Ünnepeljük a 71 éves Fenyő Miklóst legnagyobb slágereivel!

Startlap - Startlap
Fantasztikus életút áll mögötte.

A magyar zene egyik legmeghatározóbb alakja, akinek repertoárján fél évszázadnyi sláger található – sőt, még egy betiltott lemez is.

1947. március 12-én született Fenyő Miklós életét örökre meghatározta, hogy szüleivel az 1956-os események sodrásában elhagyták Magyarországot, és végül New Yorkban kötöttek ki.

Mivel kisgyermekkorától zongorázni tanult, így az Egyesült Államokban akkor feléledő rock’n roll egy életre magával ragadta. Később mikor végül családjával hazatért, azonnal belépett a Sztár nevű formációba, majd  két évvel rá összehozta barátaival első bandáját, a Syconort.

Miután ez kevésbé volt sikeres, 1967-ben kivált, és megalapította a Hungáriát. Egy évre múlva már az ország tőlük volt hangos, miután megnyerték a Ki mit tud? döntőjét, a Csavard fel a szőnyeget, Ha szól a rock and roll, Nem bújok én többé már a subába című dalaikkal.

Érdekesség, hogy a Nem bújok én többé már a subába című szerzeményét Fenyő soha nem szerette, de ez csak több évtizeddel később derült ki, mikor interjút adott Rónai Egonnak:

“Nem vagyok olyan büszke erre a dalra, és egyáltalán a szituációra, amiben megszületett.” – mondta a zenész.

Bármilyen hihetetlen, ekkor még nem volt nagylemezük – az első, a hangzatos Koncert a Marson albumukra 1970-ig várni kellett.

Ezek után több éves hazai turnéra indultak, majd ezt követte számtalan külföldi koncert 1973–1979 között. 1977 örökre emlékezetes marad számukra, mivel betiltották a Beatles-láz című lemezüket.

1980-ban Fenyő aztán új tagokkal frissítette fel a Hungáriát, és a nosztalgiát meglovagolva kijött a Rock and Roll Party, amelyről minden szám egycsapásra sláger lett.

Következő albumok szintén elkápráztatta a rajongóikat, csillaguk pedig megállíthatatlanul ívelt felfelé.


1981-ben újból indult a csapat a Táncdalfesztiválon, és a fergeteges Limbó-hintóval fölényesen nyerték a versenyt.

Az együttes szekere nagyon futott, felértek a csúcsra, de 1983-ban a Hungária három részre szakadt. A volt tagokból megalakult az R-GO és a Dolly Roll.

A kezdetben breakzenével is próbálkozó Fenyő végül Modern Hungária néven újabb csapatot hozott össze Bodnár Attilával – a Modern Talking sikereit próbálták meglovagolni.

Ezek után a menedzserként is (Szandi,  Step együttes) debütáló zenész szólóban folytatta, és soha többé nem lett egyetlen zenekar tagja sem.

1997 óta minden év nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tart nagykoncertet, valamint karácsonykor is a Budapest Arénában.

Nyitókép: MTI Fotó Mohai Balázs

Ez is érdekelhet

képcím

Keleti Ágnes 103 éves - ő a világ valaha élt legidősebb...

képcím

85 éves Korda György

képcím

Keleti Ágnes a világ legmagasabb kort megélt olimpiai bajnoka