Ungváry Krisztián: A komplett Fidesz-elit börtönben köthet ki

Startlap - Startlap
Puzsér keményen lerohanta Karácsonyt, meggyalázták a roma holokauszt emlékművét. Már a McDonald’s házhoz szállít Budapesten. Hírösszefoglaló.

“A komplett Fidesz-elit börtönben köthet ki”

Ungváry Krisztián történész a 24.hu-nak adott egy hosszabb interjút, melyben keményen bírálta az Orbán-kormány emlékezetpolitikáját. De itt nem állt meg, sőt részletesen beszélt arról, hogy mit is tart igazán nagy történelemhamitásnak. Mindez, illetve hogy szerinte miért is lehet végzetes az állampárt politikája önmagukra nézve, ebből a cikkből tudható meg.

Kedd délután Ungváry pedig már be is jelentette, hogy távozik az egyik legismertebb magyar történetkutató intézettől, ahol alig három hetet töltött.

Nyílt levélben rohant ki Puzsér Karácsony ellen

Fotó: Bielik István/24.hu

A 444.hu még hétfőn készített interjút az ellenzék főpolgármester-jelöltjével, amelynek néhány részlete annyira feldühítette Puzsér Róbertet, hogy kedden már nyílt levélben reagált Karácson Gergely állításaira, a szokott nyers stílusában. Hogy mik is vágták ki a biztosítékot az egyébként szintén főpolgármesteri posztra pályázó véleményvezérnél, azt ide kattintva tudhatod meg.

Beindult a McDonald’s házhozszállítása Budapesten

Fotó: iStock

A Magyarországon is a legnépszerűbb gyorsétteremnek számító cég beváltotta ígéretét és megkezdte a házhoz szállítást a fővárosban. Bár hivatalosan még nem jelentették be, a Netpincér felületén a G7.hu már kiszúrta, hogy konkrétan mely – eddig egyetlen – budapesti kerület lakosai örülhetnek ennek a kiváltságnak. Ide klikkelve te is megtudhatod, hogy fővárosiként tudsz-e már online rendelni a McDonald’s-tól.

Meggyalázták a roma holokauszt emlékművét 

Setét Jenő roma aktivista posztolt ki a  Facebook-oldalára azt a képet, melyen jól látszik, hogy meggyalázták Pesten, a  Nehru parton található roma holokauszt emlékművet. A fotót, illetve az esetről szóló cikket innen érheted el.

A nap egyik legváratlanabb bejelentése: megvásárolja a Telekomtól a T-Systems-et Mészáros Lőrinc egykori jobbkeze

A magyar gazdaságban még olyan is létezhet, hogy a kishal megeszi a nagyhalat: jó példa erre Jászai Gellért cége, a 4iG, amely meg fogja vásárolni a T-Systems-et. Csak egyet kell klikkelned, hogy képbe legyél, mekkora üzletet is üthetnek nyélbe hamarosan.

Kitiltották az Index újságíróját a Parlamentből 

Nem léphet az Országgyűlés épületébe a hírportál munkatársa, Fábián Tamás, akit egy teljes esztendőre eltiltottak. Mindez egy folyosói interjú kapcsán született döntés, melynek szereplői Fábián mellett Varga Judit igazságügyminiszter-jelölt , illetve Völner Pál államtitkár voltak. Hogy konkrétan miért is nem teheti be a lábát az épületbe az újságíró, azt innen tudhatod meg. 

Betépve fuvarozott füvet egy budapesti taxis a Balaton partján

Egy taxist szerettek volna ellenőrizni a közlekedési hatóság emberei Siófokon, amikor a sofőr váratlanul bepattant a kocsijába, majd faképnél akarta hagyni az egyik ellenőrt. Az akciója során el is sodorta a vétlen férfit, de a történet még csak itt kezdet kacifántossá válni. Ha te is meg szeretnéd tudni, hogy mi lett a végkifejlet, akkor csak ide kell kattintanod.

Hamarosan bezárják: megmutatták szeretett otthonukat a fóti gyermekváros lakói

Kisfilmet készített az aHang aktivista csoport, amelyben a bezárásra ítélt fóti gyermekváros lakói mutatják meg otthonukat. A videót itt tudod te is megnézni.

Ez is érdekelhet

képcím

Mi történt azóta, hogy Magyar Péter közzétette a hangfelvételt?

képcím

Karácsony Gergely: Itt az ideje, hogy elkezdjük visszafoglalni a...

képcím

Elképesztő félméteres kilátó és "nádkorona-sétány" épült...