Újabb botrány a WizzAirnél: két utasnak megtagadták a felszállást, pedig semmi rosszat nem tettek

Néhány nappal azután, hogy tisztességtelen kereskedelmi magatartás miatt 25 millióra büntette a fogyasztóvédelem a WizzAirt, újabb ügy került elő.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2018-09-28 11:31

Fotó: Thierry Tronnel/Corbis/Getty Images

Néhány nappal azután, hogy 25 millió forinttal büntette a fogyasztóvédelem a WizzAirt tisztességtelen kereskedelmi magatartás miatt, újabb csalódott utasok kerültek elő – írja az atv.hu.

A légitársaság ezúttal két utastól tagadta meg a beszállást, akik egy hónapja, utazási irodán keresztül vették meg jegyeiket. Az ügyvéd szerint a légitársaság jogellenesen járt el, az utasok pedig akár milliós kártérítésre is számíthatnak.

A Balogh házaspár szerda hajnalban indult volna egy 29 fős csoporttal Debrecenből Tel Avivba. A sátorok ünnepére készültek, szervezett programokkal, idegenvezetővel. Balogh Ferenc elmesélte, hogy a becsekkolásnál szóltak a feleségének és egy másik hölgynek, hogy több jegyet adtak el a kelleténél, így ők nem szállhatnak fel a repülőre. Hogy együtt maradhasson családjával, Ferenc nagylelkűen felajánlotta a jegyét a hölgynek, és a feleségével ketten itthon ragadtak.

Az utazási iroda vezetője elmondta: a túlfoglalás bevett gyakorlat a légitársaságok részéről, hiszen szinte minden járat esetében jellemző egy bizonyos mértékű lemorzsolódás – például ha valaki megbetegszik, vagy egyéb okok miatt nem tud utazni. Hozzátette, a házaspár szabályos foglalással rendelkezett.

„Két utasunktól megtagadták a beszállást. A WizzAir teljesen jogtalanul és szabályellenesen kiemelt két főt a csoportból. Ilyenre nem is hallottunk még precedenst, hogy egy csoportfoglalást megbontsanak” – mondta Darai-Nagy Judith, a Smart Travel ügyvezető igazgatója.

A szabály szerint, ha a túlfoglalás miatt nem fér fel valaki, akkor először önkénteseket kell keresni, akik hajlandók lemondani vagy elhalasztani az utat valamilyen kompenzáció vagy kedvezmény fejében. Ha nem jelentkezik senki, akkor van joga a légitársaságnak megtagadni egy utas fuvarozását, de ekkor köteles kártérítést fizetni, állni a felvetődő költségeket, adott esetben pedig szállásról is gondoskodni.

A házaspár ügyvédet fogadott, milliós kártérítést szeretnének a légitársaságtól, ugyanis nem csak a repülésről, hanem a szervezett programokról is lemaradtak, emellett személyiségi jogaik is sérültek.

Mai nap hírei

„Más elengedett kézzel biciklizik – én betét nélkül menstruálok!”

wmn.hu2 órája

Autóvásárlási roham jöhet 2021-ben?

autopro.hu5 órája

Mihalik Enikő és Kajdi Csaba 'Cyla' kapcsolata

ifaktor.hu6 órája

Intézményvezetői kinevezéseket adott át Kásler Miklós

demokrata.hu8 órája

Az Egyesült Államok a Xiaomit is feketelistára juttatta

gsmring.hu10 órája

Orbán: 2022 január elsejétől személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a 25 év alattiak

444.hu11 órája

Ints búcsút a szemüveg bepárásodásának!

szimpatika.hu14 órája

Hugh Grant egy nagyon fura sztorit osztott meg George Clooney-ról

joy.hu14 órája