Világ 2020. október 23.

Izland már a jövő turizmusára készül

Balázs Világ 2020. október 23.
A sziget a járvány miatti leállást arra használja, hogy fejlessze az idegenforgalmi infrastruktúráját.

Az izlandi kormány több mint 12 millió dollárt (kb. 3,6 milliárd forintot) költött útjavításra és a nemzeti parkjainak helyreállítására. Ez ugyan már régóta tervben volt, azonban a turisták miatt (pl. 2018-ban az ország lakosságának hatszorosát alkották az odalátogatók) egyre csak halogatták a dolgot, ám a COVID közreműködése következtében most lehetőségük nyílt a munkálatok elvégzésére és éltek is vele.

A tömeges turizmus környezetromboló hatásait nem kell külön bemutatni, elég annyi, hogy ez is közrejátszott abban, hogy a közelmúlt során több izlandi népszerű természeti látványosságot is el kellett zárni az idegenforgalom elől.

A most biztosított szünetet a szigetország arra próbálja felhasználni, hogy elhárítsa a korábban okozott károkat és kidolgozzon egy olyan szisztémát, amivel turisták tömegeit tudják fogadni, de közben a természeti értékeiket is képesek lesznek megőrizni. 

(Via)

Keresés az oldalon