Varnus Xavér megvett egy elhagyott templomot, és odaköltözik
Meglepően olcsó volt az új otthona. Bulvárösszefoglaló.
Varnus Xavér megvett egy elhagyott templomot, és odaköltözik
Az orgonaművész kiköltözik Torontóból, és már egy gigantikus hangszerről is gondoskodott a saját templomába. Az erősen felújításra szoruló épület egyébként meglepően olcsó volt. De inkább adjuk át a szót Varnus Xavérnak: ide kattints a folytatásért.
Ledobta a bombát a TV2: Kiss Ramóna és Gabriella Spanic a Dancing with the Stars két új műsorvezetője
Még Stohl András is mindösszesen az adás előtti percekben tudta meg, hogy az RTL Klub egyik legnagyobb üdvöskéje lesz mostantól a társa a TV2 táncos műsorában. A nézők reakciója erősen vegyes volt, Stohl vidáman fogadta, a zsűriként helyet foglaló Ördög Nóra arcán kicsit mintha feszült volna a mosoly, de az nagyon szélesen. Ehhez képest az, hogy a csatorna elhozta a Paula és Paulina szappanopera egykori főszereplőjét is Kiss Ramónáék mellé, szinte nem is bírt hírértékkel.
Kiss Ramóna egy hosszú írással kommentálta a váltást, amelyet erre a linkre kattintva találsz a műsor első perceiről készült videóval együtt, amelyből kiderült, hogyan fogadták őt új munkahelyén. Ha inkább Gabriella Spanic érdekel, aki amúgy már három hete titokban bújkál Budapesten, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe. Itt pedig egy rövid felvételt találsz, amelyen Stohl és Kiss Ramóna közösen nyilatkoznak a dologról, és Stohl szemmel láthatóan nagyon örül.
Kern András karanténba került
A Valódi hamisítvány szerda esti előadását, amelyben Hernádi Judittal játszik együtt, már le is mondta a Pesti Színház. Kern röviden, de szórakoztatóan reagált a hírre. Részletek itt.
Diana hercegné Harry születésekor, Károly félmondatából jött rá, hogy vége a házasságának

Újra elővettek az interneten egy 1991-es interjút, amelyben Diana elmesélte: 1984-ben, mindösszesen öt szóból felismerte, hogy eljött az a pont, amikor valami örökre megváltozott közte és Károly között, és gyakorlatilag vége a házasságának. Részletek itt.
Összevágták Hargitai Bea sikításait, meglehetősen riasztó lett a végeredmény
Ennyire sok jó produkció lenne az Álarcos énekesben, hogy Hargitai Beának ilyen gyakran érez késztetést az eksztatikus sikításokra? Erre a linkre kattintva egy szuper videót találsz arról, amelyben egymásra vágták a modell, ízléstől függően idegesítő/vicces izgatott hanghatásait.
Kiderült, miért szívódhatott fel Németh Balázs
Németh Balázs a Híradó műsorvezetője, Német Lajos fia, a köztévé oszlopos tagja. Onnan lehet ismerős, hogy családja két dohányboltot is üzemeltethet Nagykovácsiban, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság figyelmeztetésben részesítette, miután éles kommentárt fűzött egy parlamenti ellenzéki akcióhoz. Ifjabbik Németh több hónappal ezelőtt váratlanul eltűnt a képernyőről, és most a Blikk kiderítette, mi történhetett vele. Minderről bővebben itt írnak.
Szulák Andrea az egyik legnépszerűbb sorozatban fog szerepelni
Ebben a cikkben Szulák maga mesél az új szerepről.
Csősz Boglárka is jachtozott egy kicsit, de ő büszkén megosztotta ezt mindenkivel
Feszes, barna testek, aranyló napsütés, és luxus: nyilván senkit sem lepünk meg azzal, hogy nagyjából így lehetne összefoglalni Csősz Boglárka romantikus nyaralását, aki a Bodrum-félszigeteken csobbant párat török férjével, Burak Talu török milliomossal (vagy milliárdossal, attól függ, forintban vagy dollárban számolunk). Csősz képeit a vakációról itt lehet nézegetni.
Elárasztották a mémek a netet Chris Evans véletlen péniszfotója után, de az öccse reakciója volt a legviccesebb

Evans egy családi videóval sokkolt a hétvégén: az Instagramon megosztott képernyőfelvétel végén hirtelen felbukkant egy erektált pénisz. Hogy a hímtag kihez tartozik, nem derült ki, mindenesetre sokakat mélyen megihletett. Igen jó mémek születtek a dologról, amelyeket itt találsz, majd Chris Evans öccse, Scott Evans is „megszólalt”, és talán ez volt a legjobb az összes reakció közül. Íme.
Steve Martin megalkotta a legszórakoztatóbb maszkos viccet
Folyton maszkot viselek, ha kimegyek az utcára. De valami mindig is aggasztott, nyugtalanított a dologban. Gondolkodtam, és szerintem találtam megoldást a problémára
– írta Steve Martin a Twitteren, akinek az aggodalma oka az volt, hogy nem ismerték fel a maszk alatt. A problémát tényleg megoldotta, nagyon egyedi megközelítéssel. Erről van egy fotó, méghozzá itt.