Videón a magyar kamionos halálos ütközése

Startlap - Startlap
A kamiont vezető 53 éves magyar sofőr vétlen volt a balesetben, de a helyszínen életét vesztette, miután átszakította a szalagkorlátot és a mélybe zuhant autójával. Hírösszefoglaló.

Videón a magyar kamionos halálos balesete

A magyar rendszámú tartályautóba Ljubljanához közel hajtott bele egy Opel. Az Opelt egy 41 éves szlovén férfi vezette, aki elvesztette uralmát járműve fele, és nekiment a magyar kamionosnak egy hídon, ő pedig ennek következtében a szalagkorlátot átszakítva húszméteres mélységbe zuhant. A felvételt itt nézheted meg.

A napközi elől lopta el a halmozottan sérült kisfiú közlekedési eszközét egy idős nő

A gyermekét egyedül nevelő édesapa a Facebookon kéri, hogy segítsenek megtalálni a speciális vontatót, különben nem tud közlekedni fiával. Minderről fotót és további részleteket ezen a linken találsz.

A kormányhivatalok radikális átszervezése közben elveszik az építésügyet az önkormányzatoktól

Kedden este terjesztették be Gulyás Gergely törvényjavaslatát, amely alapján a kormány átszervezné a fővárosi és megyei kormányhivatalok működését. A tervezett intézkedések a rendőrséget és az építésügyet is érintenék.

Már dolgozik a kormány a második családvédelmi akcióterven

Fotó: MTI/Vajda János

Erről Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára beszélt szerda este.

Kutyák mentése közben halt meg három nő szlovákiai Nagyrőcén

A tragikus baleset körülményeiről ebben a cikkben írnak.

A teljes közszférában érvényes a létszámstop

Az már kedden kiderült, hogy az egészségügyben se új orvosokat, se új nővéreket nem vehetnek fel, most azonban kiderült, hogy létszámstop vonatkozik a minisztériumokra, mindenféle állami hivatalokra és cégekre, valamint kormányzati irányítás alá tartozó egyéb szervekre, így tehát például a rendőrség állományára is. De van egyébként egy ember, aki felmentést adhat a korlátozás alól.

Ki ő? Miért látszik totálisan irracionálisnak ez az új szabály? Mi állhat a bevezetése hátterében? Hogyan (nem) tájékoztatták az érintetteket? Mit szól a dologhoz a szakszervezet?

“Nem tudom, hogy ez mi a túró” – Karácsony Gergely megszólalt az iparűzési adót érintő törvényjavaslatról

A főpolgármester reagált Tuzson Bence különös javaslatára, amelynek értelmében az önkormányzatoknak az iparűzési adót a tömegközlekedésre kell fordítaniuk. Kattintás után elolvashatod Karácsony Gergely véleményét.

Trócsányi László szerint ő csak egy marionettfigura volt az Európai Parlament számára

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter a francia Le Figaronak adott interjújában fejtette ki az európai biztosjelölti bukásának okait. Nyilatkozatát ebből a cikkből ismerheted meg.

Hogyan kínálhatnak akkora kedvezményeket a Fekete Pénteken, ha törvény tiltja a túl nagy árengedményt?

A kereskedők semmit nem adhatnak el a beszerzési ár alatt, vagyis ha ezt betartják az itthon is meghonosított nagy akciódömping során, az azt jelenti, hogy az év többi részében dolgoznak hatalmas haszonnal. Az ellentmondásra van logikus és jogszerű magyarázat. Részletek itt.

Péntektől megélénkül a szél

A következő napok részletes időjárás-előrejelzését itt találod.

Ez is érdekelhet

képcím

Blikk: magyar milliárdos zuhant le Ráckeresztúron Besenyei Péter...

képcím

Nyílt levelet írt Orbánnak Karácsony

képcím

Robbanás történt Budapesten, egy nő meghalt