Reagált Varga Judit Magyar Péter hangfelvételére

Startlap - Startlap
A volt igazságügyi miniszter szerint volt férje több mint egy éve zsarolja a felvétellel. A felvétel tartalmáról nem ejt szót Varga.

Magyar Pétert az ügyészség folytatólagos tanúkihallgatásra hívta be március 26-án 9 órára. Magyar megérkezett az ügyészség épülete elé és ígéretéhez híven ezzel egyidejűleg a Facebook-oldalán, valamint a Youtube-csatornáján nyilvánosságra hozott egy általa készített hangfelvételt, amellyel állítása szerint bizonyítani tudja korábbi, a “Völner-Sachadl és társai” ügyben tett állításait. A hangfelvétel – amelyen Varga Judit és Magyar beszélgetnek – 2023 januárjában készült a lakásukon.

“Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve. Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta. Egy ilyen ember nem méltó semmiféle bizalomra” – indítja Facebook-bejegyzését Varga Judit.

A volt igazságügyi miniszter szerint exférje – akinek “számtalan esélyt” adott az újrakezdésre “a kapcsolati erőszak szörnyű évei során” -, “hazudik és manipulál”. Varga azt állítja a posztban, hogy házasságuk alatt többször is verbális és fizikai erőszak áldozata volt, és ennek szemléltetésére részletesen felidéz egy konkrét esetet is, amelyet követően bejelentette, hogy válni akar.

Varga szerint Magyar először könyörgött, hogy ne váljanak el, majd átváltott fenyegetőzésbe.  “Ennek a felvételnek is ez a kontextusa. Ő már készült. Nem a családja vagy a felesége megvédésére, hanem a kegyetlen zsarolására. Mert nem hagyhatta, hogy a számára mindent biztosító gazdatest levágja magáról az indáit” – írja a Varga.

“Én büszke vagyok arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehettem és arra, hogy a Fidesz tagja vagyok. Minden konfliktus és támadás ellenére hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy a hazámat szolgálhattam sok-sok jó ügy érdekében”

– olvasható a bejegyzésben.

Varga Judit a hangfelvételen elhangzottakat nem kommentálja a posztban.

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

Ez is érdekelhet

képcím

Megvannak Magyar Péter fővárosi jelöltjei

képcím

Magyar Péter: a Tisza Párt nem lesz rajta a megyei listákon

képcím

Orbán Viktor nem akármilyen fotókkal üzent az érettségizőknek