Világ 2020. július 02.

5 különleges úti cél Horvátországban

Balázs Világ 2020. július 02.
Egyelőre úgy néz ki, hogy nincs az a vírus, amelyik képes lenne megfúrni a tengerparti nyaralásunkat, már ha azt Horvátországba tervezzük, úgyhogy össze is szedtünk nektek onnan öt remek helyszínt a felhőtlen kikapcsolódáshoz.

Ha létezik kedvenc tengerpart nekünk, magyaroknak, az mindenképpen a horvát Adria lesz, hiszen oda járunk a leggyakrabban. Néhány napja pedig már a koronavírus következtében életbe lépett utazási korlátozásoknak is végük, pontosabban nagymértékben enyhültek, így semmi akadálya egy jó kis horvátországi nyaralásnak. Igen ám, de hova menjünk?

Persze beindíthatjuk a régi reflexeket és felkereshetjük a kedvenc apartmanjainkat, strandjainkat, éttermeinket, de ha úgy tartja kedvünk, akár kalandozhatunk is (no, nem amolyan 10. századi, kolostorgyújtogató módon, mert arról azt rebesgetik, hogy a horvát hatóságok csúnyán büntetnek érte) és kipróbálhatunk olyan helyeket, amerre még nem jártunk. Egyébként az sem egy ördögtől való gondolat, hogy hagyjuk a fenébe a tengerpartot és inkább Horvátország azon kincseit vesszük szemügyre, amiket a strandon elnyúlva eddig kihagytunk.

 

Motovun (Isztria)

Motovun községe Horvátországban.
Motovun (Forrás: Getty Images)

Horvátország igen csak bővelkedik olyan településekben, amelyek már az emberi civilizáció hajnala óta lakottak, ilyen hely az Isztriai-félszigeten található Motovun községe is.

 

 

 

 

A régió talán a legnépszerűbb horvátországi turistacsalogató, magát a községet mégis kevesen látogatják. Motovun egyébként egy kis hegyi falu volt eredetileg, ami az idő előrehaladtával teljesen eljelentéktelenedett, lakosai elköltöztek és csak a 70-es évektől indult el a feltámadása, akkor már az idegenforgalom jótékony mellékhatásaként.

Klasszikus, szűk, mediterrán utcákra, ódon városfalakra, hangulatos és barátságos éttermekre, illetve csehókra számíthat az, aki idelátogat és természetesen a tengerpartra és minden jóra, ami vele jár.

Kiváló, friss tengeri halra és herkentyűkre, sétahajókázásra, valamint nagy csobbanásokra. Ha jól időzítjük a látogatásunkat, akkor elkaphatjuk a Motovuni Filmfesztivált, ami a független filmesek dzsemborija, rendszeresen előfordulnak a felhozatalban magyar filmek is, idén a fesztivált július 30 és augusztus 2 között tartják.

Szállások Motovunban

Hirdetés

Omiš (Dalmácia)

Omis látképe Horvátországban.
Omis (Forrás: Getty Images)

Ez a dalmáciai kisváros sem feltétlenül a felkapottságáról híres, éppen ezért van értelme meglátogatni, sőt akár a nyaralás idejére ott tanyát verni sem buta ötlet, ugyanis gyönyörű. Ha például rászánjuk az ehhez szükséges mindössze egyórányi sétát, akkor a település fölé emelkedő Fortica erődből csodálatos kilátás lesz a jutalmunk, de nem ez az egyetlen vár a környéken, ott van még az óvárosban található Turjun és a Cetina torkolatát őrző kalózerőd, a Mirabella.

A reneszánsz épületekből is jól álló óváros is megér egy rendesebb sétát, bár azt is hozzá kell tenni, hogy alapvetően egy kisvárosról van szó, így mindezt akár egyetlen nap alatt is le lehet zongorázni, majd jöhet a szokásos tengerpartozás.

Ha pedig kalandosabb mókákra vágyunk, úgy csapathatunk raftingot a Cetina folyón, de a környékbeli kanyont is megmászhatjuk.

Szállások Omisban

Hirdetés

Splitska (Dalmácia)

Splitska falu Dalmáciában.
Splitska (Forrás: Getty Images)

Ez a kis halászfalu Brač szigetének északi partján található és a legjobb választások egyike, ha az a célunk, hogy egy kicsit távolabb vonuljunk a zajongó világtól. A helyi lakosság száma nem nagyon megy 400 fölé és az itteniek évszázadok óta szőlészettel és olajfa neveléssel foglalkoznak, úgyhogy jó minőségű olivából és borból nem lesz hiányunk.

Van a városkának egy kisebb strandja is, ahol nyugodtan tengerezhetünk, ha pedig ránk törne a kultúra iránti olthatatlan lángolás, megnézhetjük a közeli erődöt, ahol igen szép 16. századi olajfestményekhez is szerencsénk lesz.

Alig két kilométerre terül el egyébként Splitskatól a sziget legjelentősebb települése Skrip (ezeket a neveket nem én találom ki, tényleg léteznek) és gazdag illír, római leletekkel valamint koraújkori, közelebbről 16. századi horvát nemesi emlékekkel rendelkezik. Ha mindez nem lenne elég és egy kicsit több látnivalóra vágynánk, vagy ad absurdum egy valamivel nagyobb városban is körbe néznénk, akkor sem kell messzire mennünk, hiszen Splitska nevéből már gyaníthatjuk, hogy valami köze mégis csak lehet a híres kikötőváros Splithez és valóban, közvetlen kompjárattal akár ingázhatunk is a két település között, hiszen oda-vissza így nagyjából három óránkat veszi igénybe az út.

Szállások Splitskán

Hirdetés

Szluin (Károlyváros megye)

A vízimalomfalu Szluin mellett.
Szluin (Forrás: Getty Images)

Kicsit csalunk, mert Szluin környékén sehol sem találni tengerpartot, de ez ne ijesszen el senkit, hiszen a Korana partján fekvő város nagyon sok szempontból kárpótol minket a tenger hiányáért. Például már indulhatunk is Rastokéba, ami Szluin egy része és a Korana és a Slunjčica találkozásánál kialakított, évszázados vízimalomfalu.

A környéket egyébként a Plitvicei tavakhoz szokták hasonlítani, ugyanis a természet munkája nem sokban különbözik attól, amit a népszerű nemzeti parkban is láthatunk, kanyonok, vízesések és gyönyörű kilátás várja azokat, akik eljönnek ide.

Ja és valamivel kevesebb turista, tehát nem kell egymás sarkát véresre taposni, mire látunk valamit a sok kattintgató látogatótól. A környékbeli folyókon remekül lehet raftingolni, vagy csak kajakozni, illetve akinek ingerenciája van rá, akár horgászni is. Sőt, a békésebb részeken nyáron fürdeni is lehet, úgyhogy ha valakinél nem tengerfixált, de szeret lubickolni, az megteheti itt is.

Vrbnik (Tengermellék)

Vrbnik Krk szigetén Horvátországban.
Vrbnik (Forrás: Getty Images)

Vrbnik egy kis városka a Rijekától (Fiume) nem messze eső Krk-szigeten, ami teljes egészében is kiváló hely a nyaralásunk eltöltésére, akár váltogathatjuk is a szállásunkat a sziget települései között.

Vrbnik többek között arról híres, hogy azon kevés település közé tartozik, akik a világ legszűkebb utcája címért vetekednek.

A Klančić utca a maga 40 cm-es szélességével egész biztosan jó eséllyel indulna egy ilyen versenyben. De nem ez Vrbnik egyetlen nevezetessége, a templom előtt található nagy kőkört például a glagolita abc tanításához használták régen a papok, de hogy valami izgalmasabbat is mondjunk, Vrbnik igazi különlegességét a helyi borok adják, hiszen régi bortermelő vidéke ez Horvátországnak. Lazulhatunk a Potovošće-i tengerparton, ami kb. 2 km-re van a várostól, sőt, a kellemeset összeköthetjük a hasznossal, ha egy jó csobbanás után a strandról nyíló túraúton is sétálunk egy kiadósat.

Szállások Vrbniken

Hirdetés

Keresés az oldalon