Itthon 2020. február 25.

Kiásnak egy betemetett viaduktot Salgótarjánban

Startlap Utazás Itthon 2020. február 25.
Közép-Európa egyik legnagyobb völgyhídja ma is áll, csak nem látható.

Salgótarjáni civilek kiásnák azt a völgyhidat, amelyet 1911-ben építettek, és amit a szénkitermelés megszűnése után, meddőhányóval betemettek.

Pócsa Sándor ötletgazda elmondta: Közép-Európa egyik legnagyobb, mintegy 200 méter hosszú és 18 méter magas viaduktja a mai napig áll, csak nem látszik.

Kilencven éve senki sem látta

A somlyóbányai viadukt a Kőröshegyi-völgyhíd átadásáig Közép-Európa legnagyobb vasbeton hídja volt. Ezen keresztül a helyi bányából szenet szállítottak a Zagyva-rakodóra – olvasható a Nógrád megyei hírportál oldalán.  

A szénbányászat hanyatlása azonban megpecsételte a viadukt sorsát. 1929-ben az alatta húzódó völgyet feltöltötték meddővel, a híd melletti alagutat pedig berobbantották.

Hamarosan kezdődhetnek a munkálatok

Pálfalvai István, a másik ötletgazda azt hangsúlyozta: a viadukt kiásásával a város turizmusát szeretnék fellendíteni. Megalakították a Salgótarjánért közösen tenni akarók csoportot is. Hozzátette, várják olyan önkéntesek jelentkezését, akik szívesen kivennék részüket a munkálatokból.

Jelenleg az engedélyek beszerzése zajlik. A munkálatokat április 25-én szeretnék kezdeni.

(MTI)

Keresés az oldalon