Várpalotai gyilkosság: a 'szerelemféltés' kizárható az ügyvéd szerint

Startlap - Startlap
Egyre több részlet lát napvilágot az ügyről.

Az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a bíróság a várpalotai kettős gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség és a rendőrség az MTI-vel. 

Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: a nyomozás adatai szerint az elkövető megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy csütörtök délután felkereste a korábban hozzá közel álló 22 éves sértettet, akit megfojtott. A sértett kétéves gyermekét is olyan súlyosan bántalmazta, hogy a gyermek is meghalt.

A Bors korábban azt írta: információik szerint a nőt agyonverte, a kisfiú nyakát pedig késsel elvágta.

A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrség több ember – részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy – sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást, a bíróság pedig az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. 

A rendőrség korábban azt közölte: péntek délelőtt kaptak bejelentést arról, hogy egy 22 éves nő és kétéves gyermeke holttestét találták meg Várpalota külterületén egy baglyas-hegyi ingatlanban. A rendőrök még aznap elfogták a kettős gyilkosság elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 40 éves berhidai férfit.

Beismerte tettét

Kihallgatásán a férfi részletes beismerő vallomást tett – közölte a rendőrség vasárnap a honlapján. A korábbi információk szerint a rendőrök órákon át faggatták, mire végül megtört. 

Védencem elismerte tettét, elmondta, hogy aznap egy laptopot vitt vissza Enikőhöz, akivel ezután órákon át beszélgettek. Tettére a mai napig nem tud választ adni

– mondta a Borsnak dr. Polgár Péter, a férfi ügyvédje, aki azt is mondta, a “szerelemféltés” kizárható, mivel a férfi tudta előre, hogy Enikővel nem lesz hosszú életű a kapcsolat.

Felmerült az is, hogy a férfi tudatmódosítószerek hatása alatt követhette el a brutális gyilkosságot, azonban ezekre a kérdésekre majd az orvosszakértői vizsgálat fog választ adni.

Bárcsak újra együtt aludhatnánk el, mind a hárman…a karjaimba zárva titeket

– ezt írta a megtört édesapa, Gergő közösségi oldalára a brutális gyilkosság után.

Ez is érdekelhet

képcím

Filléres megoldással megvédhetők a szarvasmarhák a...

képcím

Nyolc ötlet a játékos húsvéti tojásvadászathoz

képcím

Zöldcsütörtöki fogások – ínyenceknek is!