A Balatonon strandot választani elsőre egyszerűnek tűnik: legyen tiszta víz, legyen árnyék, mosdó, büfé, egy jó lángosos, és lehetőleg ne kelljen fél órát körözni érkezéskor a parkolóhelyért. A valóságban azonban óriási különbségek vannak a magyar tenger partján a fürdőhelyek között. Van, ahol a kisgyerekes családoknak kedvez a lassan mélyülő víz és a homokos partszakasz, máshol a sportpályák, a vízisportok, a panorámás stégek vagy éppen a nyüzsgő esti élet miatt érdemes leteríteni a törölközőt. Mutatjuk a szerintünk legjobb fizetős strandokat, és azt, hogy kiknek ajánljuk.
Csopak Községi Strand
A csopaki községi strand régóta a Balaton egyik nagy kedvence, nem véletlenül: a több mint fél kilométeres kijelölt fürdőszakasz, a 15 ezer négyzetméteres zöldterület és a homokos, biztonságos vízpart miatt családoknak is kifejezetten jó választás. A strand többször elnyerte a Kék Hullám Zászló minősítést, a parton pedig játszóterek, zuhanyzók, öltözők, büfék, sportpályák, vízi programok és gyerekbarát élmények várják a nyaralókat. A Balatoni Bringakör közvetlenül mellette halad, autóval pedig a főbejárat előtti nagy parkoló miatt kényelmesen megközelíthető.
Árak:
- Teljes árú belépőjegy, napi egyszeri belépésre 2.800,- Ft
- Kedvezményes belépőjegy 2.000,- Ft
- Napi többszöri belépésre jogosító napijegy 3.000,- Ft
- Kedvezményes napijegy 2.200,- Ft
- Családi jegy, két felnőtt és legfeljebb négy gyermek részére 8.800,- Ft
- Délutáni napi felnőtt belépő 17 óra után 1.400,- Ft
- Délutáni napi gyerek belépő 17 óra után 1.000,- Ft
- 4 év alatt a belépés ingyenes.
Cím: 8229 Csopak, Örkény sétány 1.
Kinek ajánljuk? Családoknak, kisgyerekeseknek, azoknak, akik szívesen fizetnek valamivel többet a kiszámítható szolgáltatási szintért.
Balatonfüred, Esterházy strand
A balatonfüredi Esterházy strand a Tagore sétány egyik legszebb vízparti pontja, ahol gondozott, parkosított környezet, nyugodtabb hangulat és gyönyörű tihanyi panoráma várja a fürdőzőket. A strand akadálymentesen bejárható, hidraulikus vízbeemelővel és akadálymentesített mellékhelyiségekkel is segíti a mozgássérült vendégeket, ezért biztonságos és kényelmes választás lehet családoknak, idősebbeknek és pihenni vágyóknak is. A szezonban fitnesz- és aquafitnesz foglalkozások, gyerekprogramok, kézműves foglalkozások, strandröplabda-versenyek, valamint prémium és normál napozóágy-bérlés is elérhető.
Árak:
- Egyszeri felnőtt belépő 2.700,- Ft
- Egyszeri gyermek belépő, 4 év felett 14 év alatt 1.700,- Ft
- Napi felnőtt belépő, napi többszöri belépésre 3.200,- Ft
- Napi gyermek belépő, napi többszöri belépésre 2.000,- Ft
- Délutáni kedvezményes felnőtt belépő 16 órától 1.500,- Ft
- Délutáni kedvezményes gyermek belépő 16 órától 900,- Ft
- Nagy család belépő 9.000,- Ft
Cím: 8230 Balatonfüred, Tagore sétány
Kinek ajánljuk? Pároknak, családoknak, Balatonfüreden nyaralóknak, idősebb tuistáknak.
Balatonfüred, Kisfaludy strand
A Kisfaludy strand Balatonfüred keleti részén található, és az északi part egyik nagyobb, lazább hangulatú strandja. Kevésbé elegáns, mint az Esterházy, cserébe tágasabb, sportosabb választás. Azoknak különösen jó, akik füredi strandot keresnek, de nem feltétlenül a legdrágább vagy legfrekventáltabb opciót választanák.
A szolgáltatások között sportpályák, öltözők, mosdók, baba-mama szolgáltatások, akadálymentesített lejáró és több bérelhető vízi, illetve parti eszköz is megtalálható.
A strandkönyvtár külön hangulatos extra. A Kisfaludy strand akadálymentesített mellékhelyiségekkel, mozgássérült lejáróval és kijelölt parkolóhelyekkel is segíti az érkezőket.
Árak:
- Egyszeri felnőtt belépő 2.200,- Ft
- Egyszeri gyermek belépő, 4 év felett 14 év alatt 1.400,- Ft
- Napi felnőtt belépő, napi többszöri belépésre 2.600,- Ft
- Napi gyermek belépő, napi többszöri belépésre 1.700,- Ft
- Délutáni kedvezményes felnőtt belépő 16 órától 1.200,- Ft
- Délutáni kedvezményes gyermek belépő 16 órától 800,- Ft
- Nagy család belépő 7.300,- Ft
Cím: 8230 Balatonfüred, Aranyhíd sétány
Kinek ajánljuk? Aktívabb családoknak, sportolni vágyóknak, nagyobb társaságoknak, és azoknak, akik Balatonfüreden keresnek jó ár-érték arányú strandot.
Vonyarcvashegy, Lido strand
A vonyarcvashegyi Lido Strand azoknak való, akik a balatoni fürdőzés mellé egy kis pörgést is keresnek: itt wing foiling- és szörfiskola, vízisípálya, fejesugró stég és többféle sportolási lehetőség dobja fel a napot. A strand nemcsak a fiatalok körében népszerű, családoknak is jó választás, hiszen a vízi élmények mellett vendéglátóhelyek, rendezvények és kényelmi szolgáltatások is várják a látogatókat. Nagy előnye, hogy a parkolás ingyenes, a belépőt pedig bankkártyával és SZÉP-kártyával is ki lehet fizetni. 2025-ben hivatalosan is a Balaton legjobb strandja lett.
Árak:
- Kedvezményes napijegy hétfőtől péntekig, felnőtt 1.700,- Ft
- Kedvezményes napijegy hétfőtől péntekig, gyermek 4-18 év között 1.100,- Ft
- Kedvezményes napijegy hétfőtől péntekig, nyugdíjas 1.400,- Ft
- Kedvezményes családi jegy hétfőtől péntekig, két felnőtt és két gyermek részére 4.500,- Ft
- Napijegy hétvégén és ünnepnapokon, felnőtt 2.000,- Ft
- Napijegy hétvégén és ünnepnapokon, gyermek 4-18 év között 1.500,- Ft
- Napijegy hétvégén és ünnepnapokon, nyugdíjas 1.600,- Ft
- Családi jegy hétvégén és ünnepnapokon, két felnőtt és két gyermek részére 5.500,- Ft
Cím: 8314 Vonyarcvashegy, Fürdő utca 1.
Kinek ajánljuk? Aktív pihenőknek, vízisport kedvelőknek, családoknak, fiataloknak, és mindenkinek, aki a fürdés mellé még több programot szeretne.
Gyenesdiás, Diási Játékstrand
A gyenesdiási Diási Játékstrand igazi családi élménystrand, ahol a gyerekpancsolótól és játszótértől kezdve az animációs programokon át a mini diszkóig szinte minden a gyerekes családok kényelmét szolgálja. A sportosabb strandolók sem fognak unatkozni: strandröplabda, strandfoci, streetball, teqball, vízilabdapálya, vízi aerobic, SUP, kajak és vízibicikli is színesíti a kínálatot. A strand évről évre kiemelkedően szerepel a Kék Hullám Zászló minősítésen, 2024-ben ötcsillagos értékelést kapott, és a Balaton legjobb strandja címet is elnyerte. Az árnyas pihenőrészek, a baba-mama szoba, az ingyenes parkoló és a fedett kerékpártároló miatt egész napos, kényelmes balatoni programnak is remek választás.
Árak:
- Felnőtt napijegy hétköznap 1.700,- Ft
- Felnőtt napijegy hétvégén 2.000,- Ft
- Gyermekjegy hétköznap 1.400,- Ft
- Gyermekjegy hétvégén 1.500,- Ft
- Diák- és nyugdíjasjegy hétköznap 1.400,- F
- Diák- és nyugdíjasjegy hétvégén 1.500,- Ft
- Családi jegy hétköznap 5.500,- Ft
- Családi jegy hétvégén 6.000,- Ft
- Nagycsaládos jegy hétköznap 5.800,- Ft
- Nagycsaládos jegy hétvégén 6.600,- Ft
Cím: 8315 Gyenesdiás, Strand utca
Kinek ajánljuk? Kisgyerekes és nagyobb gyerekes családoknak, akiknek fontos, hogy a strand ne csak fürdőhely, hanem egész napos játszó- és élményterület legyen.
Gyenesdiás, Gyenesi Lidóstrand
A Gyenesi Lidóstrand a Diási Játékstrandnál csendesebb, családiasabb hangulatú fürdőhely, ahol a lassan mélyülő víz és a 100 méteres homokos partszakasz miatt a kisgyerekesek is biztonságosan strandolhatnak. A parkosított környezet, az árnyékos homokozó, a játszótér és a baba-mama szoba miatt kényelmes választás családoknak, miközben a sportolni vágyókat focipálya, röplabdapálya, lábtengó, pingpong és vízibicikli-bérlés várja. A strand a 2024-es Kék Hullám Zászló minősítésen ötcsillagos zászlót kapott, emellett Okos Strand különdíjjal és a Zala Vármegyei Önkormányzat különdíjával is elismerték. Nagy előnye, hogy az autósok a vasúti átjáró előtt ingyenes parkolóban hagyhatják a kocsit, a parton pedig büfék gondoskodnak a klasszikus balatoni falatokról.
Árak:
- Felnőtt napijegy hétköznap 1.600,- Ft
- Felnőtt napijegy hétvégén 1.800,- Ft
- Gyermekjegy hétköznap 1.400,- Ft
- Gyermekjegy hétvégén 1.500,- Ft
- Diák- és nyugdíjasjegy hétköznap 1.400,- Ft
- Diák- és nyugdíjasjegy hétvégén 1.500,- Ft
- Családi jegy hétköznap 5.200,- Ft
- Családi jegy hétvégén 5.600,- Ft
Cím: 8315 Gyenesdiás, Lidó utca
Kinek ajánljuk? Pároknak, családoknak, hosszabb időre érkezőknek.
Balatonalmádi, Wesselényi strand
Balatonalmádi legnagyobb strandja, a Wesselényi strand igazi klasszikus családi fürdőhely: sok büfével, sportolási lehetőséggel, vízi vidámparkkal, strandröplabdával, játszótérrel és strandkönyvtárral várja a vendégeket. A legkisebbekre külön is gondoltak, őket homokos parti rész, árnyékolás és gyermekcsúszda fogadja, miközben a strand akadálymentesen is jól használható. Nagy előnye, hogy autó nélkül is könnyen megközelíthető, hiszen a vasútállomás és a buszvégállomás is rövid sétára található, a parkolás pedig ingyenes.
Árak:
- Felnőtt napijegy 2.600,- Ft
- Gyermek-, diák- és nyugdíjas napijegy 1.800,- Ft
- Családi jegy két felnőtt és legfeljebb négy gyermek részére 7.300,- Ft
Cím: 8220 Balatonalmádi, Szent István sétány 6.
Kinek ajánljuk? Autó nélkül érkezőknek, családoknak, akadálymentes megközelítést keresőknek, és azoknak, akik szeretik, ha egy strand közvetlenül kapcsolódik a városi szolgáltatásokhoz.
Alsóörsi Községi Strand
Az alsóörsi községi strand a település központja alatt, a hajóállomás közelében található, így autóval, vonattal és kerékpárral is könnyen elérhető. Alsóörsön a parkolás ingyenes, a Balatoni Bringakör pedig közvetlenül a bejárat előtt halad el. A partot időről időre újrahomokozzák, a vízben és a szárazföldön is sok a játék- és sportlehetőség, a közös jeggyel használható élményparkban pedig többek között hárompályás csúszda, minigolf, trambulin, lengőteke és biliárd is várja a családokat.
Árak:
- Felnőtt belépő 2.500,- Ft
- Gyermek- és nyugdíjas belépő 1.500,- Ft
- Diákjegy 18-24 éves korig, érvényes diákigazolvánnyal 2.000,- Ft
- Felnőtt visszatérős belépő 3.000,- Ft
- Gyermek- és nyugdíjas visszatérős belépő 2.000,- Ft
- Családi belépő, két felnőtt és legfeljebb négy gyermek részére 6.500,- Ft
- Felnőtt belépő 16 óra után 1.500,- Ft
- Gyermek- és nyugdíjas belépő 16 óra után 1.100,- Ft
Cím: 8226 Alsóörs, Strand sétány 3
Kinek ajánljuk? Árnyékot keresőknek, családoknak, keleti medencében nyaralóknak, és azoknak, akik szeretik a füves, rendezett, klasszikus balatoni strandokat.
Siófoki Nagystrand
A Siófoki Nagystrand a Balaton egyik legismertebb és leglátogatottabb fürdőhelye több mint 8 hektáros területtel, 670 méteres partszakasszal és 13 500 fős befogadóképességgel. A családokat 800 négyzetméteres játszótér, homokozó, a Kelén hajóról elnevezett fa gyermekjátékhajó és élményelemekkel felszerelt gyermekmedence várja. A strand akadálymentesített úttal, akadálymentes mosdóval és vízbeemelővel is rendelkezik, emellett büfék, sportpályák, vízibicikli- és SUP-kölcsönző, vízi ugráló, valamint fizetős óriáskerék is színesíti a kínálatot. A Plázs fehér homokos strandja és nappali-esti programjai miatt azoknak is jó választás lehet, akik a fürdés mellé igazi siófoki nyári pezsgést keresnek.
Árak:
Plázs felnőtt strandbelépő június 18-ig 1.800,- Ft
Plázs felnőtt strandbelépő június 18. után 2.800,- Ft
Cím: 8600 Siófok, Petőfi sétány 3.
Kinek ajánljuk? Fiataloknak, társaságoknak, akik a pörgősebb pihenést preferálják, akiknek a balatoni strandolás része a zene, a pezsgés és az esti élet.
Balatonlelle, Napfény strand
A balatonlellei Napfény strand a város egyik legismertebb családi strandja, amely a hajóállomás keleti oldalán, központi helyen várja a fürdőzőket. A lassan mélyülő víz és a 2008-ban kialakított homokos partszakasz miatt különösen népszerű a kisgyerekesek körében, de az élményfürdő, a pezsgőfürdős és nyakzuhanyos medencék, valamint a hárompályás hullámcsúszda miatt nagyobb gyerekekkel is egész napos program lehet. A strand ingyenes szolgáltatásai között akadálymentes mosdók, baba-mama szobák, családi öltözők, játszóterek, homokos sportpályák, fitneszeszközök és kerékpártárolók is vannak, míg a vízi kalandpark, a SUP, a vízibicikli, a kabinok és az értékmegőrző külön díjért vehetők igénybe.
Árak:
- Belépőjegy a strand igénybevételére, felnőtt 1.700,- Ft
- Belépőjegy a strand igénybevételére, gyermek 3-14 év között 900,- Ft
- Strandbelépő bérlet 7 napra, felnőtt 8.500,- Ft
- Strandbelépő bérlet 7 napra, gyermek 3-14 év között 4.500,- Ft
- Élmény- és úszómedence igénybevételi díja, maximum 2 óra, felnőtt 1.600,- Ft
- Élmény- és úszómedence igénybevételi díja, maximum 2 óra, gyermek 3-14 év között 900,- Ft
- Élmény- és úszómedence bérlet 7 napra, heti bérlet 7×2 óra, felnőtt 9.000,- Ft
- Élmény- és úszómedence bérlet 7 napra, heti bérlet 7×2 óra, gyermek 3-14 év között 5.000,- Ft
- Hullámcsúszda igénybevétele, 1 csúszás 600,- Ft
- Hullámcsúszda 10 alkalom 4.800,- Ft
- Kabinhasználat 900,- Ft
- Kabinbérlet 7 napra 5.000,- Ft
- VIP jegy, strandbelépésre, valamint az élményfürdő és a hullámcsúszda korlátlan használatára 7.500,- Ft
- Családi jegy strandbelépő, 2 felnőtt és 2 gyermek részére 4.100,- Ft, minden további gyermek +700,- Ft
- Családi jegy strandbelépő, 2 felnőtt és 1 gyermek részére 3.400,- Ft
Cím: 8638 Balatonlelle, Napospart utca 3.
Kinek ajánljuk? Kisgyerekes családoknak, Balatonlellén nyaralóknak, vonattal érkezőknek, és azoknak, akik egy jól felszerelt, központi déli parti strandot keresnek.
Szigligeti Községi Strand
A szigligeti községi strand a nyugat-balatoni térség egyik hangulatos családi fürdőhelye, ahol a csaknem 400 méteres partszakasz, a lassan mélyülő víz és a finom homokos gyermeköböl miatt a kisebb gyerekekkel érkezők is nyugodtan tervezhetnek egész napos strandolást. A 18 ezer négyzetméteres, gondozott zöldterületen bőven akad árnyékos pihenőhely, de sportpályák, vízi kosárlabda, pingpong, street workout, SUP-, vízibicikli- és vitorláskölcsönzés is színesíti a kínálatot. A strand 2024-ben ötcsillagos Kék Hullám Zászló minősítést kapott, emellett a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Zöld béka díjjal is elismerte a környezettudatos működését. A baba-mama szoba, a játszótér, az ugrálóvár, a büfék és az esti, nyitvatartás utáni ingyenes szabadstrand-használat miatt kirándulással összekötve is jó választás lehet.
Árak:
- Felnőtt napi belépőjegy, egyszeri belépésre 1.500,- Ft
- Gyermek- és ifjúsági belépőjegy, 3-18 éves korig 1.000,- Ft
- Családi jegy, két felnőtt és két gyermek részére 4.000,- Ft
- Heti belépőjegy 7.500,- Ft
- Gyermek- és ifjúsági heti belépőjegy, 3-18 éves korig 5.000,- Ft
- Havi belépőjegy 27.000,- Ft
- Gyermek- és ifjúsági havi belépőjegy, 3-18 éves korig 9.000,- Ft
- Napi kabinjegy 1.000,- Ft
- Napi értékmegőrző 1.000,- Ft
Cím: 8264 Szigliget, Soponyai út
Kinek ajánljuk? Kirándulós strandolóknak, családoknak, nyugodtabb nyugat-balatoni hangulatot keresőknek, és azoknak, akik szeretik, ha a strandolás mellett látványos program is van a közelben.
Tihany, Sajkodi strand
A Tihanyi-félsziget északnyugati csücskében, a Csúcs-hegy lábánál megbújó Sajkodi strand azoknak szól, akik a balatoni nyüzsgés helyett természetközeli pihenésre vágynak. A füves, fás partszakasz a Sajkodi-öbölben simul bele a tájba, madárfüttyel, kabócaénekkel és a nyugati medencére nyíló kilátással. A fürdőzés mellett SUP-, kajak- és vízibicikli-kölcsönzés, játszótér, homokozó, értékmegőrző és napozóágybérlés is elérhető, a környék pedig könnyen összeköthető egy túrával a Belső-tó, az Őrtorony-kilátó vagy az őslevendulás felé.
Árak:
- Felnőtt belépő 1.000,- Ft
- Gyermek belépő, 6-18 éves korig 500,- Ft
- Családi belépő, két szülő és két gyermek részére 2.500,- Ft
- Napágy 1.000,- Ft/nap
Cím: 8237 Tihany-Sajkod, Sajkodi sor
Kinek ajánljuk? Csendesebb strandot keresőknek, kirándulóknak, pároknak, és azoknak, akik Tihanyt nemcsak turistalátványosságként, hanem fürdőhelyként is felfedeznék.
Tihany, Hajóállomási strand
Árak:
- Egyszeri felnőtt belépő 1.250,- Ft
- Korlátlan felnőtt napijegy 1.650,- Ft
Cím: 8237 Tihany, 538 hrsz.
Kinek ajánljuk? A Hajóállomási strandot városnézéssel kombináló utazóknak, a Plage18-at pároknak és prémium strandnapot keresőknek.
Fonyód, Panoráma strand
Fonyód egyik nagy előnye, hogy a déli parton is ad egy kis északi parti érzést: a Badacsony és a tanúhegyek látványa innen különösen szép. A fonyódi Panoráma strand a város egyik legmodernebb fürdőhelye, ahol fövenypart, vízi élményjátszótér, két homokos játszótér és bámulatos balatoni kilátás várja a strandolókat. A gyerekeknek Midi show park, a sportosabb vendégeknek vízen úszó strandröplabdapályák, szabadtéri kondipark, pingpong, teqball, SUP-, kajak-, sárkányhajó- és surfski-bérlés is elérhető. A strand akadálymentes bejárattal, díjmentesen használható akadálymentes vízbejutással, értékmegőrzőkkel, baldachinos ágyakkal és vízimentő-szolgálattal működik a főszezonban. Vonattal és busszal is kényelmes célpont, hiszen a központi állomásoktól akadálymentes aluljárón át, néhány perc alatt elérhető.
Árak:
- Felnőtt belépő 1.400,- Ft
- Nyugdíjas és diák 700 ft
- Családi jegy 3500 ft
Cím: 8640 Fonyód, Fürdő utca
Kinek ajánljuk? Vonattal érkezőknek, kerékpárosoknak, panorámás strandélményt keresőknek, és azoknak, akik jó árú, központi déli parti strandot választanának.
Keszthely, Városi strand
A keszthelyi Városi strand több mint 30 ezer négyzetméteren terül el a város központja alatt, legismertebb épülete pedig az 1864-ben épült, később teljesen felújított Szigetfürdő fürdőház. A belépő a Balaton formájú élménymedence használatát is tartalmazza, nyáron pedig a Viviéra nevű, trópusi hangulatú, részben fedett szórakozóhely is a strand különleges elemei közé tartozik. A sportolni vágyók röplabda-, kosárlabda-, kézilabda-, tollas- és strandfocipályát is találnak, a családokat játszóterek, a kényelmet pedig mosdók, zuhanyzók, kabinok, ivókutak, ingyenes wifi és strandkönyvtár segíti. A napozóágy, a vízibicikli, az ugrálóvár, az óriás vízicsúszda, a trambulin és a minigolf külön díjért vehető igénybe.
Árak:
- Felnőtt jegy 2.100,- Ft
- Háromnapos bérlet egy főre 4.000,- Ft
- Hétnapos bérlet egy főre 8.900,- Ft
- Háromnapos családi bérlet:
- 1 felnőtt és 2 gyermek részére 8.000,- Ft
- 2 felnőtt és 2 gyermek részére 10.000,- Ft
- 2 felnőtt és 3 gyermek részére 11.000,- Ft
Cím: 8360 Keszthely, Csík Ferenc sétány 3.
Kinek ajánljuk? Keszthelyen nyaralóknak, aktív strandolóknak, vagy akik szeretnek várost nézni a strandolás után.
Déli part vagy északi part: melyik balatoni strandot válasszuk?
A déli part sok helyen lassabban mélyül, ezért kisgyerekes családoknak kényelmesebb lehet. Balatonlelle, Zamárdi és Balatonboglár ezért különösen népszerű a családosok körében. A déli parton ráadásul több nagy kedvező árú strandot is találni, ami többnapos nyaralásnál komoly szempont lehet.
Az északi part viszont gyakran látványosabb panorámát, karakteresebb településeket és kirándulással jobban kombinálható strandokat kínál.
Csopak, Balatonfüred, Tihany, Szigliget vagy Vonyarcvashegy nemcsak fürdőhely, hanem önálló úti cél is. Itt sokszor a strandolás mellé könnyen társul séta, borozás, kilátópont, városnézés vagy túra.
Melyik balatoni strand a legjobb kisgyerekkel?
Kisgyerekkel a legfontosabb szempont a lassan mélyülő víz, a játszótér, az árnyék, a pelenkázó, a mosdók állapota és az, hogy ne kelljen túl sokat gyalogolni a bejárattól a vízig. Ezek alapján jó választás lehet Balatonlelle Napfény strandja, Balatonboglár Platán strandja, Zamárdi Nagystrandja, Gyenesdiás Diási Játékstrandja, Csopak Községi Strandja, valamint a balatonfüredi Esterházy és Kisfaludy strand.
Melyik balatoni strand a legjobb autó nélkül?
Autó nélkül Fonyód Panoráma strandja szuper választás, mert a vasútállomás közvetlen közelében fekszik. Balatonlelle Napfény strandja szintén könnyen elérhető a vasútállomástól és a buszmegállótól. Balatonalmádi Wesselényi strandja a vasútállomástól körülbelül 400 méterre, a buszvégállomástól nagyjából 500 méterre található. Siófok Nagystrandja is kényelmes vonatos célpont, bár főszezonban számolni kell a tömeggel.
Kerékpárral Csopak, Fonyód, Keszthely Helikon és több más parti strand is jó választás, mert a Balatoni Bringakör közvetlenül a közelben halad.
Ha nem csak strandolnál, meg is szállnál a környéken:
Ezekre figyelj, hogy nyugodtan strandolhass
Főszezonban, különösen júliusban és augusztusban érdemes reggel érkezni, mert a legjobb árnyékos helyek gyorsan elfogynak. A fizetős strandoknál sok helyen délutáni jegy is elérhető, ami jó megoldás lehet azoknak, akik nem egész napra mennek. Csopakon például 17 órától kedvezmény van, Balatonfüreden több strandnál 16 órától olcsóbb a belépés.
Kerékpárral érkezve nézzük meg, van-e zárt vagy fedett tároló, mert a népszerű strandoknál főszezonban ez is sokat számíthat.
A plusz költségeket is vedd számításba: a parkolás, a napágy, a vízibicikli, az élményfürdő, a csúszda vagy más attrakció külön díjas lehet. Kutyával pedig nem minden strandra lehet bemenni, ezért négylábú társ esetén érdemes külön kutyás strandot vagy kutyabarát fürdőhelyet keresni.
Cikkünk frissült: 2026.06.08.
A legjobb balatoni szabadstrandokról külön cikk készül, hamarosan frissítjük a hivatkozással írásunkat.

