Úszó Eb - Verrasztó és Késely is a legjobb idővel döntős

Startlap - Startlap
A vegyesváltók közül a férfi a második, a női nyolcadik helyen jutott döntőbe.

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen, Késely Ajna pedig 400 méter gyorson egyaránt a legjobb idővel, míg a 4×100 méteres vegyesváltók közül a férfi a második, a női nyolcadik helyen jutott döntőbe a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján.

A rövid délelőtti program a férfi 400 méter vegyes selejtezőivel kezdődött, Holló Balázs és Gyurta Gergely a harmadik futamba kapott besorolást, de csak utóbbi állt fel a rajtkőre. A tavalyi rövidpályás Európa-bajnokságon bronzérmes magyar úszó idei legjobbjától (4:15.12) jócskán elmaradva, 4:18.64 perccel csapott célba, ami a tizedik helyhez volt elég.

Ezt követően ugrott vízbe a sorozatban harmadik sikerére hajtó Verrasztó, aki ráadásul a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka lehet a skót nagyvárosban. A 29 éves versenyzőnek a hátúszástól kezdve nem igazán volt ellenfele és 4:14.18-as idővel az első helyen jutott fináléba.

Női 400 méter gyorson a címvédő Kapás Boglárka – aki 200 méter pillangón már nyert Glasgow-ban -, valamint a 800-on ezüst-, 1500-on pedig bronzérmes Késely egymás mellett úszott. Utóbbi rögtön a rajt után élre állt és rendkívül magabiztosan 4:08.77 perces idővel diadalmaskodott. Kapás 4:14.23-mal negyediknek érintette a falat, s ezzel tizedik helyen zárt.

A Balog Gábor, Horváth Dávid, Cseh László, Kozma Dominik összeállítású 4×100 méteres férfi vegyesváltó az első futamban csak a svéd staféta ellen versenyzett, de 3:35.50-es idejénél így is csak az orosz négyes úszott jobbat.

“Azért jöttünk, hogy döntőbe jussunk. Valószínűleg Dávidon kívül mindenkit lecserélnek, és a többiek frissen, pihenten jobb időt tudnak majd úszni” – nyilatkozta Kozma, akinek jóslata bejött, hiszen nem sokkal később eldőlt, hogy Bohus Richárd, Horváth, Milák Kristóf és Németh Nándor alkotja majd az esti döntőben a csapatot.

A nőknél a Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn összetételű kvartett 4:03.92 perccel a kilencedik svédeket két századdal megelőzve jutott fináléba.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

12 év után először fotózták Bridget Fondát: nem lehet...

képcím

Egy jó hír, meg egy rossz hír: úszólegenda üzent Miláknak;...

képcím

Fluor Tomi és Szabó Zsófi megszólalt: "Nekem tetszik a Zsófi"