Zsiráfbébi született a Nyíregyházi Állatparkban

Startlap - Startlap
180 centi magas a 'kicsi'.

Egy borjúval gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark eddig öt tagból álló Rotschild-zsiráfcsapata.

A 450 napnyi vemhességi idő után világra jött bika jól van, egyelőre anyjával él együtt, de pár nap múlva meg fog ismerkedni a csapat többi tagjával is.

A sóstógyógyfürdői állatkertben jelenleg három felnőtt zsiráf nőstény és egy hím él, mellettük a most kéthetes borjú, valamint egy fiatal, három és fél éves nőstény tekinthető meg.

A gondozók aggódtak a zsiráfanya vemhessége miatt, mivel a nőstény az első borját nem nevelte, őt a szakembereknek kellett etetni az első hetekben. Szerencsére a második utódjánál már megérett az anyaságra, az első pillanattól kezdve gondoskodóan neveli. A 180 centiméter magas, hetven kilogramm súlyú borjú egyelőre anyatejjel táplálkozik, féléves korában kezd majd átszokni a szálas takarmányra.

A tudomány a zsiráfok kilenc alfaját különíti el mintázatuk és afrikai élőhelyük alapján. A Nyíregyházi Állatparkban alfajtiszta Rotschild-zsiráfok élnek, Grevy-zebrákkal és több ritka antilopfajjal közös kifutóban. A Rothschild-zsiráfok a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild után kapták nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonosak, ezért Uganda-zsiráfnak is szokták nevezni.

Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb mint hétszáz egyed él belőlük. A világ állatkertjeiben nagyjából 580 Rothschild-zsiráfot tartanak számon, hat a Nyíregyházi Állatparkban él. A most született borjú egyébként a nyolcadik Nyíregyházán született zsiráf.

 

Forrás: MTI

Fotók: MTI – Balázs Attila

Ez is érdekelhet

képcím

Változik egy nyugdíjszabály szeptembertől

képcím

"Léteznek tehát ilyen hasznos idióta írók és olvasók" -...

képcím

Stohl András ezt üzente Gáspár Evelinnek