Ürülékkel szennyezett víz került a Balatonba - már eltávolították a fekáliás vizet a tóból
Frissítés! A hatóságok mindkét helyszínen eltávolították a szennyeződést – értesült a We Love Balaton. A portál megkeresésére a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság sajtóreferense úgy nyilatkozott, a hatóságok kint vannak az érintett helyszíneken, de már minden tiszta, a vízmintavételének laboreredményei határérték alattiak. A szennyezések nem voltak olyan mértékűek, hogy le kelljen zárni a strandokat.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Balatonon a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság – írja a Sonline. A szennyezésről vasárnap késő délután kapott bejelentést az igazgatóság a megyei katasztrófavédelemtől.
A cikk szerint a szennyezés vélhetően egy medence tisztítása során kerülhetett az árokba, és onnan a Balatonba.

A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán tájékoztatott az esetről – a bejegyzés jelenleg nem elérhető – abban az állt, hogy a Lidó köz utca mellett lévő csapadékvíz elvezető árokba került emberi ürülékkel szennyezett, fekáliás víz, ami a Balatont is érinti.
Balatonlellén is szennyezett víz folyt a Balatonba
A Sonline azt írja, nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy szennyezett víz került a Balatonba, ugyanis egy nappal korábban Balatonlellén, a Jázminvirág utcában történt hasonló eset. Ott is elsőfokú kárelhárítási készültséget rendeltek el, “opális, szúrós szagú vízbefolyás” miatt.

