Visszatért betegsége után Kulka János a filmvászonra

Startlap - Startlap
Két és fél év kényszerpihenő után vállalt filmszerepet Kulka János, az "X – A rendszerből" törölve című magyar gyártású produkcióban lesz látható.

Súlyos betegsége miatt hosszú időre kellett nélkülöznie a hazai kultúra kedvelőinek Kulka János zsenialitását a színpadról és a filmvászonról, mint ismert, két és fél évvel ezelőtt agyvérzés miatt került kórházba a színművész, amit hónapig tartó rehabilitáció követett. 

Az X – A rendszerből törölve című hazai gyártású film díszbemutatóján a Blikk készített interjút  Kulka Jánossal, aki egy mozgásában korlátozott, nehéz körülmények között élő férfi szerepét játszotta Ujj Mészáros Károly legújabb krimijében.

Remek volt együtt dolgozni Károllyal és az egész stábbal, nagyon szerettem, igazi kihívást jelentett nekem. Boldog vagyok.

– nyilatkozta Kulka a Blikknek, aki azt is elmesélte, hogy a forgatások igencsak megterhelőek voltak a számára, még akkor is, ha beszélnie nem kellett a jelenetekben. Hozzátette:

Nehéz volt, nagyon elfáradtam közben, de megérte.

November 1-től vetítik a hazai mozikban a vérfagyasztó thrillert, amelyben a főszerepet Balsai Móni játssza, de a filmvásznon feltűnik Schmied Zoltán, Szabó Győző, Olasz Renátó, valamint Básti Juli, s mellette olyan fiatal tehetségek is, mint például az első filmes Bujáki Zsófi, aki a főszereplő lányát alakítja.

Íme a film előzetese: 

Ez is érdekelhet

képcím

Molnár Gusztáv felesége kipakolt: durva ügyek állnak a válásuk...

képcím

Felismered a népszerű magyar filmek helyszíneit? Kvíz!

képcím

G.w.M kemény szavakkal ment neki a gyerekei anyjának - Nagy Melanie...