„A tengerjáró hajón rekedtünk, amely végül el sem indult Miamiból” - Andrea és Federica nászútja
Federica és Andrea október 30-án házasodott össze, másnap pedig már az Egyesült Államok felé vették az irányt. Az MSC Poesia tengerjáró hajó fedélzetén egy november 1. és 12. közötti karibi hajóút várt volna rájuk, amelynek során Jamaicát, Kolumbiát, Costa Ricát és több közép-amerikai úti célt is érintettek volna. A hajó azonban a tervezett indulás napján Miamiban maradt, az utasok pedig napokig bizonytalanságban várakoztak.
A történtekről a Fanpage nevű népszerű olasz napilapnak meséltek az ifjú házasok. Elmondásaik szerint először csak késésről tájékoztatták az utasokat, később az amerikai parti őrség vizsgálatára hivatkoztak, november 3-án pedig végül törölték a teljes utazást. A házaspár több kérdésére sem kapott hivatalos választ, ezért új megoldást kellett keresniük, ha nem akarták, hogy a nászútjuk teljesen meghiúsuljon.
Öt hónapig készültek a nászútra
Federica és Andrea nem véletlenszerűen választotta az MSC Poesiát. Mindketten szeretik a hajóutakat, és olyan útvonalat kerestek, amely a megszokott úti célok mellett kevésbé szokványos kikötőket is érint.
„Azért választottuk ezt az utat, mert szeretünk hajózni, és úgy gondoltuk, különleges útvonalon haladhatunk majd, olyan helyeket is érintve, ahová a szokásos hajóutak nem feltétlenül jutnak el” – idézték fel.
A nyaralást már öt hónappal korábban lefoglalták. Az eredeti tervek szerint november 1-jén indultak volna Miamiból, majd Jamaicán, Cartagenán, Puerto Limónon, Belize-en és Hondurasban keresztül jutottak volna el Costa Ricába. A hajó november 12-én tért volna vissza.
Állítólag a parti őrség vizsgálata miatt maradt a kikötőben a hajó
A problémák már az indulás napján jelentkeztek. A hajónak november 1-jén kellett volna kifutnia a kikötőből, ám este hat órakor, vagyis az eredetileg tervezett indulás után körülbelül egy órával közölték az utasokkal, hogy egyelőre várniuk kell.
Először azt mondták, hogy nem indulunk el rögtön, de maradjunk nyugodtak. Úgy tűnt, csak egy kisebb késésről van szó
– mesélte Federica és Andrea.
A helyzet később változott: a vacsora előtt már arról tájékoztatták az utasokat, hogy az amerikai parti őrség ellenőrzést végez a hajón, és a vizsgálat eredményétől függően adnak majd hírt az indulásról.

Másnap reggel az utasok ugyanott találták a hajót, ahol előző este hagyták: továbbra is Miami kikötőjében vesztegelt. A személyzet újabb bejelentést tett, amely szerint a parti őrség vizsgálata még tart. Az utasokat ekkor is nyugalomra intették, és azt ígérték, hogy később tájékoztatják őket.
Délután már az útvonal esetleges módosítása is szóba került. Mivel a hajónak november 3-án már Jamaicában kellett volna kikötnie, egyre kevésbé tűnt tarthatónak az eredeti menetrend.
Napokig nem kaptak választ arra, miért törölték a hajóutat
November 3-án reggel végül bejelentették, hogy az MSC Poesia utazása elmarad. A döntéshez azonban nem társult részletes indoklás.
Sajnálattal közölték, hogy a hajóutat törölték, de arról egyetlen szót sem mondtak, miért történt ez. Azt sem tudtuk meg, hogy a parti őrség vizsgálata lezárult-e
– számoltak be az utasok.
A házaspár szerint az utasok között különböző feltételezések terjedtek a hajó esetleges műszaki problémáiról, de hivatalosan egyik értesülést sem erősítették meg.
Hallottunk olyan híreszteléseket, hogy valamilyen probléma volt a hajóval, de ezt senki nem mondta ki. Az is lehet, hogy ezek az információk nem igazak
– tették hozzá.
A várakozás idején az utasoknak alapvetően a fedélzeten kellett maradniuk. Bár a társaság ingyenes transzfert biztosított a miami Bayside negyedbe, a kirándulás időtartama korlátozott volt: délután öt órára mindenkinek vissza kellett érnie a hajóra. Federica és Andrea szerint így érdemi városnézésre sem igazán nyílt lehetőségük, miközben továbbra is abban reménykedtek, hogy hamarosan elindulhatnak.
A törlés után azt is közölték az utasokkal, hogy másnap mindenkinek el kell hagynia a hajót.
Újabb hajóutat foglalt a házaspár, hogy megmentsék a nászutat
A házaspár nem akarta, hogy a történtek miatt teljesen le kelljen mondania a nászútról. Úgy döntöttek, hogy nem utaznak haza Olaszországba, hanem megpróbálnak egy másik hajóútra helyet találni.
Az utazási irodájuk segítségével végül az MSC World America mellett döntöttek. A hajó november 7-én indul Miamiból, így a pár néhány nappal később mégis tengerre szállhat.
Mivel ez a nászutunk, szeretnénk, ha végül szép emlékként maradna meg bennünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk haza,
hanem a következő szombaton egy másik hajóra szállunk” – mondták.
Az új utazást saját maguknak kellett megszervezniük és kifizetniük. Az eredeti útiterv helyett más útvonalon hajóznak majd, a korábban tervezett néhány napos miami városnézés pedig szintén elmarad. A második hajóút után már közvetlenül Olaszországba repülnek.
Visszatérítést ígértek, de több költség egyelőre kérdéses
Az MSC tájékoztatása szerint a törölt hajóút árát visszatérítik, emellett egy későbbi utazásra felhasználható utalványt is biztosítanak az utasoknak. Ez azonban nem fedezte az új hajóút költségét: az MSC World Americára szóló foglalást Federicáéknak kellett saját pénzből rendezniük.
A társaság a repülőjegyek módosításából eredő többletköltségeket is vállalta, de az ügyintézés és az előzetes fizetés az utasokra hárul. A visszatérítéshez a hazatérés után kell benyújtaniuk a számlákat és a bizonylatokat.
A szállás, valamint az étkezések költségeinek megtérítéséről viszont egyelőre nem kaptak egyértelmű tájékoztatást.
Az MSC Poesia 50 olasz utasa érintett
A hajón tartózkodók között jelentős volt az elégedetlenség. Federica és Andrea elmondása szerint sok utas már egy éve készült erre a nyaralásra, így különösen nehezen viselték, hogy az utazás magyarázat nélkül meghiúsult.
Nagyon sokan csalódottak voltak, hiszen rengetegen egy teljes éven át vártak erre a vakációra
– mondták.
A fedélzeten mintegy ötven olasz utas tartózkodott. A házaspár szerint közülük szinte mindenki hazautazik, ők viszont a násútjuk miatt inkább vállalták az újabb hajóút megszervezését és költségeit.
Sajnáljuk, hogy így alakultak a dolgok. Most már csak meg kell várnunk a szombatot, és reménykednünk kell, hogy az új hajó valóban elindul
– nyilatkozták a Fanpage.it-nek.

