Világ 2020. március 12.

Előtte-utána fotók: a világ leglátogatottabb helyei a koronavírus idején

Fatima Világ 2020. március 12.
Immár 121 országban szedi áldozatait a koronavírus: 122 ezer regisztrált eset, ebből 4389 halálos áldozat. Sok helyen az emberek alig lépnek ki az utcára, a turisták eltűntek - ezt bizonyítják a Getty Images és az AFP fotói.

2019 december végén bukkant fel a Covid-19 Vuhanban, Kínában, azóta pedig az egész világon elterjedt. Immár 121 ország érintett: több helyen vészhelyzetet hirdettek, ki- és beutazási tilalmat rendeltek el. Rengeteg légitársaság törölte, felfüggesztette a járatait, az Airbnb a betegségre való tekintettel megváltoztatta a foglalás törlésének szabályait, több múzeumot, látnivalót bezártak, röviden összefoglalva a turisztikai és vendéglátószektor lehet a pánikhelyzet legnagyobb vesztese.

Egy lélek sincs az utcán

Világszinten káosz van az idegenforgalomban, olyan látványosságokat, mint a párizsi Louvre vagy a milánói dóm bezártak, mert attól tartanak, hogy a vírus még tovább terjed – írja a Business Insider. Persze ennek az ellentéte is igaz: azért zárt be temérdek nevezetesség, mert nem voltak látogatók a világjárványtól való rettegés miatt.

Az alábbi előtte-utána képek bizonyítják, miként ürültek ki az utcák és váltak elhagyatottá a híres helyek a koronavírusnak köszönhetően.

Piazza del Duomo, Milánó

A Culture Trip szerint évente több mint ötmillió ember látogat el a milánói dómhoz, hiszen ez a város egyik ékköve. 2018 áprilisában elég sokan voltak a téren /Fotó: Getty Images
2020 februárjában már szinte csak a galambok csodálják a nevezetességeket, embert csak elvétve lehet látni / Fotó: Getty Images

Pisai ferde torony

2019 decemberében még flashmobot is tartottak a látnivaló környékén / Fotó: Getty Images
2020 március 10-én csak egy maréknyi látogató fotózkodott a pisai katedrálisnál és a harangtornyánál / Fotó: Getty Images

Spanyol-lépcső, Róma

2019 augusztusában a turisztikai hely annyira népszerű volt, hogy 278 dollár bírságot szabtak ki azokra, akik a lépcsőn ültek – jelentette a The Guardian / Fotó: Getty Images
Március 11-én már szinte üresen állt mind a 138 lépcsőfok / Fotó: Getty Images

Colosseum, Róma

A római Colosseum a világ egyik leglátogatottabb helye / Fotó: Getty Images
A koronavírus elterjedésével már csak egy-egy maszkos látogató merészkedik a közelébe / Fotó: Getty Images

Trevi-kút, Róma

A világ leghíresebb szökőkútja óránként körülbelül 1200 embert vonzott a koronavírus megjelenéséig / Fotó: Getty Images
Szerdán már egy lélek sem dobott pénzt a Trevi-kútba / Fotó: Getty Images

Vatikán, Róma

2019 szeptemberében többszáz ember járt a világ egyik legnépszerűbb vallási helyén, a Vatikánban / Fotó: Getty Images
A járvány miatt még a szent helyek is hanyatlásnak vannak kitéve / Fotó: Getty Images

Louvre, Párizs

A Mona Lisa otthona az egyik leglátogatottabb múzeum, tavaly áprilisban is hosszú sor állt előtte / Fotó: Getty Images
Március 1-jén bejelentették, hogy a múzeum nem nyílik meg a vírus miatt, már csak az üvegpiramis előtt fotózkodnak / Fotó: Getty Images

Szent Márk tér, Velence

A téren egy tűt sem lehet elejteni, olyan tömeg szokott lenni / Fotó: Getty Images
Március közepére teljesen elhagyatottá vált a helyszín / Fotó: Getty Images

Európán kívül is hasonló a helyzet: a leghíresebb turistalátványosságok teljesen kiürültek.

Tiltott Város, Peking

Tavaly ősszel elárasztották a turisták a Kínában lévő Peking közkedvelt nevezetességét / Fotó: Getty Images
A látnivalót január végén határozatlan időre bezárták / Fotó: Getty Images

Ég temploma, Peking

A templom a turisták kihagyhatatlan célpontja volt / Fotó: Getty Images
Bár az attrakció még várja a látogatókat, nagyon kevesen mennek / Fotó: Getty Images

Disneyland, Sanghaj

A 2016-ban nyílt meg a Disneyland, ami abban az évben 11 millió embert vonzott / Fotó: Getty Images
Január 25-én bejelentették, hogy határozatlan időre bezárják a vidámparkot / Fotó: Getty Images

Ratchada Bazár, Bangkok 

A piac általában teli van vásárlókkal, a koronavírus-pánik ellenére továbbra is nyitva van, de a látogatók száma megcsappant / Fotó: Getty Images

Kába szentély, Mekka

Az iszlám legszentebb zarándokhelyénél mindig hatalmas tömeg van / Fotó: Getty Images

Ijesztő üresség a szent Kába körül / Fotó: AFP

Keresés az oldalon