Vígjátékba illő módon üldözte a rendőrség a tüntetőket, akik egyszerű kirándulóknak álcázták magukat

Startlap - Startlap
Együtt metrózott, villamosozott és buszozott 20 rendőr 20 fiatallal, nyomukban a villogó csapatszállítókkal.

Mivel az új gyülekezési törvény szerint a közéleti, nyilvános gyülekezéseket be kell jelenteni, ezért érdekes trükkhöz folyamodtak egy demonstráció szervezői.

A Facebookon a török nagykövetség hirdettek meg egy eseményt, hogy “szigorúan közügyektől mentesen” beszélgessenek “a török bajnokságról, ételekről, filmekről, a török és magyar kortárs nagy kabaré művészeiről és egyéb politikamentes dolgokról” – számolt be az Index.

A program következő pontja a Gül baba türbéje előtt demonstráló szélsőjobboldali Identitás Generáció meglátogatása volt – kifejezetten kirándulási céllal. A rendőrök pedig hosszasan kísérték metróról villamosra, villamosról buszra a beszélgető civilek alig 20 fős csoportját.

Közzétette: Vajnai Attila – 2018. október 8., hétfő

A követség előtt elég nagy készültség fogadta a csapatot: 5-6 csapatszállító szállt ki a helyszínre, amit a fiatalok hamar elhagytak, és elindultak a földalattihoz. A rendőrség pedig követte őket: egymás után szállt fel a földalattira a 20 rendőr és a 20 fiatal, akik többek között a Fluor Tomi-féle péniszes Erdogan képet vitték a kezükben kis táblácskán.

Ezután az Oktogonon mindannyian átszálltak a 4-6-osra, ahonnan a rendőri kísérettel együtt a Margit híd budai hídfőjénél szállt le a kirándulók csapata. Ekkor már a portál szerint “kifejezetten hangulatos és kedves beszélgetés zajlott egy-két rendőr és egy-két fiatal között arról, hogy ki, miért van itt”.

A villamost villogó, csapatszállító rendőrautók is követték a síneken.

A nem tüntető demonstrálók innen a Gül baba türbéjéhez szervezett – és előre bejelentett – tüntetés felé vették volna az irányt, de a rendőrök elállták az útjukat, mondván, odafent tüntetés zajlik.

A csapat átsétált a Mecset utcához, ahol újfent útjukat állta a rendőrsorfal. Végül a 191-es busszal cselezték ki a rendőröket: felszálltak, a rendőrök utánuk, majd két megállóval később mindenki leszállt, hogy megpillantsák a várva várt nagybetűs tüntetést, ami pontosan nyolc emberből állt. A rendőrök továbbra sem engedték a csapatot a tüntetők közelébe, és végül mindenki elsétált. A fiatalok egy kocsmába mentek – hogy a rendőrök ide is követték-e őket, arról már nincs információ.

Ez is érdekelhet

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...

képcím

Garázdaság miatt eljárást indítottak a fideszes propagandista...

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...