„Az újjászülető belső parkban már a végéhez közeledik a növénytelepítés: díszfákat, cserjéket és évelőket ültetünk, amelyek egész évben változatos, szemet gyönyörködtető látványt biztosítanak. A fenntarthatóságot a korszerű öntözőrendszer és gondosan előkészített, tápanyagban gazdag talaj szolgálja” – posztolta a Nemzeti Hauszmann Program.

Jelenleg a kemény mészkőből készült burkolatok, korlátok, utcabútorok, valamint a köz- és díszkivilágítás kiépítésén dolgoznak. Az ágyútorony tetején, szárazságtűrő növényzettel beültetett tetőterasz páratlan panorámát kínál majd a látogatóknak. Ütemesen halad a Szabadság-szobor előtti park, valamint az erődöt körülölelő sétány kialakítása is, ahol jellegzetes legyezőmintás kiskockakő burkolat készül. A belső helyiségekben ütemszerűen haladnak az épületgépészeti és elektromos munkálatokkal: a nyugati rondellában helyet kapó kiállítótérben, valamint az erőd kiszolgáló egységeiben a gépészeti berendezések, illetve az erős- és gyengeáram hálózatok szerelése is már a végéhez közeledik.
A megújuló Citadella arculatának kialakításánál egyszerre törekednek a történelmi értékek megőrzésére és a modern megoldások harmonikus beillesztésére.
Az ágyútorony új fogadótere különleges üvegszerkezettel és áttetsző burkolattal készült el. Ennek látványos eleme az üveghíd, amely szervesen illeszkedik majd a magyarok szabadságküzdelmét bemutató kiállításhoz. A történelmi falak restaurálása során letisztították a felületeket, eltávolították a hosszú évtizedek alatt lerakódott szennyeződéseket, és megerősítették a szerkezetileg gyenge pontokat.
A védfalak süttői vörösmészkő fedlapjai szintén megújultak. Az erőd korábban zárt rendszere új bejáratokkal vált átjárhatóbbá. A Szabadság-szobor mögötti bástyánál egy új lépcsősor köti össze a belső udvart a frissen kialakított bejárattal. Az erődfalakat három helyen nyitották meg, hogy a Citadella immár több irányból is könnyen megközelíthető legyen.
„A Citadella megújításával sok évtizedes adósságot törlesztünk. A Gellért-hegy csúcsán, turisztikailag kiemelt helyen, az ország egyik legszebb panorámájú pontján a világörökségi helyszínhez méltatlan állapotok uralkodtak. Célunk, hogy Budapest csúcsán egy szerethető helyszínt adjunk vissza az embereknek, ahol a hazai és a külföldi látogatók is tartalmasan tölthetik el az időt. Egy zöld, nyitott, szabad parkot hozunk létre, a nyugati ágyútoronyban pedig a magyarság szabadságküzdelmeit bemutató kiállítást alakítunk ki” – emelte ki nyilvános bejegyzésében a Nemzeti Hauszmann Program.
