Weisz Fanni komoly műtéten esett át

A modellnek gyermekkorában fúrták ki a koponyáját és kapott implantátumot, melynek segítségével képes beszélni.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-11-15 08:44

Fotó: Facebook

Sokan felkapták a fejüket, amikor kedd este, a TV2 képernyőjén látható A legbátrabb páros című műsorban Weisz Fanni többször megszólalt. Az ijesztő próbatételek közben kétségbeesetten beszélt a férjéhez, majd összefüggő mondatokban nyilatkozott egy-egy feladat után. Eddig ugyanis leginkább csak jelnyelven láttuk őt kommunikálni, ahogy a legtöbb siketet – számol be a Bors.

A lap most megtudta, hogy a modell gyermekkorában komoly műtéten esett át, és „mesterséges hallás” segítségével sajátította el a beszédet.

A hétórás beavatkozás során, mely az elsők között volt Magyarországon, megfúrták a koponyáját és a koponyacsontjára csiszolták egy belső szerkezetet, amihez egy külső egység is tartozik.

Ezzel elektródákat tudnak bevinni a belső fülben található csigába, ami az ott lévő, eltöredezett szőröcskéket helyettesíti. Ezáltal veszi a hanghullámokat, és kiskora óta hallja, értelmezi és tanulja a hallók beszédét – írják.

Szeretné hallani gyermekét

A modell azonban inkább a jelbeszédet részesíti előnyben, mert a készülék használatától nem csak hamar elfárad, de a feje is megfájdul. Ugyanakkor korábban kifejtette, hogy gyermeke születése után mindenképpen használni fogja az implantátumot, mert szeretné hallani a kicsit.

Mai nap hírei

Záporokkal, zivatarokkal érkezik a lehűlés – mutatjuk, hol várható csapadék

agroinform.hu5 órája

Mostanában folyton felébredsz kora reggel, hajnalban? Komoly dolgot üzen a tested

joy.hu6 órája

Felháborodottan küldte el Merkelynek egy nő anyja negatív ellenanyagos leletét

168.hu16 órája

Orbán Viktor részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyinnak

demokrata.hu17 órája

Megbabonázta egy kisbaba az állatkerti gorillát

hirado.hu18 órája

Ötpontos adókönnyítés jön, csökken a munkabérek adóterhe is

forbes.hu19 órája

Betört a magyar piacra a sötétlila paradicsom

agrotrend.hu19 órája

"Luxus-külügyminiszterünk ismét mert nagyot mondani" – Keményen nekiment Szijjártónak a kanyarban előzős hasonlat miatt Jakab Péter

propeller.hu19 órája