Elbűvöli a turistákat ez a 800 éves óváros a Bodeni-tó partján: Konstanz látnivalói
A délnémet Konstanz városa a Bodeni-tó partján történelmi, földrajzi és turisztikai szempontból is olyan sokszínű, hogy napokra magához láncolja az utazókat.
Minden egy középkori bulival kezdődött
Konstanz a kora középkorban sem unatkozott, hiszen az Alpokon átkelő, északra tartó kereskedők a nagy út közepén örömmel időztek pár napot a Bodeni-tó partján, mielőtt továbbhajóztak volna a Rajnán. Mégis, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király (aki akkor német uralkodó is volt) ebbe a városba hívta össze a nyugati egyházszakadás felszámolását célul tűző zsinatot, akkor Konstanz olyan feladatot kapott, amely még ma is érezteti a hatását.
Évekig tartózkodtak a városban királyi, egyházi főméltóságok, valamint kíséretük és Konstanz elszállásolta, megvendégelte, szórakoztatta őket.
Így, ha manapság valakinek kétsége támadna afelől, hogy megkaphat-e mindent a tóparti városban, amire egy utazónak szüksége van, az most oszlassa el.
Az 1414–18 között zajló események alatt több millió hordó sör, több száz állat, több ezer kenyér fogyott el, s ott is vendéget szállásoltak el, ahol addig még soha. A résztvevők azonban a kemény egyházi és politikai döntések után szórakozásra is vágytak, így jelentősen megnőtt a városban tartózkodó örömlányok, kurtizánok száma.
Imperia, a kurtizán fogadja a Konstanzba érkezőket
Nem véletlen, hogy mindenkit, aki hajóval érkezik ebbe a tóparti városba, egy szatirikus szobor fogad a kikötőben, Imperia. A régió híres szobrásza, Peter Lenk a kilencvenes években úgy gondolta, hogy itt az ideje lerántani a leplet Konstanzról. Készített egy olyan szobrot, amely egyszerre figurázza ki a konstanzi zsinat hátterében álló egyházi és világi uraságokat és az azokat kiszolgáló várost is. Sokan tiltakoztak a 18 tonnás, fedetlen keblekkel forgolódó kurtizán ellen, hiszen kezében egy pápát és egy uralkodót tart, utalva befolyására. A szobor végül maradt a helyén és négypercenként tekintetét éppen a középkori pápaválasztó épületre, a Konzilra veti.

Az egykori kereskedőház, raktár (1388-ból) ma étteremnek és koncertteremnek ad helyet. Étterme azért is különleges, mert a híres apáca, Hildegard von Bingen receptjei alapján is kínálnak menüt, amelyet a mindig mozgolódó kikötő, a tó és a távolban feltűnő alpesi csúcsok társaságában lehet elfogyasztani.
A sors fintora és keze
Konstanzban nem Imperia szobra az egyetlen, amely gúnyt űz a várossal. A kikötői ebéd után a tóparton sétálva aprócska szigeten álló szállodát pillanthat meg az, aki nemcsak a park papagájait szemrevételezi. Az Inselhotel, ahogy neve is mutatja, a tótól egy kis patak által elhatárolt területen, éppen a 400 éves kőszínházzal szemben áll. A sors fintora, hogy az épületben egykor domonkos rendi szerzetesek éltek és munkálkodtak, s mint köztudott, a rend első szabályzata szerint csak koldulásból tarthatták fent magukat.
Aki veszi a bátorságot és bekéredzkedik a ma luxushotelként funkcionáló épületbe, az az egykori kolostori kerengőben tanúja lehet a falfreskókon ábrázolt városi történelemnek.
A hotel melletti tóparton már felsejlik, hogy valójában két Konstanz létezik:
az egyik, az ősi, a történelmi város a tó, a Rajna és Svájc közé ékelődik, míg az új, az energikus, de kevesebb pezsgésre vágyó rész a tó és a folyó túlpartján kért és kapott helyet.
A két városrészt összekötő híd a sors kezének köszönheti, hogy nem robbantották fel a második világháborúban, míg az óváros is ugyanennek a kéznek lehet hálás.
Hogyan mentették meg Konstanz 600-800 éves épületeit a háborús bombázásoktól?
Az utazási blog és cikkek mellett nagy örömmel írok történelmi regényeket. Az ez év májusában megjelent, A lámpagyújtogató című regényem egy valós konstanzi cselekedeten alapszik, kalandos-romantikus történet keretében mutatja be a város megmentését. Egy idős lámpagyújtogató, valamint unokája és annak barátai azok, akik éjszakánként a város megvédésén munkálkodnak. Hogyan? A válaszért el kell olvasni A lámpagyújtogató című regényemet, a bizonyosságért bakancslistára kell írni Konstanzot.
S ha már ott is teremsz, akkor a Rajna partján az egykori városi toronnyal szemben elindulva felfedezheted a Niederburg városrészt Konstanzban. Ahol bárki láthatja, hogy azoknak, akik kitalált szereplőimet ihlették, sikerült megvédeniük az épületeket.
Ebben a városrészben minden ház ajtaja fölött ott áll egy középkori évszám; egyes épületek ablakán bekukkantva is nyilvánvaló, hogy nemcsak a homlokzatok, hanem a belső terek fagerendái is több száz éves múltról tanúskodnak.
A felvigyázó, a gyógyító és a máglya – történelmi tanúk
A legrégebbi városrész közepén áll a város legnagyobb temploma, a Münster. Tornyából páratlan látvány nyílik a környékre, a tóra, a folyóra, a svájci Alpokra és a város szűk utcáira.
A Münster épületéről aligha gondolná bárki is, hogy gyökerei a 6. századig nyúlnak vissza, éppen ezért ajánlom a vendégeimnek – akiket idegenvezetés keretében kísérek -, hogy ne sajnálják az időt a templom kriptájára, alsó termeire sem. Igazi csodák lapulnak egy szinttel a felszín alatt.
Ahogy különlegességekre bukkanhat az is, aki betér az óváros egy-egy gyógyszertárába.
Konstanzban a középkorban több gyógyszerész is segítette a betegek gyógyulását, ahogy a zsinatra érkezőket és a mai turistákat is. Az Obermarkt páratlan épületei között találni a város legrégebbi gyógyszertárát, a Malhaus-Apothekét 1264-ből. A berendezés miatt akkor is érdemes betérni, ha nincs szükség gyógyszerre.
Szintén a zsinat népes látogatói, valamint az átvonuló kereskedők ösztönözhették az ékszerészek letelepedését a városban, de a közeli Svájc is átküldte legfinomabb csokoládéját, a Läderach csokigyár termékeit.
A városi séták közben elbújhatsz olyan helyeken, mint a reneszánsz városháza békés udvara vagy a Rosgarten múzeum bájos kávézója.
A történelmi színpadon nem mindig játszotta a legjobb szerepeket a város. Itt ítélték el és égették meg Husz Jánost tanai miatt, az ominózus zsinat döntésének eredményeképpen. Apró, de informatív múzeum őrzi emlékét közel a városfal még megmaradt darabjához és a Schnetztorhoz.
Határok nélkül, határok mögött
A tó és folyó konstanzi szimbiózisa mellett a német város egy másik szoros köteléket is a magáénak tudhat. A konstanzi utcák egy része a svájci Kreuzlingenben folytatódik. Közöttük a határ csupán egyetlen tábla, kivéve az olyan időket, mint a második világháború és a koronavírus-járvány.
Így jellemeztem A lámpagyújtogató című regényemben a két város közötti kapcsolatot:
„– A polgármester úr üzeni, hogy azonnal menj a kreuzlingeni városházára, mert gondjuk van a városi világítással – hadarta.
– Nocsak, átléphetek a határon, ha szükségük van rám? Hol a saját villanyszerelőjük? –morogta Ulrich nagyapja.
– Megbetegedett, és nincs más, aki ért az utcai lámpákhoz, s persze létfontosságú, hogy újra működjenek – közölte a küldönc.
Albert elnézést kért a katonáktól, amiért mennie kell. Megkérte Tobiast és Petert, kísérje vissza a lábadozókat a kórházba.
– Ulrich, te velem jössz, megnézzük, mit tehetünk a svájci testvéreinkért.
A két város, Kreuzlingen és Konstanz összenőttek, mint a sziámi ikrek.
Hiába feküdt az egyik svájci földeken, a másik német területen, nem tudtak egymás nélkül élni. Még a háborús időkben sem. Nemcsak az utcák, hanem a szolgáltatások is összekapcsolódtak, s hiába húzták fel a háború miatt a drótkerítést, voltak dolgok, amelyekben így is egymás segítségére sietett a két település.
Albertnél, Konstanz villanyszerelőjénél és tiszteletbeli lámpagyújtogatójánál senki nem értett jobban a városi lámpákhoz, ezért a svájciak rendszeresen átrángatták egy-egy javítás erejéig, ha a villanyszerelőjük csődöt mondott. A háború előtt ő és a svájci kollégája időnként helyettesítették egymást, bár Albert csak egyszer kért efféle segítséget, amikor egy alkalommal törött lábbal feküdt otthon.
Miközben átvágtak Konstanz középkori óvárosán, Ulrich azon morfondírozott, feltegye-e a kérdést a nagyapjának a tizenhatosról.”
Tipp azoknak, akik nemcsak a régi épületeket, hanem a régi tárgyakat is szeretik. Konstanz és Kreuzlingen minden évben megrendezi a határokon átívelő 24 órás bolhapiacát (2025-ben ez június 28–29-re esik), amikor az átnyúló utcákat elöntik a régiségek s a kegyvesztett érdekességek.
Parti séták, kiruccanások
Az utazók körében nem csupán régi épületei miatt népszerű ez a délnémet város, hanem tóparti promenádja és szabadstrandja, valamint a városhoz közel fekvő látványos és érdekes célpontok miatt is.
A Hörnle partszakaszán sétálókat rendszerint elcsábítja a nyári melegben a tó, de a hűvösebb napokban is sokan kijárnak azért, hogy elnézzenek a Bodeni-tó híres hegycsúcsa, a Säntis irányába. Talán ez Konstanz legnyugodtabb része, ahol bárki képes romantikus hangulatba esni.
A városból rövid kerékpározással, pár perces autóúttal vagy buszozással, kellemes hajózással elérhető Mainau, a virágsziget, ahol egész évben virágtenger fogadja a látogatókat.
Hasonlóan közel fekszik a zöldségsziget, Reichenau, amely három, egyenként is ezeréves templomával és középkori kolostorkultúrája nyomaival felkerült az UNESCO világörökségi listájára.
Szintén pár perces kompúttal és sétahajózással elérhető a tó legromantikusabb városa, Meersburg, de egy ugrás a töltött ostyáiról híres Gottlieben település is.
Hogyan érkezzünk, mire számítsunk az árakban?
Konstanzot a legjobb megközelíteni egy Budapest–Zürich repülőjárattal, amelyről leszállva, a reptérről közvetlen vonat (kb. egyórás menetidővel) indul a német városba. Így alig néhány óra alatt a tóparton sétálhatunk.
A városban az átlagos német áraktól picit magasabbra kell számítani, hiszen egy kiemelt turisztikai régióról van szó. A hotelszobák árai óriási skálán mozognak az igényektől függően, de 120 euróért két fő már kellemes kis szobát kaphat. Egy vacsora ára egy főre (előétel, főétel, desszert és egy ital) kb. 40 euró, a kávé ára 2,80-3,50 euró, a sütemény ára 4-5 euró között mozog.


