Téli gasztrokalauz: 9 kiadós étel az amerikai kontinensekről

Balázs
Európa után most Amerika téli ételeit vesszük sorra: lesz itt minden, latin-amerikai mesterfogások, kanadai rafinéria, no meg klasszikus északi, valamint déli ízek.

Legutóbb megnéztünk 10 ínycsiklandó európai ételt, hogy mennyire tud működni egy hideg estén a németek sör és sajtlevese, illetve, hogy javít-e a közérzetünkön, ha forró csokit kortyolgatunk a churros mellé, vagy mennyire tud rendbe tenni egy jó prágai utcán sült füstölt sonka. Most azonban figyelmünket a tengerentúl felé fordítjuk és megnézzük, milyen ételekkel űzik el a zimankót a népek Amerikában! 

Bostoni sült bab (USA)

Az új-angliaiak egyik hagyományos étele ez a finomság, ami tényleg nem tér el sokban attól, ami rá van írva. Igen, ez sült bab. Beáztattok egy adag babot az éjszakára, utána ugyanabban a lében megfőzitek, a végén a levet is félre rakjátok.

Utána fogtok egy tepsit, tűzállótálat, cserépedényt (ez utóbbi az igazán autentikus), majd egy réteg babra pakoltok pár szelet füstölt bacont, illetve egy kis nyers, apróra vágott hagymát, majd újra bab, bacon, hagyma.

A tűzhelyen csináltok hozzá egy édeskés, fűszeres szószt, amivel ezt az egész cuccot leöntitek, majd mehet a sütőbe 4 órára.

Marhahúsos poutine (Kanada)

A poutine Kanada első számú nemzeti street foodja. Hagyományosan három összetevő alkotja: sült hasábburgonya + egy sűrű, worchester szósszal ízesített barnamártás + sajtdarabok.

Pofonegyszerű az elkészítése és annyira népszerű Kanadában, hogy nem csak poutine fesztiválokat rendeznek, hanem a nagy nemzetközi gyorséttermek (pl. McDonald’s) helyi kínálatában is ott van.

A télre való készülés jegyében egy kis extra kraftot is pakolhatunk hozzá, ha foszlósra sült marhahússal egészítjük ki. Ez azért is jó, mert a marhahús szaftja a legjobb alapanyag a barnamártáshoz.

Mississippi Pot Roast (USA)

A Mississippi Pot Roast a világ egyik legegyszerűbb étele, ha megvan hozzá minden kellékünk. Kell hozzá egy szép darab marhahús, leginkább nyak lesz a célravezető. Erre pirítunk egy kis kérget, majd betesszük egy lassúfőzőbe, pakolunk rá pepperoni paprikát, ráöntjük a levét is, majd fűszerezzük egy kicsit (az eredeti receptben ranch salátaport és hagymaleves, esetleg barnamártás port használnak, de ezek nem feltétlenül hozzáférhetők nálunk, úgyhogy próbáljunk valami ezekhez hasonló fűszerezést kitalálni), utána pedig legalacsonyabb fokozaton főzzük az ételt vagy 8 órán át. Ha elkészült, krumplipürével tálaljuk.

Feijoada (Brazília)

Ez a babos, sokhúsos étel Brazília nemzeti eledele, bár mint oly sok mindennek az országban, a feijoadának az eredetét is érdemes Portugáliában keresni. Az elkészítése nem kívánja meg egy Michelin-csillagra aspiráló séf tudományát, valójában csak főzni kell és pirítani hozzá.

Az alapanyaga ennek a cuccnak a feketebab, valamint a sok és sokféle hús.

Alapvetően a sertés és a marha játszanak benne, előbbi részéről leginkább olyan elemekről van itt szó, amit itthon a kocsonyaszezon környékén szoktunk használni (köröm, farok, fül), de kerül bele hasaalja, illetve mindenféle füstölt cuccok is, mint pl. kolbász, illetve oldalas. Az elkészült ételt rizzsel tálaljuk.

Locro (Argentína)

A locro egy tipikus dél-amerikai, tartalmas, sűrű raguleves, aminek három alapvető összetevője van, a marhahús, a kukorica és a krumpli. Persze pakolnak még mellé sok minden mást is, például zöldségeket (édesburgonyát, tököt, sütőtököt) fűszereket (kömény, paprika, bors), illetve disznóságokat is (elsősorban szalonnát és kolbászt).

Persze hozzá kell tenni, hogy az igazi locro eredeti alapanyagokat kíván, amik nem biztos, hogy könnyen beszerezhetők mifelénk.

Például ilyen a hominy kukorica, ami az általunk ismert sárga csemegekukoricához képest inkább fehér színű és szárított formában juthatunk hozzá és felhasználás előtt célszerű egy napig is áztatni. De ugyanebbe a kategóriába tartozik a chola névre hallgató helyi krumpliféle is, bár ezt azért igazán helyettesíthetjük valami itteni fajtával. A locro egyébként, mint bármilyen rendesebb raguleves, nem összerántható fél óra alatt, ha megadjuk mindennek a módját, akár 10 12 órán át is főzhetjük.

Tourtière (Kanada)

A francia-kanadaiak kedvenc karácsonyi étele a tourtière-nek nevezett húsos pite, amit egy fűszeres, darált marha, illetve sertéshúsból és főtt krumpliból álló cuccal töltenek meg, majd összesütnek.

A hús rendszerint sertés, de nem számít ritkaságnak, ha valami helyi vaddal helyettesítik (pl. fácán, szarvas, esetleg nyúl).

Ami pedig a fűszerezését illeti, a kakukkfű, zsálya, szegfűszeg, bors kombóval nem lehet mellényúlni.

Albondigas (Trinidad)

Egy tál albondigas.
Egy tál albondigas (Forrás: Getty Images)

Ez lényegében az Európában is ismert paradicsomos húsgombóc latin-amerikai megfelelője. Lényegi eltérést a fűszerezésében találhatunk, például az ehhez hagyományosan használt zöldfűszerek (pl. oregánó, bazsalikom) helyett korianderzölddel, sáfránnyal (vagy kurkumával) és köménnyel dolgoznak, illetve a szokásos spagetti tészta helyett egy pirított tortillalapra tálalják az elkészült ételt.

Pozole (Mexikó)

Mexikó egyik nemzeti szimbóluma a pozole, ami egy húsos levesféle és kétféleképpen lehet elkészíteni.

Van a paprikás, fűszeres verziója, ami a belefőzött mindenféle paprikák miatt vörös színű lesz, ezt pozole rojonak hívják, míg létezik a zöld verziója, amit mindenki legnagyobb meglepetésére pozole verde (verde = zöld) néven ismernek.

Ezen utóbbi fő összetevője a hús és a hominy kukorica mellett a tomatillo, azaz a mexikói földicseresznye, ami gyümölcsös neve ellenére közelebbi rokoni kapcsolatot ápol a krumplival, mint a cseresznyével.

Sajtos-sonkás Chowder (USA)

A chowdernek ezerféle verziója létezik az Amerikai Egyesült Államokban, összességében azt lehet róla elmondani, hogy ez egy olyan levesfajta, amit valamivel besűrítenek. Ez a valami meg lehet gyakorlatilag bármi a tejtől, tejszíntől kezdve a kétszersültig.

Tudni kell ugyanis, hogy eredetileg ez egy igazi tengerészkaja volt és az került bele, amit a hajón találtak, és míg mondjuk a tejszín, vagy a tej ritka vendégek voltak egy óceánt átszelő vitorláshajón, addig a gyűrődést jobban bíró kétszersültből mindig akadt néhány zsáknyi.

A sajtos-sonkás chowderhez lepirítunk egy kis szalonnát, majd a zsírján megfuttatjuk a zöldségeket, felhúzzuk egy kis teljes tejjel, fűszerezzük, hozzáadjuk a sonkát, a végén a sajtot és a pirított szalonnát is.