Vilmos herceg négynapos tiltakozó akcióba kezdett

Startlap - Startlap
Nem hajlandó felmenni a közösségi oldalakra, így áll ki Vilmos herceg egy nagyon fontos ügy mellett. Heti bulvárösszefoglaló.

Vilmos herceg négynapos tiltakozó akcióba kezdett

Az angol királyi család meglehetősen aktívan van jelen a közösségi médiában: van Twitter- és Instagram-profiljuk is, ahol egészen gyakran osztanak meg a mindennapjaikkal vagy a munkájukkal kapcsolatos képeket, infókat. Vilmos herceg azonban most pár napig bojkottálja a közösségi médiát. Ha érdekel, mi az oka a döntésének, ebből a cikkből megtudhatod.

Magyar sztárok, akik fiatalon váltak anyává

Szandi 24 évesen lett édesanya, nagylánya, Blanka pedig kiköpött klónja az énekesnőnek. Anyák napja apropóján megnéztük, kik azok, akik fiatalon már anyai örömök elé néztek. Részletek.

Nem véletlenül derült ki a Mészáros-Várkonyi-szerelem

A HVG azt rekonstruálta a nyilvánosságban eddig megjelent, illetve különböző háttérinformációk alapján, hogy milyen módon került a nyilvánosságra Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc szerelme, illetve tervezett házassága az elmúlt hónapokat sűrű pletykái után. Érdekes következtetésekre jutottak, amiket itt olvashatsz el. 

Schmuck Andor 1,5 év után válik 26 évvel fiatalabb feleségétől

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Március elején még szerelmes hangulatban mesélte a tévében a 24 éves Eszterrel való megismerkedésük romantikus történetét. Részletek itt.

Wossala Rozina: Egy példaértékű, erős nő az édesanyám!

A főváros egyik legvagányabb éttermének, a Bestiának a tulajdonosa, szakács, műsorvezető és A Konyhafőnök egykori ítésze, Wossala Rozina mesélt a Startlapnak imádott édesanyjáról, a lenyűgöző Kánya Katáról. Felidézett egy meghitt gyerekkori emléket, elárulta közös szenvedélyüket, és egy érdekes tényt is megosztott kettőjükről. Az interjút itt találod.

Hegyi Barbara csodaszép nagylányával együtt szerepelt

23 éves Balikó Rozi és 55 éves édesanyja közös címlapra kerültek, és ennek apropóján különleges kötelékükről is meséltek. Utoljára 21 évvel ezelőtt történt ilyen. Fotó és további részletek ebben a cikkben.

Katalin hercegné és Vilmos herceg családi videója megríkatta a kommentelőket

A 10 éves házassági évfordulóját ünneplő párról már csütörtök reggel megjelent két gyönyörű fotó, de aztán egy olyan felvétel következett, ami felülmúlta mindezt. Íme.

Szulák Andrea megmutatta 14 éves lányát

MTVA Fotó: Zih Zsolt

Rozina születésnapja alkalmából jelent meg egy közös fénykép Szulák Andrea oldalán, egy rövid, de roppant érzelmes szöveg kíséretében. Erre a linkre kattintva nemcsak a fotót nézheted meg, hanem olvashatsz is az anya-lánya páros szoros kapcsolatáról.

Tóth Gabi ígérete ellenére mégis megmutatta gyerekét: “Egyszeri alkalom, hogy a kislányunk a médiában szerepel”

Közel egy éve nem láthattuk Hannarózát, most mégis széles mosollyal szerepelnek együtt a címlapon. Tóth Gabi ugyanakkor tett néhány szokatlan, szigorú megkötést a fotóval kapcsolatban, és magyarázatot is adott. Fotó és további részletek itt.

II. Erzsébet először szerepelt nyilvánosan Fülöp halála óta

A királynő nagyon mosolygós volt a virtuális találkozó során, amelybe a nagyközönségnek is bepillantást engedett a palota. Fotók.

Ez is érdekelhet

képcím

Károly király első beszéde Katalin hercegné diagnózisa óta:...

képcím

Katalin hercegné bejelentette, hogy rákos

képcím

Megszólalt Katalin hercegné a manipulált fotóról