Ha nyaraláskor fontos szempont a kristálytiszta víz, a rendezett környezet és a biztonságos fürdőzés, akkor érdemes figyelni a Kék Zászló minősítésekre: az idei eredmények alapján ismét egy mediterrán európai ország végzett az élen, de Görögország és Olaszország is remekül szerepelt.
Nem csak a fürdőzőknek, a természetnek is jó
A Kék Zászló a világ egyik legismertebb és legelismertebb környezetvédelmi minősítése, amelyet 1987 óta ítélnek oda strandoknak, kikötőknek és turisztikai hajóknak. A díjat a Foundation for Environmental Education koordinálja, és ma már több mint 50 ország vesz részt a programban.

A minősítés megszerzéséhez nem elegendő a tiszta víz: a pályázó strandoknak több tucat szigorú kritériumnak kell megfelelniük. Rendszeresen ellenőrzik a fürdővíz minőségét, a hulladékkezelést és a takarítást, a mosdók és egyéb létesítmények állapotát, valamint azt is, hogy a strand mennyire biztonságos a látogatók számára. Fontos szempont a mentőszolgálat vagy elsősegélynyújtás elérhetősége, a megfelelő tájékoztató táblák kihelyezése, illetve az akadálymentes hozzáférés biztosítása is.
A környezetvédelem szintén kiemelt szerepet kap az értékelésben: a Kék Zászlós helyszíneknek aktívan tenniük kell a természeti értékek megóvásáért, támogatniuk kell a fenntartható közlekedési megoldásokat, és környezeti nevelési programokat is szervezniük kell a látogatók számára. A minősítés ráadásul nem örök életre szól:
a strandoknak minden évben újra meg kell felelniük az előírásoknak,
így a Kék Zászló valódi garanciát jelent arra, hogy az adott partszakasz hosszú távon is magas színvonalú és környezettudatos módon működik.
Itt találjuk a legtöbb Kék Zászlót a parton
A 2026-os lista alapján továbbra is Spanyolország rendelkezik a legtöbb Kék Zászlós stranddal a világon. Az ország idén 44 új helyszínnel gyarapította a minősített strandok és kikötők számát, így
összesen 794 Kék Zászlós helyszínnel büszkélkedhet, ebből 677 strand.
A legtöbb új minősített partszakasz a turisták körében is népszerű Valencia régióban, valamint Andalúzia és Galícia területén található. A siker azért is figyelemre méltó, mert a Kék Zászló megszerzése egyre nehezebb: a strandoknak évről évre szigorúbb környezetvédelmi és szolgáltatási elvárásoknak kell megfelelniük.
Görögország adja a világ Kék Zászlóinak 15 százalékát
A második helyen Görögország végzett, amely 657 minősített helyszínnel rendelkezik. Ezek közül 624 strand, ami önmagában a világ összes Kék Zászlós strandjának jelentős részét teszi ki.
A görög strandok népszerűségét jól mutatja, hogy az ország egyedül a világ összes Kék Zászlójának mintegy 15 százalékát birtokolja.
A legtöbb minősített partszakasz Kréta szigetén található, ahol 154 strand viselheti a rangos címet. Nem sokkal marad le mögötte Halkidiki sem, amely 93 Kék Zászlós stranddal várja a nyaralókat.
Olaszország és Törökország is erősen teljesített
A dobogó harmadik fokára Törökország került 625 minősített helyszínnel. Őt követi Olaszország, amely idén 14 új Kék Zászlós stranddal gyarapodott, így már 525 minősített helyszínnel rendelkezik. Az új olasz nyertesek között található a liguriai Taggia és a Garda-tó partján fekvő Limone sul Garda is, amely az utóbbi évek egyik legnépszerűbb észak-olasz úti céljává vált.
Portugália visszaesett
Miközben a legtöbb mediterrán ország növelni tudta a Kék Zászlós helyszínek számát, Portugália több minősítését is elveszítette. A szakértők szerint ebben szerepet játszottak a szigorúbb ellenőrzések, valamint azok az időjárási körülmények, amelyek egyes térségekben kedvezőtlenül befolyásolták a víz minőségét. Ennek ellenére Portugália továbbra is az európai élmezőnyhöz tartozik 438 Kék Zászlós helyszínével.

