Új autópályát adtak át Magyarországon

Startlap - Startlap
A 13,7 kilométeres útszakasz 16,7 milliárd forintba került. Heti hírösszefoglaló.

Autóútból autópályát fejlesztettek

A pénteken átadott új, 13,7 kilométer hosszúságú útszakasz 16,7 milliárd forintba került és a környéken élők mellett elsősorban a nyaralásra indulók életét könnyíti meg. Ha érdekel, hol lett gyorsabb és biztonságosabb a közlekedés az országban, ebből a cikkből kiderül.

Chikán Attila elmondta: Ebből csak balhé lehet

Az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere elmondta, miért van korrupció Magyarországon, és hogy szerinte miből lesz törvényszerűen „balhé”. Ha kíváncsi vagy Chikán érvelésére, olvasd el ezt a cikket.

Kiszámolták, hány forint lesz jövőre a nyugdíjemelés: vérlázító az eredmény

iStock

2020. január elsejétől 2,8 százalékkal fognak emelkedni a nyugdíjak. Mennyire követi ez az inflációt, és mit jelent az emelés forintosítvaInnen kiderül.

Furcsa sorozatrablás Budán: jó körülmények között élő kamaszok a tettesek, akiknek még a fegyvere is véletlenül sült el

Az öt fiút szerdán sikerült elfogni, erről videó készült, amelyet az ügy beszámolója mellett itt találsz.

Megszavazták az új tb-törvényt: 700 ezer ember kerülhet nehéz helyzetbe

Újraszabályozta szerdán az Országgyűlés a társadalombiztosítási (tb) ellátások összes rendelkezését: változik a járulék összege, és szigorodik a hozzáférés az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A részletekről erre a linkre kattintva olvashatsz.

Nagyon rossz hírt kaptak a devizahitelesek

105 ezer családot érinthet életbevágóan a döntés.

Az év utolsó parlamenti ülése igazán hajtósra sikeredett

Nagy napja volt december 10-én a magyar országgyűlésnek: több, a közéletet is foglalkoztató kérdésben született kedden döntés. Így az eddig is a köztisztviselői illetményalap 39-szeresét kapó államfő, Áder János most már ennél is jóval többet vihet majd haza – itt lehet csodálkozni  a jelentősen megnövekedett havi illetményén. A másik érdekesség, hogy minden idők legfiatalabbállamtitkár-helyettes várományosa még nem diplomázott le, ezért a munkája megkezdéséhez kedden még törvényt is módosítottak. Hogy melyiket is kellett Rácz Zsófia beiktatása előtt átalakítani, az ide kattintva azonnal kiderül. Végezetül, de nem utolsósorban megszavazták a Nemzeti Filmintézetet, melynek tényleges munkájáról ez a cikk nyújt tájékoztatást. 

100 ezer közmunkással tol ki a kormány

MTI Fotó: Kovács Tamás

Mindez egy belügyminisztériumi dokumentumból derült ki, amelyen a települések vezetőit tájékoztatják a járási Start-közmunkaprogram 2020-ban várható változásairól. Ha érdekel, mi áll a háttérben, és mi lehet a sorsa azoknak, akik kiesnek a rendszerből, akkor alább folytasd az olvasást.

Változnak a magyar rendszámok

Uniós irányelveket és rendelkezéseket ültettek át a közlekedésről szóló törvénybe. A folytatásért ide kattints.

Meghalt a Roxette énekesnője

Marie Fredriksson 61 éves korában hunyt el

Ez is érdekelhet

képcím

Megszavazta a parlament, listás választás lesz Budapesten

képcím

Megszavazta a parlament a szuverenitásvédelmi törvényt

képcím

Kétharmados törvényeket módosíthat a parlament