Újpesti rendőrtragédia: szirénázó autóban halhatott meg a 21 éves rendőr – újabb részletek

Startlap - Startlap
Alig fél éve dolgozott járőrként Mátyás Balázs Tamás.

A 21 éves Mátyás Balázs Tamás egy csütörtök éjszakai tragikus balesetben vesztette életét, miután nem sokkal éjfél előtt a Fóti út és a Lei­ningen Károly utca kereszteződésében két rendőrautó ütközött egymással.

A balesetet szenvedő négy egyenruhás közül Balázs a helyszínen belehalt sérüléseibe, három társának szerencséje volt, ők végtagsérülésekkel megúszták a durva ütközést – írja a Blikk.

Az elhunyt egyenruhás – akit 2017. szeptember 1-jétől nevezték ki járőrtárs beosztásba – utasként ült a kocsiban, amely ütközés után egy jelzőlámpát is kidöntött, majd egy kerítésbe fúródott.

A Blikk úgy tudja, hogy mindkét rendőrautót ugyanarra a címre riasztották, ahová a baleset helyszínétől ugyanazon az úton kellett volna továbbhalad­niuk. Feltételezhető, hogy mind a ketten megkülönböztető jelzést használva közelítették meg a kereszteződést, így saját szirénájuktól nem hallhatták meg a másik rendőrautó megkülönböztető jelzését.

A hatóságok egyelőre nem árulnak el részleteket.

A Központi Nyomozó Főügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat nyomozást.

 

Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Ez is érdekelhet

képcím

Országos 24 órás rendőrségi razzia indult: itt a traffipaxok...

képcím

Nézők közé hajtott egy autó az Esztergom-Nyerges Rally-n,...

képcím

A rendőrség Magyar Péter nyilatkozata miatt belső vizsgálatot...