Visszahívták dolgozni a viccmesélő buszsofőrt

Startlap - Startlap
Hat éve kirúgták, de a munkaerőhiány miatt most visszahívják.

Visszahívja a BKV azt a humoros buszvezetőt, akit annak idején azért rúgtak ki, mert viccekkel szórakoztatta az utasokat út közben – értesült a Blikk.

A lap úgy tudja, hogy a BKV a 3-as metró vonalának teljes lezárásakor számít leginkább a most 32 éves Bócsa Viktorra, hogy poénjaival felvidítsa az utasokat.

A közlekedési társaság bajban van, hiszen magas fizetés ígéretével is alig találnak buszvezetőt – teszik hozzá.

Viktort hat évvel ezelőtt rúgták ki, és valóságos koncepciós eljárást indítottak ellene akkori felettesei, amiért élcelődött a buszok műszaki állapotán – fogalmaz a lap, hozzátéve, hogy nem is hosszabbították meg a szerződését.

A hivatalos indoklás szerint azért, mert engedély nélkül szerepelt egy riportban, emellett engedély nélkül elhagyta a szolgálati helyét, miközben a rádióban nyilatkozott. Emellett azt is felrótták, hogy késett, és két ellenőrzés során gyorshajtáson érték, így már meg is volt az indok az elküldéséhez.

A fiú egyébként azóta pályát váltott, pékséget nyitott Cegléden.

Ők kerestek meg, hogy lenne-e kedvem visszajönni, mert szükség volna rám és a humoromra. Elég jó fizetést ígérnek, és a pékség is elketyegne nélkülem. Teljesen sosem tettem le arról, hogy egyszer újra a volán mögé üljek, de nagyon meglepett a dolog. A szerelmemen múlik, hogyan döntök, ha megbocsát és kibékül velem, akkor visszamegyek a BKV-hoz

– nyilatkozta a lapnak Viktor, így tehát egyelőre még nem biztos, hogy elfogadja az ajánlatot.

 

Ez is érdekelhet

képcím

Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezte a...

képcím

Megszűnik a munkahelyi kötelező orvosi vizsgálat

képcím

A 149-es buszon született meg egy kisbaba, a sofőr segített az...