Tömegek várakoznak műtétekre Magyarországon

Startlap - Startlap
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által vezetett műtéti várólistákon jelenleg több tízezer magyar beteg várakozik.

Míg egy hónappal ezelőtt a kötelező várólistákon 40 ezren álltak sorba, addigra most már 48 ezernél is többen vannak – írja az  Economix.hu. A legtöbben, mintegy 12,9 ezren szürkehályog-műtétre, 11 ezren térdprotézis, 6,6 ezren pedig csípőprotézis-műtétre várakoznak.

Nagy Zoltán, a Magyar Szemorvostárság elnöke szerint a betegek ellátásában – mint ahogyan hosszú évek óta – az egészségügyi szakdolgozók hiánya jelenti az elsődleges problémát. Mint hangsúlyozta, már akkora a gond, hogy nincs elég gyermekszemorvos, ráadásul gyerekszemészeti rendelők zártak be. Szürkehályog-műtétre is jövő májusra lehet a leghamarabb időpontot foglalni. 

A lap megszólaltatta Rékassy Balázs orvost, egészségügyi szakmenedzsert, aki arról nyilatkozott, hogy az egészségügyi ellátórendszer nem igazán érdekelt a várólista csökkentésben, lévén az orvosok fix fizetést kapnak, nincs semmilyen motiváló tényező az orvosi bérrendszerben, inkább a magánellátásban vállalnak további feladatokat.

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Megműtötték Karácsony Gergelyt

képcím

Sikeres volt Ferenc pápa műtétje