annak ez maga lesz a paradicsom.

Egyébként néhány éve Verbierben áprilisi tréfának szánva bejelentették, hogy lesz lehetőség a nyári síelésre is, ám 2013 júliusában a rendkívüli időjárási körülmények úgy alakultak, hogy lehetőség nyílt az esemény megtartására, amin vagy 1 500 ember vett részt.

Szállások Verbierben

Hirdetés

 

Repülőjegyek Budapestről Svájcba – > Katt ide!

Szavíra (Marokkó)

Ha mégis mindenképp kell az a tengerpart, akkor arra a több okból is kultikus, marokkói Szavíra lesz a legjobb választás. Kevesen tudják, de nem csak Goában, hanem itt is felütötték fejüket a 60-as években a hippikolóniák, sőt az utolsó mohikánjaik a mai napig megfigyelhetők a városban és annak környékén. Az időjárás kiváló, ritkán megy 25 fok alá a hőmérő, a frissen fogott tengeri halak nagyon finomak és a tengerparton napozni sem egy utolsó dolog, pláne novemberben.

Szavíra (Forrás: iStock)

Mindezek mellett érdemes megnézni a város medináját, ami Marokkó talán legszebb ilyen városrésze, illetve megtekinthetjük a 18. században a marokkói szultán által építtetett erődítményt is. Hovatovább azért is megéri ide eljönni, mert a 16. században a város egy igazi kalóztanya volt, ráadásul a gazdag, az emberi civilizáció szinte valamennyi korszakából származó kulturális öröksége sem megvetendő, hiszen Szavíra már az ókortól kezdve ismert kereskedővárosa a világnak.

Szállások Szavírában

Hirdetés

 

Olcsó járatok Marokkóba Budapestről – > Katt ide!

Athén (Görögország)

November az egyik legjobb hónap Athén meglátogatására. A város pezsgő kulturális élete és a kellemes, 20 fok körüli időjárás garantálják, hogy egy remek hétvégét tudunk ott eltölteni. A szállás értelemszerűen olcsóbb, mintha nyár közepén érkeznénk, valamint

az Akropolisz megmászása közben sem érezzük magunkat úgy, mint a klasszikus példában a béka, aki alatt folyamatosan melegítik a vizet és szép lassan megfő.

Forrás: iStock

Tökéletes az idő arra is, hogy részt vegyünk az „olimpiai játékokon”. Itt az idézőjel azért szerepel, mert nem a valódi olimpiáról van szó, hanem egy profi sportoló vezetésével belekóstolhatunk a klasszikus, ókori görög olimpiák sportszámaiba és a tempó annyira nem megerőltető, hogy gyerekekkel is részt vehetünk a programon.  

Szállások Athénban

Hirdetés

 

Olcsó járatok Athénba Budapestről – > Katt ide!

Charleston (Amerikai Egyesült Államok)

A klasszikus USA-beli nagyvárosok (New York, San Francisco, Los Angeles) meglátogatása helyett érdemes elnézni a déli Charlestonba, ahol

remek idő, kiváló ételek, látnivalókban gazdag kulturális, építészeti és történeti örökség, valamint a közmondásos déli vendégszeretet vár minket.

Charleston (Forrás: iStock)

Nincs is jobb annál, mint kihajókázni a városka kikötőjéből nyíló öbölre, megtekinteni az egyik szigeten a Sumter-erőd ágyúgolyók szaggatta falait (itt tört ki a polgárháború), majd utána ugrani egy fejest a déli gasztronómiába, tolni egy ráklevest, vagy egy garnélás puliszkát, esetleg a fajsúlyosabb ételek kedvelői ezalatt rámehetnek a hagyományos dél-karolinai BBQ ételekre, este meg lazíthatunk egyet valamelyik háztető bárban.

Ha pedig nem volt elég a kultúrából tehetünk egy sétát Charleston 19. századi, Elfújta a szél jellegű épületei által övezett belvárosában, illetve megtekinthetjük a tengerészeti múzeumot, ahol olyan, látogatók által is bejárható kiállítási darabokat találhatunk, mint a második világháború és a vietnami háború veteránját, a Yorktown repülőgép-hordozót.

Szállások Charlestonban

Hirdetés

 

Repülőjegyek Charlestonba – > Katt ide!

Keresés az oldalon