Tusup ellen vallott Hosszú Katinka

Startlap - Startlap
Férje ellen tanúskodott háromszoros olimpiai bajnok úszónk.

A Fővárosi Törvényszéken csütörtökön első fokon hirdettek ítéletet abban a perben, amelyet Darren Ward, az Iron Aquatics korábbi skót úszóedzője indított Shane Tusup ellen.

A bíró kimondta: Tusupnak bocsánatot kell kérnie a becsületsértésért, s a 135 ezer forintos perköltség megtérítésére is kötelezték az edzőt.

Tusup tavaly áprilisban a debreceni országos bajnokságon halálosan megfenyegette és lökdöste skót kollégáját a medence mellett. – Te barom, ha még egyszer ilyet csinálsz, megöllek! – ordította a jelenlévők szerint Tusup, akinél az váltotta ki a féktelen indulatokat, hogy a Darren Ward nem nevezte be a férfiváltót a versenyre.

A bíróság ugyanakkor azt nem látta bizonyítottnak, hogy a „megöllek”-et valóban Wardnak mondta az amerikai. Tusup azzal magyarázta a kifejezést, hogy ez nála amolyan indulatszó, végülis a „lekicsinylő” lökésért marasztalták el, ezt minősítették becsületsértésnek – írja a Blikk.

A jelenleg Új-Zélandon dolgozó Ward jogi képviselője felidézte: Tusup azzal védekezett, hogy Debrecenben félelmében cselekedett. Ezzel szemben Hosszú Katinka azt vallotta, a skót szakember egyáltalán nem közeledett dühösen, feldúltan a férje felé. Vagyis gyakorlatilag cáfolta Tusup vádjait.

Darren Ward elégedett az ítélettel, úgy érzi, bizonyítani tudta az igazát. Shane Tusup és cége  nem kommentálta az elsőfokú ítéletet.

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ez is érdekelhet

képcím

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofil...

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében

képcím

Puszta kézzel nyomta ki volt barátnője mindkét szemét - az...