Egy balatoni nap ára ma már könnyen elszaladhat, főleg akkor, ha az egész család útnak indul. Parkolás, fagyi, lángos, üdítő, kávé, vízibicikli, palacsinta – mire mindenki jól lakik, a pénztárca is megérzi a kiruccanást. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a nap rögtön a strandpénztárnál indul-e, vagy legalább a fürdésért nem kell fizetni.
A Balaton körül 2026-ban is sok helyen kell belépőt váltani, különösen az északi part népszerű, jól felszerelt strandjain. Aki viszont tudatosan választ úti célt, még mindig talál olyan partszakaszokat, ahol ingyen lehet csobbanni. A legtöbb szabadstrand továbbra is a déli parton várja a fürdőzőket, de az északi oldalon is akad néhány kivétel, sőt idéntől már Keszthelyen a Helikon strand is ingyenesen látogathatóvá vált. A szabadstrand persze nem azt jelenti, hogy egy balatoni nap teljesen költségmentes lesz.
A szabadstrand ingyen van, de a büféknél már más a helyzet
A balatoni büféárak 2026-ban is erősen szórnak, de a klasszikus strandételeknél már nem ritka a több ezer forintos végösszeg. Egy sima lángos több helyen 1300-1400 forint körül indul, a sajtos-tejfölösért gyakran 2300-2400 forintot kérnek, a különlegesebb változatok pedig 3000 forint fölé is mehetnek.
A palacsinta sok helyen 450-650 forintos tétel, a fagyi pedig a frekventáltabb helyeken szintén könnyen több ezer forintos családi programmá válik. A halas ételeknél különösen érdemes figyelni, mert a hekket gyakran dekára mérik, és az ár településenként látványosan eltérhet. Egy tartalmasabb halas fogás körettel már sok helyen inkább éttermi árszinten mozog, nem klasszikus olcsó strandkajaként. Ugyanez igaz a hamburgerekre, gyrosokra és komplett tálakra is: ezeknél a strandbüfés hangulat már nem feltétlenül jár együtt pénztárcabarát árakkal.
Érdemes olyan szabadstrandot választani, ahol van mosdó, árnyék, büfé, játszótér vagy sportolási lehetőség, de közben nem muszáj mindent helyben megvenni. Egy jól megpakolt hűtőtáska, néhány szendvics, gyümölcs és sok víz sokat menthet a költségeken, a belépőmentes strand pedig már önmagában jó kezdés.
Balatonakarattya
Balatonakarattyán a Gumirádli szabadstrand kínál belépő nélküli fürdési lehetőséget. Nem ez a Balaton legnagyobb vagy legcsillogóbb strandja, de éppen ez adja a báját: kicsit retró, kicsit családias, és tökéletes azoknak, akik nem egy nyüzsgő parti komplexumra, hanem egyszerű, balatoni csobbanásra vágynak. A fürdőzésre kijelölt partszakasz hossza 100 méter. A füves területen homokozó, játszótér, öltöző és büfé is segíti a kényelmesebb strandolást.
Balatonberény
Balatonberényben a Csicsergő sétány környéki ingyenes partszakasz a nyugodtabb, természetközeli fürdőzés kedvelőinek lehet jó választás. A környék nagy előnye a tágasabb, árnyasabb, hét kilométeres part és a csendesebb hangulat. Aki nem a zsúfolt, hangos, szolgáltatásokkal telepakolt strandokat keresi, hanem inkább plédet terítene a fák alá, néha csobbanna egyet, majd visszahúzódna az árnyékba, annak Balatonberény jó balatoni menekülőút lehet.
Balatonboglár
Balatonboglár az egyik legerősebb célpont azoknak, akik ingyenes balatoni strandot keresnek, de nem szeretnének teljesen lemondani a kényelmesebb környezetről. A városban több szabadstrand is található, így mindenki megtalálhatja a saját tempójához illő partszakaszt.
A Fiumei szabadstrand kisebb, 70 méteres, füves-kavicsos, családias hangulatú hely, amelyet a védettebb öböl miatt sok kisgyerekes család szeret. A Jankovich-telepi 700 méteres és a Bója-közi 800 méteres rész egymáshoz kapcsolódó, természetközelibb strandélményt ad: platános sétány, zöldterület, csendesebb vízpart és a Bója-közi oldalon már valamivel több kiépített elem várja a fürdőzőket.
A Kodály utcai strand kisebb (150 méteres), retró fürdőhely, ahol még megmaradt valami abból a régi nyári világból, amikor a Balaton mellett nem kellett minden négyzetméternek tökéletesen megtervezettnek lennie.
A balatonboglári Platán strand a település egyik legismertebb ingyenes fürdőhelye, mintegy 600 méteres partszakasszal, több játszótérrel, sportpályákkal, sétányokkal, árnyékot adó fákkal és rendezett mosdókkal.

Balatonfenyves
Balatonfenyvesen is bőven lehet válogatni az ingyenes strandok között.
A Nagystrand, vagyis a Központi szabadstrand Balatonfenyves legnagyobb ingyenes fürdőhelye, nagyjából egy kilométer hosszú partszakasszal. A lassan mélyülő, homokos-iszapos vízpart miatt a gyerekek is élvezhetik a Balatont. A strand tágasabb, forgalmasabb, ezért azoknak jó, akik szeretik, ha van élet, büfé, szolgáltatás és mozgalmasabb vízparti hangulat.
A Csalogány közi szabadstrand nyugodtabb, zöldebb, árnyasabb választás lehet. A kisebb strandok, például az István király utcai, a Pozsonyi utcai vagy az alsó-fenyvesi partszakaszok inkább azoknak valók, akik egy gyors csobbanásra, csendesebb pihenésre vagy kevésbé zsúfolt balatoni délutánra vágynak.
Balatonföldvár
Balatonföldváron a Központi szabadstrand régóta ismert ingyenes fürdőhely, nagy füves területtel, könnyen megközelíthető elhelyezkedéssel és klasszikus déli parti hangulattal. Jó választás lehet azoknak, akik szeretik, ha a strand nincs túl messze a város sétálósabb részeitől. A településen a Nyugati strand is ingyenesen látogatható, ez egy nyugodtabb alternatíva.
Balatonkenese
Balatonkenesén az Alsóréti szabadstrandnál lehet belépő nélkül fürdeni. A partszakasz kicsi, mindössze 10 méter, de annál barátságosabb: van játszótér, büfé, sportolási lehetőség és homokos part, ami a gyerekek miatt külön előny lehet.
A strand nem a hatalmas méreteivel hódít, inkább azzal, hogy családias, könnyen átlátható.
Balatonkeresztúr
Balatonkeresztúron a Vitorlás utcai szabadstrand kínál belépőmentes fürdési lehetőséget. A partszakasz itt sem nagy, de a sekélyebb víz és a homokos-iszapos meder miatt kisgyerekes családoknak is kellemes választás lehet.
Balatonlelle
Balatonlelle különösen jó helyzetben van, ha ingyenes strandokról van szó, hiszen a városban több szabad partszakasz is várja a fürdőzőket.
A 40 méter hosszú Csöpi közi szabadstrand apró, csendes, egyszerű hely, ahol a nyugalom a legnagyobb szolgáltatás. A Szirom közi strand és a Határ utcai szabadstrand szintén kisebb, családiasabb hangulatú fürdőhelyek.
A Nyugati szabadstrand már egészen más kategória. Hosszú, 2000 méteres partszakaszával, büféivel, sportolási lehetőségeivel és nyári hangulatával azoknak való, akik szeretnék megúszni a belépőt, de közben nem mondanának le a pezsgő strandélményről sem.
Balatonmáriafürdő
Balatonmáriafürdőn több kisebb szabadstrand közül lehet választani. Ezek közül a 100 méteres Hajóállomási strand nyújtja a legtöbb szolgáltatást, ezért aki kényelmesebb ingyenes strandolásra vágyik, jó eséllyel itt találja meg a számítását.
A Polgár utcai, Szabadság utcai, Őrház utcai, Őz utcai, Hullám utcai és Zagytéri strandok inkább kisebb, családias fürdőhelyek. Az Őrház utcai strand környéke a közeli cukrászda miatt különösen csábító lehet, míg az Őz utcai azoknak jó, akik minél nyugodtabb partszakaszt keresnek.
Balatonőszöd
Balatonőszödön a Községi szabadstrand tágas, ligetesebb környezete miatt a nagy nyári melegben is kellemes. Egy hűtőtáskával, pokróccal és napernyővel kifejezetten jó, pénztárcakímélő úti cél lehet.
Balatonszárszó
Balatonszárszón a Móricz Zsigmond utcai szabadstrand a legnagyobb ingyenes fürdőhely, 200 méteres, füves területtel, játszótérrel és sportolási lehetőséggel. A homokos-iszapos meder és a családbarát környezet miatt sokan választják gyerekekkel is.
Balatonszemes
Balatonszemes több ingyenes fürdőhellyel is várja a nyaralókat. A 300 méteres Berzsenyi úti szabadstrand a nagyobbak közé tartozik, és azoknak lehet jó választás, akik szeretik, ha egy ingyenes strandnál is van valamennyi plusz élmény és szolgáltatás.
A Vigadó strand hatalmas fáival, sportpályáival és tágasabb zöldfelületeivel hozza a kényelmesebb szabadstrandok hangulatát. A 700 méteres Hullám utcai strand előnye, hogy hosszabb partszakasza miatt sokszor kevésbé érezni rajta a tömeget. A kisebb Határ utcai szabadstrand pedig azoknak lehet jó, akik inkább eldugottabb, egyszerűbb fürdőhelyet keresnek.
Balatonvilágos
Balatonvilágos szabadstrandja a csendesebb balatoni partszakaszok kedvelőinek lehet jó választás. A 10 méteres parttal büszkélkedő területen büfé és játszótér is található, így nem teljesen szolgáltatás nélküli partszakaszról van szó.
Fonyód
Fonyód az ingyenes strandok szempontjából kifejezetten erős balatoni célpont. A városban több szabadstrand és gondozott fürdőhely is található, így a strandolók választhatnak nagyobb, mozgalmasabb partszakaszt és kisebb, csendesebb fürdőhelyet is.
Az Árpád parti szabadstrand hosszú, tágas, 1000 méteres, homokos-iszapos partszakaszával az egyik legfontosabb fonyódi ingyenes strand. A Városi szabadstrand szintén népszerű, míg a Báthori utcai, más néven Zsolnay szabadstrand, a Bélatelepi strand és a Huszka utcai szabadstrand inkább kisebb, helyibb hangulatú fürdőhelyek.
Fonyódon kutyás fürdőhely is működik, így azoknak is van opciójuk, akik a négylábú családtagot sem hagynák ki a balatoni napból.
Keszthely
Keszthely 2026 egyik nagy újdonsága a balatoni szabadstrandok között, hiszen a 19 ezer négyzetméteres zöldterülettel rendelkező Helikon strand ingyenesen látogathatóvá vált az idei szezontól. A Helikon strand csendesebb, nyugodtabb környezetben található, a város délnyugati részén. Aki szereti Keszthelyt, de eddig visszatartotta a strandbelépő, annak ez jó hír: a gyerekek érdekes játékokat is találhatnak, vízibiciklit is bérelhetünk, van röplabdapálya, focipálya, és több vendéglátóhely is üzemel a strandon.
Örvényes
Örvényesen a 30 méteres Vadkacsa szabadstrand kínál ingyenes fürdési lehetőséget. Az északi parton jóval kevesebb a belépőmentes strand, ezért ez a kis fürdőhely különösen értékes azoknak, akik Tihany, Balatonfüred vagy Aszófő környékén keresnek pénztárcabarát csobbanást. A strand kavicsos, természetközeli hangulatú, sportpályával, játszótérrel és büfével. Nem hatalmas, de barátságos, és pontosan azt adja, amit egy jó északi parti szabadstrandtól várni lehet: nyugodtabb vizet, kellemes környezetet és belépőmentes balatoni élményt.
Siófok
Siófok a balatoni nyüzsgés egyik központja, de a város nemcsak fizetős strandokról szól.
Az Aranypart 4200 méter hosszú, homokos partszakasza igazi klasszikus siófoki élmény. Sok ember, sok büfé, sok programlehetőség, rengeteg napozó és folyamatos balatoni élet jellemzi. Aki szereti a pörgést, annak jó választás, aki viszont teljes nyugalomra vágyik, annak érdemes a kevésbé forgalmas részeket keresnie.
Az Újhelyi strand, a Siófok-Szabadisóstó környéke és az Orgona-Bimbó utcai strand további lehetőséget kínálnak azoknak, akik Siófokon szeretnének belépő nélkül fürdeni. A város előnye, hogy itt tényleg mindenki megtalálhatja a saját ritmusát, a nyüzsgő nagystrandostól a csendesebb családi csobbanásig.
Szántód
Szántódon két kisebb, barátságos szabadstrand is várja a fürdőzőket. A Rigó utcai szabadstrand 60 méteres, füves, árnyékos, családias hangulatú partszakasz, ahol a napozóstég és a fák alatti pihenés is hozzátartozik az élményhez.
A Juhász Gyula utcai szabadstrand szintén nyugodt, füvesített fürdőhely, rövidebb nádnyílással a víz felé.
Tihany
Tihany az északi part egyik legnépszerűbb úti célja, itt is akad belépőmentes csobbanási lehetőség. A 400 méteres Gödrösi strand kifejezetten felkapott, még akkor is, ha nem egy tágas, klasszikus nagystrandról van szó. A hely gyorsan megtelik, de a tihanyi hangulat és a környezet miatt rengetegen szeretik. A 200 méteres Somosi strand szintén ingyenes fürdési lehetőséget kínál, inkább egyszerűbb, betonplázsos jelleggel.
Zamárdi
Zamárdi az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy a szabadstrand nem feltétlenül jelent kompromisszumot. A zamárdi Nagy szabadstrand 2,5 kilométeres partszakaszával a Balaton egyik leghosszabb ingyenes strandja. Itt bőven van hely, de a népszerűsége miatt főszezonban nagy tömegre kell számítani.
A Kiss Ernő utcai szabadstrand szintén kedvelt, több kikapcsolódási lehetőséggel, sportosabb és családiasabb hangulattal, trambulinnal.
Aki kisebb strandot keres, annak ott van a Jegenye téri, a Táncsics utcai, T-Beach néven is ismert partszakasz, a Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand, valamint a Klapka utcai strand. Zamárdiban tehát könnyű váltani: aki nyüzsgésre vágyik, talál nagy, mozgalmas partszakaszt, aki pedig csendesebb helyet keres, az is találhat eldugottabb szabadstrandot.


